2012. június 10. - Indonézia, ahol olajpálma-ültetvényekkel váltottak
fel egész őserdőket, hogy margarinunk és kozmetikai szereink számára
előállítsák a pálmaolajat, behozhatatlan hátrányokat szenvedett az
ország: 2005-ben a világ legnagyobb ÜHG-kibocsátójának kiáltotta ki a
Világbank. A megkötött széndioxid ugyanis a kivágott fákból a légkörbe távozik. A norvég védnökségű globális erdővédelmi program figyelmeztetett: az ország erdővédelmi programjai sem garantálják, hogy elérje a 2020-ra kitűzött kibocsátás-csökkentést.
Hiába léptetett életbe a helyi kormány 2 éves moratóriumot az erdőirtásra, melynek előmozdítására 1 milliárd dollárt ajánlott fel a norvég szervezet, hogy pénzzel támogassa az ezáltal bevételtől eleső piaci szereplőket. De a program nem terjed ki az ország egész területére, így a hatályán kívül eső régiókban tovább folyik a pusztítás. A tőzeglápok felszámolása ugyancsak súlyos probléma az állam karbon-háztatásában.
A fellendülő ipari szektor, az új gyár-beruházások tovább növelik a nemzeti ÜHG-kibocsátást, meghiúsítva azt, hogy a 2020-ra kiszabott limiten belül szennyezze a légkört Indonézia.
Akárcsak Haiti, ahol teljességgel kipusztították az erdőket, Indonézia esete is elrettentő példa a természeti erőforrásokkal való felelőtlen, rövid látókörű és fenntarthatatlan gazdálkodásra.
Jobb barátunk a hínár, mint a fa
Nagyobb klímavédő hatása van a fürdőzők által kellőképp utált tengerparti hínárnak, mint a fáknak, mivel kétszer annyi széndioxidot képesek megtartani, mint a fák. A hínár egy négyzetkilométerre jutó széndioxid-tároló kapacitása 83 000 tonna, közölték a legújabb számításokat tudósok a National Geoscience folyóiratban. Az átlagos erdőségek ezzel szemben „csak" 30 000 tonna széndioxidot képesek tárolni négyzetkilométerenként.
A hínár a tengernek mindössze 0,2 %-át foglalja el, de a vízfelszín alatt megkötött CO2-mennyiség 10 %-át tartalmazza. Sőt a hínáros tengeri medrek akár évezredeken át is képesek megőrizni magukban a széndioxidot.
