2012. július 18. - „Miért is mosolyognak a kínai erdészek?" - tette fel a
provokatív kérdést Mátyás Csaba, a Nyugat-magyarországi Egyetem tanára a
közelmúltban Budapesten tartott OEE Szeniorok Tanácsa rendezvényén. Mint elmondta, két évvel ezelőtt a FAO támogatásával Sopronban szerveztek nemzetközi konferenciát -melyen elsősorban a kevésbé fejlett országok vettek részt -, ahol kiderült, a klímaváltozásról mindenki tud, de a teendők tekintetében legfeljebb a természetes erdőgazdálkodáshoz való visszatérésig jutottak el.
Miközben Kínában igyekeznek komolyan venni természetvédelmet, óvják erdeiket, Szibériában egy 800 ezer hektáros erdőgazdaságban járt a szakember, ahol két erdőmérnök pályáztatja meg a letermelendő területet. A munkálatokat sorra a kínaiak nyerik, s gigászi mennyiségben megy a fa a Nagy falon túlra.
Mindenki fokozatosan képzeli el a klímaváltozást, az gondolják, évről évre egy picivel melegebb lesz. Ezzel szemben az a helyzet, hogy a folyamat hullámzás-szerűén zajlik, s a hullámvölgyek között akár húsz év is eltelhet. Éppen ezért a legfontosabb klímaelemzési részterület azt vizsgálni, hogyan követik egymást az extrém időjárási időszakok, s nem azt, hogy alakul az átlaghőmérséklet. Persze az átlag is jelez valamit, de a hosszú időperiódus okozza a klímaváltozás érzékelésének a nehézségét.
A hétköznapi ember arról olvas, hogy klímaváltozás van és pusztulnak az erdők, de nem igazán lát ebből semmit. Vagy ha lát, akkor erdővédelmi okokkal magyarázza, mert talált egy rovart, esetleg egy gombát, amelyek károsítják a fákat. Az összes ilyen jellegű erdőkárt korábban kórokozókra és kártevőkre vezették vissza. Van olyan tölgykárosító gomba, ami a '80-as években a tölgypusztulásnál nagy szerepet játszott. Erről utólag derült ki/hogy olyan közönséges szaprofita gomba, ami mindig jelen van a tölgyesekben, viszont a klímaváltozás miatt megváltozott a növény fiziológiája, s a károsító életmódja is. Az ilyen jellegű járványok másodlagos eredetűek, az elsődleges kiváltó okot - amely meghúzza a ravaszt - korábban nem tudták azonosítani. Ma már persze megvannak azok az eszközök, amivel egyre jobban behatárolhatók. Ennek az alapvető oka az, hogy a geoinformatika olyan szintre jutott, hogy a klímaadatokat például át lehet „simítani" egy térbeli térségre. Meg tudják mondani, hogy például a János-hegyen 1990. augusztus 4-én délután kettőkor hány fok volt. Közel száz évre visszamenőleg rendelkezünk ilyen adatokkal, de ezek pontossága településenként változik. Nagyon jó adatok vannak Sopronból, és természetesen Budapestről. Országos szinten az 1800-as évek közepétől rendelkezünk információval.
„A klímaváltozás vizsgálatát többek között az teszi nehézzé, hogy nem látjuk a folyamatos változást." - magyarázta a szakember. De azt is látni kell, hogy az emberek nem akarják elfogadni a negatív dolgokat. Svájcban is a gleccsereket vizsgálják, hogyan vonul vissza, s követi az erdőhatár. Ezt könnyű nézni, hiszen nincsen emberi hatás, csak a „jó öreg" természet. Ebben pozitív elem az erdő térnyerése, ami mindenkinek tetszik. Ugyanakkor ott állunk az Alföld peremén, a Jászságban, s szárad ki a kocsánytalan tölgyes, mert nincsen elegendő csapadék. Ez viszont már kellemetlen dolog.
