2015. január 20. - Ferenc pápa január 15-én Srí Lankáról a Fülöp-szigetek felé tartva a repülő fedélzetén találkozott az újságírókkal. (Részlet)
Lombardi atya Ferenc pápához: Ezen a közbenső utazáson is, amint látja, készek vagyunk meghallgatni a szavait. Gratulálunk az utazás első részéhez, briliáns módon sikerült. Most néhány kérdést teszünk fel, miként immár az szokásos. Amikor Ön elfárad, és be akarná fejezni, kérjük, jelezze, és nyugodtan távozhat… Vagy már most fáradt? Mindenesetre, hogy elkezdjük… Tudom, Önnek egy dolog nagyon a szívén fekszik, amit szeretne most elmondani nekünk erről az útról, ez pedig Vaz Szent József szentté avatása. Arra kérem, hogy mindjárt az elején mondja el nekünk ezt a fontos üzenetet. Aztán továbblépünk a kérdésekhez. Többen már fel is iratkoztak. Íme, itt a lista!
Ferenc pápa: Mindenekelőtt jó napot! Valami bizonytalanság van Carolina körül, ez igaz! Eljutott hozzám a Lujani Szűzanya képe, nagyon köszönöm. Ezek a szentté avatások olyan módszerrel zajlottak – a kánonjog előírásai szerint – amit „egyenértékű szentté avatásoknak” hívunk. Akkor alkalmazzák, amikor egy boldog esetében már jó ideje él a tisztelete az Isten népe körében, és gyakorlatilag szentként tisztelik. Ekkor nincs csodát igazoló eljárás. Vannak ilyen személyek, századok óta. Folignói Angéla ügyét így végezték, ő volt az első. Végül én is ezt választottam olyan személyek esetében, akik az evangélium jeles hirdetői voltak. Elsőként Fáber Pétert, aki Európa egyik evangelizálója volt. Úgy halt meg, mondhatjuk, útközben, miután negyven esztendőn át utazott, hogy hirdesse az evangéliumot.
De mások is, Kanada evangelizálói, de Laval Ferenc és a Megtestesülésről nevezett Mária. Ők ketten voltak gyakorlatilag az egyház alapítói Kanadában az ott végzett apostoli munkájuk révén, az egyik mint püspök, a másik mint szerzetes nővér. Aztán egy másik példa a brazil Anchieta József, Sao Paulo alapítója. És most, íme: Vaz József, aki Srí Lankát evangelizálta. Szeptemberben Isten segítségével szentté avatom Junípero Serrát az Egyesült Államokban, mert ő volt az Egyesült Államok nyugati részének evangelizálója. Ők az evangelizációnak jeles alakjai, és összhangban vannak az Evangelii gaudium spiritualitásával és teológiájával.
Lombardi atya: Köszönöm. Most akkor térjünk át a kérdésekre, amiért feliratkoztak az újságíró kollégák. Az első Jerry O’Connell az America Magazine-tól. Övé a szó.
Jerry O’Connell: Szentatya, mindenekelőtt Lombardi atyához társulva gratulálok a sikeres Srí Lanka-i úthoz.
Az angol nyelvű csoport nevében kérdezem, miután egyeztettünk arról, hogy egy összekötő kérdést teszünk fel a Srí Lanka-i és a Fülöp-szigeteki látogatás között. Láttuk Srí Lankán a természet szépségét, de láttuk a sziget sebezhetőségét is, kezdve a klimatikus változásoktól egészen a tengerig stb. Most a Fülöp-szigetekre utazunk, és Ön meglátogatja a csapás sújtotta térséget. Ön már több mint egy éve foglalkozik az ökológia és a természetvédelem kérdéseivel. A kérdésem három szempontot érint. Első: A klímaváltozás nagyrészt az emberi beavatkozásnak és a természetvédelem hiányának tudható be? Második: Mikor jelenik meg az enciklikája? Harmadik: Ön kitartóan sürgeti a vallások közötti együttműködést, ahogy azt Srí Lankán láttuk. Szándékában áll meghívni más vallások képviselőit, hogy szembesüljenek az együttműködés kérdésével? Köszönöm.
