2012. május 30. – Tarvágások a főváros tüdejében Ha az ember beletekint a jelenleg érvényben lévő 2009. évi XXXVII. törvény az erdőről, az erdő védelméről és az erdőgazdálkodásról című joganyagba, akkor talál néhány szimpatikusnak tűnő célkitűzést. Ilyen például az, hogy a törvény kiemelten kíván hozzájárulni a klímaváltozás hatásainak csökkenteséhez, az ország környezeti állapotának javulásához, a felszíni és felszín alatti vizek védelméhez, az egészséges környezethez fűződő alapjog érvényesítéséhez.
Az üzemmódról szóló részben találjuk többek között a vágásos, a szálaló és az átalakító üzemmóddal kapcsolatos tudnivalókat. Különösen figyelemre méltó az utóbbival kapcsolatos fő szakmai cél: a vágásos üzemmódról (tarvágás) a szálaló üzemmódra való áttérés. „Minden erdőművelési tevékenységnek és fakitermelési módnak az átalakítást a folyamatos erdőborításra való átállást kell szolgálnia (...) A természetközeli erdőgazdálkodási módszerek előtérbe kerülésével a vágásos erdőgazdálkodás mellett más gazdálkodási formák, is egyre nagyobb szerepet kapnak"' — mondja a törvény.
Ehhez képest a Buda környéki erdőket járó kirándulókat egyre több helyen fogadja a folyamatos erdőborítást megszüntető tarvágások elkeserítő látványa.
Ez az üzemmód évek óta egyre nagyobb területeket szabadít meg a kifejlett fáktól. Telkiben, Budakeszin és más, közelről érintett településeken terjed a hír: az elkövetkező években a környező erdők jelentős részétől fosztják meg a tájat. Tévedés ne essék, ezzel az erdőterület természetesen nem csökken, csupán az erdő (a kettő nem ugyanaz). Az sem titok, hogy a kitermelt fa nagyobbik hányadat hőerőművekben, a kisebbiket pedig a háztartásokban a változtatják füstté.
A Pilisi Parkerdő Zrt körülbelül 65 ezer hektár területet kezel. Honlapján közzétett állítása szerint „élére állt a mai igényeknek megfelelő természetközeli erdőgazdálkodást bevezető mozgalomnak. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy a kezelésében lévő erdőterületnek mindössze 17 százalékán (10 ezer hektár) biztosít folyamatos erdőborítást.
A tájékoztató anyagban arról nem esik szó, hogy az erdészet nem kap állami támogatást, ezért fakitermelésből, kereskedelemből és egyéb erdészeti tevékenységből kell biztosítania fennmaradását, illetve nyereséges gazdálkodását.
Amikor pár évvel ezelőtt Telki közelében felsivítottak a láncfűrészek, senki nem számított a tájvédelmi körzet olyan mértékű „átalakítására”, mint amilyennek tanúi lehettünk. A lakosságot nem tájékoztatták előre a durva beavatkozásról, érdeklődésünkre pedig olyan választ kaptunk, hogy a munka a terveknek megfelelően halad. Így azután a terveknek megfelelően óriási területeken tűnt el az erdő, vele a kellemes hangulatú sétányok, kirándulóhelyek, a teherautók pedig szorgalmasan szállították a tüzelőanyagot a kijelölt helyekre.
A telki Kodolányi János Kulturális és Környezetvédő Közhasznú Egyesület (KOKUKK) tárgyalásokba kezdett a Pilisi Parkerdő Zrt.-vel, és annyit elért, hogy az Öreg tölgy tanösvény és környéke érintetlen marad. Ez állítólag a legtöbb elérhető kompromisszum. A tarvágások viszont folyatódnak, miközben az erdészeti szakemberek felvilágosító előadásokkal igyekeznek eloszlatni a növekvő aggodalmakat.
Kérdéseket bármikor fel lehet tenni, azután a meggyőző válaszokkal a tarsolyunkban haza lehet menni.
Magyarázatokban és szakmai érvekben ugyanis nincs hiány. Meggyőződésünk, hogy amíg az erdészeteknek gazdasági érdekeik fűződnek a tarvágásos üzemmódhoz, addig nem fog hiányozni a szakmai érvrendszer.
Egy szabadtéri rendezvény során az erdészet egyik szakembere a bíráló megjegyzésekre azt válaszolta: az agglomerációban élők rengeteg területet elfoglaltak a természettől, milyen alapon kifogásolják a tarvágást? Hát igen. Az ember településeket hoz létre az anyatermészet rovására. EZT teszi ősidőik óta. És vajon a főváros panelházainak, forgalmas városrészeinek lakói se emeljenek kifogást? Ők ugyanis a Buda környéki erdőket átjáró uralkodó széljárásnak is köszönhetik, hogy még nem fulladtak meg.
A szakemberek előszeretettel hivatkoznak arra, hogy a tarvágás jót tesz az erdő fejlődésének, mert a vadon növő sarjak és csemeték (faültetésre nincs pénz) elegendő fényt kapnak, míg a lomboktól árnyékos erdőkben ennek ellenkezője történik. Nem szólnak viszont a talaj csapadékmegtartó képességének romlásáról, az erózióról, a szén-dioxidot megkötő lombok eltűnéséről, valamint azokról a gyakorlati tapasztalatokról, amelyek sok esetben nem igazolják a tarra vágott területek megújulásáról szóló jóslatokat. Ismerünk olyan sarjhajtásokkal zsúfolt, átjárhatatlan területeket, amelyek tizenöt éve lettek tarra vágva, de még évtizedekre vannak az erdővé válástól. Ez is csak akkor valósul meg, ha a sziszifuszi kézimunkával járó ritkítások elvégzéséhez lenne elegendő ember. De nincs.
A törvény a fát megújuló energia- és nyersanyagforrásként említi, ami talán megerősíti a tarvágókat abban a hitükben, hogy amit tesznek, az helyes. Csak azt nem értjük, mit keres akkor a törvény szövegében a már idézett szövegrész, nevezetesen, hogy minden erdőművelési tevékenységnek és fakitermelési módnak az átalakítást, a folyamatos erdőborításra való átállást kell szolgálnia.
A napok alatt tarra vágott erdő csak hosszú évtizedek (nem ritkán 60-80 év) után nyeri vissza korábbi formáját. Ezért komoly magyarázatra szorul: a jelenlegi erdőgazdálkodási tervek vajon miként igazodnak a felgyorsult klímaváltozáshoz? Az a gyanúnk, sehogy. Bánó Attila