Ráadásul a klíma és az időjárás fogalmát állandóan összekeverik. Az időjárás rövidebb időszak alatt - egy nap, egy hónap - lejátszódó atmoszférikus jelenség. Klíma esetén viszont minimum harminc éves terminusról beszélünk, ilyen hosszú távú adatok átlagából lehet következtetéseket levonni. A klímán belül természetesen vannak átlagok, de attól nagyon erősen eltérő adatok is lehetnek. Ennek köszönhetően úgy tűnhet, mintha teljesen eltérő tendenciák érvényesülnének. A hullámzás nem csak éves szinten jelentkezik, hanem sokkal hosszabb időszakot is átfoghat.
Mit is vesz észre ebből a hétköznapi erdőjáró? Az erdész az eladott fából él, azt próbálja megmenteni. Amikor észleli, hogy a fa koronája kezd ritkulni, csúcsszárad, sejthető, hogy hamarosan el fog pusztulni, akkor kivágja. Ezt úgy hívják, hogy egészségügyi kitermelés. Persze ennek elvégzéséhez külön engedélyre van szükség. Az erdőjáró ember nem fogja látni a pusztuló fákat, mert nincsen ott. Éppen ezért Sopronban, hogy a lakosságot kicsit érzékennyé tegyék a klímaváltozásra, szándékosan meghagyták egyes helyeken a pusztuló lucfenyőket. Ezek látszólag a szúbogár miatt halnak el, de nem így van. Az csak a másodlagos kár. A bogár életmódja megváltozott: hosszabbá vált a vegetációs idő, több generációt nevel, több bogár pedig több kárt tud okozni. Ráadásul a lucfenyő legeredményesebb védekezési módja, hogy a sebzésekbe gyantát juttat, s abba beleragad a bogár. A csapadékhiány, a szárazság miatt élettanilag legyengül a növény, a gyantanyomás lecsökken, s nem tud sikeresen védekezni a szú ellen. Nem lehet tehát egyedül a bogárra kenni a felelősséget.
Az egészségügyi kitermelésekről nyilvántartást vezetnek, ebből pedig már a klímaváltozásra is lehet következtetni. A növények a legérzékenyebb jelzőműszerek. Miután nem lehet mindenhol jelen lenni, fontos tudni, hol fordult elő, és milyen időjárási események előzték meg a kivágást.
A klímaváltozás tekintetében fokozottan érzékeny területeknek számítanak a sík- és dombvidékek. Ezeken a részeken a hőmérséklet emelkedése gyorsabban halad előre, miközben a hegyvidékeken - felfelé - lassabban mozog. Minden előrejelzés azt mutatja, hogy például a Bükk-fennsíkot nem érinti a változás. Nyugat-Magyarország esetében – amely aránylag laposabb - gyorsabb az átalakulás. Ügy néz ki, hogy azok a frontjárások, amelyek régebben a csapadékos éghajlatot hozták Zalába, megváltoztak. A legnagyobb mértékű módosulást ott tapasztalják.
Az előrejelzéseknél a nagyobb probléma a csapadékkal van, amely nehezen megjósolható. A hőmérséklet-változást sokkal könnyebb modellezni. A Kárpátok magasságában - körülbelül a 48-49 szélességi fok környékén - található egy választóvonal. Fölötte csapadékemelkedéssel számolnak, alatta pedig csökkenéssel.
Tudjuk például, 1950-től 2000-ig milyen volt az időjárás. Tudjuk, melyek azok a meteorológiai tényezők, amelyeket a különböző - vízzel, növénnyel borított stb. - felületek befolyásolnak. Más egy erdőállomány hőtárolása, ami nagyon sokat raktároz a vizekben és ami akkor szabadul fel, amikor elpárolog. Mindenféle földhasználati módnak megvannak azok az adatai, amelyek befolyásolják a klímát. Ha ezt egy számítógépes rendszerbe rakjak össze, az elképzelt gazdasági változások tükrében - milyen környezetvédelmi, gazdasági szempontok fognak érvényesülni - lehet például a szén-dioxid vagy éppen a nitrogénkibocsátást, s ezáltal a klímaváltozást előre jelezni. Viszonylag kiszámítható, annak ellenére, hogy nagyon sok a bizonytalansági tényező.