Ferenc pápa: Az első kérdés. Ön mondott egy olyan szót, amit szeretnék pontosítani: „nagyrészt”. Én nem tudom, vajon egészében-e, de nagyrészt, azaz főként az ember kezdi a természet arculcsapását, folyamatosan. Mi egy kicsit kisajátítottuk a természetet, a „föld nővért”, az anyaföldet. Emlékszem, ti már hallottátok ezt, amit egy öreg paraszt mondott nekem egyszer: „Isten mindig megbocsát nekünk, és mi, emberek is néhányszor megbocsátunk egymásnak, a természet azonban nem bocsát meg soha.” Ha te arcul csapod, visszaadja azt neked. Hiszem, hogy túlságosan kihasználtuk a földet, az erdők kiirtásával például. Emlékszem, Aparecidában, abban az időben nem értettem jól ezt a problémát, amikor a brazil püspökök az amazóniai erdőirtásokról beszéltek, nem értettem őket. Amazónia a világ tüdeje. Aztán öt évvel később egy emberjogi bizottsággal az argentin legfőbb bírósághoz folyamodtunk, hogy állítsák le az ország északi részében, az észak-keleti Salta és Tartagal környékén, legalább ideiglenesen azt a szörnyűséges erdőirtást. Ez egy szempont. A másik a monokultúrák alkalmazása. A parasztok például jól tudják, hogy ha három éven át kukoricát termelnek, utána meg kell állni, és egy másik növénykultúrát kell alkalmazni, trágyázni kell, hogy a föld teremjen. Például nálunk csak szóját művelnek, és addig termelnek szóját, amíg a föld ki nem merül. Nem mindenki teszi ezt, ez csak egy példa a sok közül. Gyanítom, az ember túl messzire ment. Istennek legyen hála, ma sokan, számos ember beszél már erről. Most emlékeztetni szeretnék szeretett Bartolomeosz testvéremre (I. Bartolomaiosz ökumenikus pátriárka – a ford.), aki évek óta beszél erről a témáról. Sokat olvastam tőle, évek óta tanít erről. Én is sok írását olvastam erre az enciklikára készülve. Visszatérhetünk erre, de nem akarok sokat beszélni erről. (Romano) Guardininek – elég csak őt említenem – van egy kifejezése, ami elég jól megmagyarázza ezt. Azt mondja: az „incultura” második formája a rossz kultúra. Az első az az állapot, ahogy a teremtéssel kapjuk a világot, hogy kultúrává alakítsuk, de amikor túlságosan is kihasználod és túllépsz a határon, akkor ez a kultúra ellened fordul, gondoljunk csak Hiroshimára.
Az enciklika. Az első tervezetet Turkson bíboros készítette el a munkatársaival. Majd néhányak segítségével én ezt dolgoztam át. Utána pár teológussal egy harmadik tervezetet készítettünk, aminek egy-egy példányát átküldtem a Hittani Kongregációhoz, az államtitkárság második tagozatára és a Pápai Ház teológusának, hogy tanulmányozzák alaposan, nehogy valami „butaságot” mondjak. Három hete kaptam meg a válaszokat, elég terjedelmesek, de nagyon építő jellegűek. Márciusban egy hetet erre szánok, hogy befejezzem. Remélem, március végén készen lesz, és kezdődhet a fordítás. Gondolom, ha a fordítások gyorsan mennek – Becciu prelátus hallgat rám, neki kell ezt ellenőriznie – júniusban vagy júliusban megjelenhet. Fontos az, legyen egy kis idő az enciklika megjelenése és a párizsi klímatalálkozó között, hogy hozzájárulhasson ahhoz. A perui találkozó nem volt valami nagy dolog! Csalódást okozott, mert hiányzott a bátorság, és egy bizonyos ponton megálltak. Reméljük, hogy Párizsban bátrabbak lesznek a képviselők, és előbbre jutnak ebben.