2012. június 28. - Felemelő érzés széttekinteni a börzsönyi Csarna-völgyet szegélyező magaslatról.
Alattunk, csaknem ezer hektáron, Magyarország legnagyobb háborítatlan
erdeje, „vadonja" hullámzik a szélben. Az országhatár felé néző távoli
völgy érintetlensége persze viszonylagos, hiszen több száz éven
keresztül itt is folyt fakitermelés és vadászat. Ám a területet 1978-ban
fokozottan védetté nyilvánították, s azóta alig történt erdészeti
beavatkozás, ami vélhetően hozzájárult ahhoz, hogy ma a Csarna völgyben
kivételesen gazdag élővilággal találkozhatunk. A patakokban ritka
halfajok fordulnak elő, a meredek lejtők őserdőszerű bükköseiben fészkel
a feketególya, a fehérhátú fakopáncs, sőt néhány évvel ezelőtt még a
parlagi sas is gyakori vendég volt. Amire pedig néhány évtizede még
senki sem számított, a sziklás gerinceken feltűnt a Kárpátok titokzatos
macskaféléje, a hiúz is.
Természetvédő körökben már tavaly tudható volt, hogy az új erdőtervezés
kedvezőtlen fordulatot hozhat a Csarna-völgy sorsában. A terület állami
tulajdonú vagyonkezelője, az Ipolyerdő Zrt. ugyanis az erdőség jelentős
részét ismét faanyagtermelésbe kívánja vonni. Ennek várható velejárója a
terület intenzív zavarása, valamint a faanyag elszállítását kísérő
erózió, ami a hegyoldalak növényzetét és a patakok élővilágát is
veszélyezteti. Mára kiderült, hogy az erdőgazdaság nem enged az
álláspontjából, a természetvédelmi szempontból illetékes Duna-Ipoly
Nemzeti Park igazgatóságának határozott tiltakozása ellenére sem. A
patthelyzetet nem oldotta fel az egyeztetések sorozata, ezért az ügy a
Vidékfejlesztési Minisztérium, vitamint az szakhatóságok képviselőiből
álló Körzeti Erdőterv Bizottság elé került, mely a döntést végül a
miniszterre bízta. Mindeközben a Csarna-völgy védelme mellett közel 180
kisebb-nagyobb civil szervezet állt ki.
A történet, amely még nem ért véget, alapvető hiányosságokra világít rá.
Először arra, hogy az ország erdőterületének alig három-négy százalékát
elfoglaló fokozottan védett erdőkben is rutinszerűen folyik a
faanyagtermelés. Másodsorban pedig arra, hogy nemzeti parkjaink
természeti érékeinek megőrzése sok kívánnivalót hagy maga után. A
nemzeti parkok területén a hatályos természetvédelmi törvény értelmében
övezeteket kell létrehozni, a legbelső, úgynevezett természeti övezetben
nem folytatható nyersanyagtermelés. A nemzetközi irányelveken alapuló
törvényi előírás nem került azonban át a gyakorlatba. A környező
országok nemzeti parkjai valóban a természetmegőrzés szentélyei, nálunk
kiterjedt vágásterületekkel találkozhat a túrázó Gemenctől a
Bükk-fennsíkig.
Miért lehetséges a fokozottan védett erdők kitermelése, és miért nem
hozhatók létre a nemzeti parkok természeti övezetei immár több mint
tizenöt éve? Ellentmondásos jogszabályok, adminisztratív akadályok,
pénzügyi érdekek egyaránt felsejlenek a háttérben. A csekély
összterületű, többnyire költségesen kitermelhető, fokozottan védett
erdők „hasznáról" való lemondást mégis leginkább az erdész-szakma
évszázados sztereotípiái gátolják. Nehéz elfogadni, hogy az erdőből újra
„vadon" legyen, hogy a soha ki nem vágott erdő is érték. Holott -
ahogyan a természetvédelemmel kapcsolatban számos más gondolat - ez is
megfogant már az erdészszakma berkein belül a két világháború között. A
döntésben érintettek, köztük a nemzeti parki erdőket kezelő állami
erdőgazdaságok, valamint az erdészeti hatóságok mégsem támogatják az
övezetek kialakítását. A börzsönyi Csarna-völgy ügyében kialakult vitát
éppen ez az ágazatpolitikai feszültség hevítette végül a forráspontig. A
Csarna-völgy ugyanis a Duna Ipoly Nemzeti Park tervezett természeti
övezetének legértékesebb része lenne.
Nemzeti parkjaink megalakulásuk óta kénytelenek együtt élni az
erdőgazdálkodói érdekekből fakadó kompromisszumokkal, miközben a
természetvédelem tudományos alapokon álló, egyetemes értékrendjének
Magyarországon is érvényt kellene szerezni. A Csarna-völgy ügye
fordulópontot jelenthet a hazai természetvédelem történetében.
Jelzésértékű lenne, és egyben bizakodásra adna okot, ha a miniszter
döntése nyomán a fokozott védelem e jelentős nagyságú területen valódi
tartalmat nyerne. Talán nincs már messze az idő, amikor az ország
valamennyi nemzeti parkját a világszerte elfogadott irányelvek szerint
működtetjük, ahol a természeti értékek megőrzése egyértelmű prioritás.
A SZERZŐ ERDŐÖKOLÓGUS, A WWF MAGYARORSZÁG MUNKATÁRSA