Ezek mind globális modellek, világszerte 20-25 is létezik belőlük. Ha van is köztük kisebb-nagyobb eltérés, mindegyikből kiolvasható, hogy hőmérsékletemelkedés várható.
„Minderre fel kell készülnünk, s erdészszemmel az alkalmazkodóképesség nem más, mint a genetika" - hívta fel a figyelmet Mátyás Csaba. Csak olyan mértékig lehet alkalmazkodni, ameddig a fiziológia engedi. Ez pedig a genetikától függ. A mai tudósokra jellemző, hogy bevonultak a laborokba, leültek a számítógép elé. Pedig mindez gyakorlati értékelés nélkül semmit nem ér. Ezt a mezőgazdaságban a klímakamrában, vagy éppen a szántóföldön gyorsan meg lehet oldani, de az erdőben, a fával már nem.
Az erdőkben zajlanak terepi kísérletek, amit sokan elavultnak, pontatlannak ítéltek. Egy komoly kutató a gyakorlati kísérleti helyet nem ott választja ki, ahol bizonytalan a jövője, hanem oda teszi, ahol évtizedek múlva is megfigyelhető lesz. Sajnos ezek a vizsgálati területek általában nem jó helyre kerültek, nem elég, hogy kevés terepi kísérlet van. Olyan helyre kellene vinni őket, ahol a növények a stresszhatást a legjobban mutatják. A genetikával kell többet foglalkozni, s ebben a terepi kísérleteknek óriási a szerepük. Mátyás Csaba világszerte a terepi kísérletekről ismert, már több mint két évtizede hirdeti fontosságukat. Most jutottak olyan állapotba, hogy programok indulnak, hogy kiértékeljék a néhány meglévő vizsgálatot s újakat állítsanak be.
A hazai arborétumok egyfajta fafajkísérletnek foghatók fel. Az értékelésüket az teszi nehézzé, hogy nem lettek jól dokumentálva a növények származási helyei, az eredetük. Az ötvenes években nagyon jó arborétumokat hoztak létre, aminek nagyon könnyen magyarázható oka volt. Az ország történetében megértünk egy olyan időszakot, amikor meg kellett oldani a fahiányt. Három-négyezer kilométerről, Oroszországból, vasúton hoztuk a fát, amit nyilvánvalóan nem lehetett sokáig csinálni. Az ökológusoknak és a botanikusoknak ezt nem szabad elfelejteniük, akik mindig szidják az erdészeket, hogy miért ültettek annyi fenyőt, miért próbálkoztak egzóta, nem honos fajokkal.
A klímaváltozás és a genetika kapcsolatát elemezve a szakember elmondta: az utóbbi időben elfogadottá vált az az elképzelés, hogy a genetika azért fontos, mert az adaptáció, az alkalmazkodás egyetlen lehetősége. Az adaptáció pedig nem más, mint az evolúció egy mikro-méretű folyamata. Egy populációból csak azok az egyedek maradnak meg, amelyek olyan géneket hordoznak, amelyek az adott klimatikus feltételek mellett segítik őket fennmaradni. Ez pofonegyszerű, de összeegyeztetni a klímaváltozással korábban nem volt sikk. Mára berobbant a szakmai közvéleménybe.
A fákat ebben az egész procedúrában külön ki kell emelni, mert nincs még egy olyan élőlénycsoport - vagy gazdasági ágazat, mint az erdészet -, amely ennyire ki lenne téve a klímaváltozás hatásának. A hosszú életciklus - vagy ha ökonómiai oldalról nézzük, akkor termesztési idő - miatt a száz év alatt lejátszódó klímaváltozás, ami nagyon hosszúnak tűnik emberi léptékkel számolva, jelentősen befolyásolja létezésüket. Ezzel is magyarázható, hogy a fáknak ennyire nagy és változatos a génállományuk, jelentős az a DNS-mennyiség, amit a sejtek tárolnak. A fák a legutolsó lények között voltak, amelyeknek meghatározták a génállományukat. Jól példázza ezt, hogy egy nyárfa sejtjében nagyságrendekkel több DNS van, mint az emberében. Viniczai Sándor
