ERŐMŰÉPÍTÉS, TERVEK A TOKAJI BORVIDÉKEN
Paródiába illőnek nevezte Sólyom László október 9-ei zempléni látogatásakor a szerencsi képviselő-testületnek azt az ülését, amelyen befogadtak egy biomasszával fűtendő hőerőművet. A köztársasági elnök nyilatkozatára reagálva az UNESCO-határozattal öt éve világörökséggé nyilvánított tokaji borvidék peremén fekvő város képviselői többségi szavazással visszautasították „a demokratikusan hozott döntés megkérdőjelezését".
Bár a város szocialista polgármestere szerint az engedélyezés két éve alatt bőven meg lehetett volna barátkozni a tervekkel, az erőmű tágabb hatósugarában élők kimaradtak a döntésből, amelyről első ízben maguk a szerencsiek is csak a tavaly novemberi közmeghallgatáson értesülhettek, a környezetvédelmi engedélyezési eljárás vége felé. Kihagyták a legérintettebbeket, a leendő völgyzáró gát alatt élőket egy másik elképzelés - a szintén a borvidéken tervezett, több millió köbméteres víztározós erőmű - előzetes egyeztetéséből is. Az erőművekről október 22-én „részletes jelentést" kért az illetékes hatóságoktól a hazai civil szervezetek által riasztott UNESCO párizsi világörökségi titkársága. Az energetikai fejlesztések megítélése azonban nem lesz egyszerű.
A történelmi borvidék egyik emblematikus településén, Tállyán például a faluszéli házakat ütött-kopott szállítószalag vágja el a környezettől. Robbantásos külfejtéssel itt működteti a francia kézben levő Colas Északkő Kft az ország egyik legnagyobb andezitbányáját. Ez a világörökség úgynevezett magterületén belül található ugyan, de - mint annak kezelési tervében olvasható - „a kitermelési engedéllyel rendelkező bányatelkek ki vannak véve a felterjesztett világörökségi területből". A szivattyús energiatározóval szemben kevésbé nagyvonalú a Tokaji Történelmi Borvidék Világörökségi Egyesület, holott azt a falu fölött tornyosuló, tájrondító meddőhányó mögé tervezik, a Kopasz-hegy takarásában, tehát alulról nem is lenne látható. Az elnökség álláspontja szerint azonban ellentétes a kezelési tervben foglalt megállapítással, mely szerint „meg kell előzni a kultúrtájra negatív hatással bíró fejlesztéseket". Ennek értelmezését azonban semmiféle jogszabály nem tartalmazza. Ha például Tokaj mellett a tarlón égetik a szalmát, annak nincs „negatív hatása" a kultúrtájra, de ha Szerencsen, erőműben égetnék, az a borászok szerint megváltoztathatja a klímát. A tározós erőművek környezetvédelmi engedélyezési eljárásában maga a kulturális örökségvédelmi hatóság sem hivatkozott kizáró okként a világörökségi védelemre.
De mi is az a szivattyús energiatározó? Ennek a lelke egy olyan berendezés, amely szivattyúként működve az átmenetileg fölösleges árammal felnyomja a vizet egy felső tározótóba, ha pedig hirtelen áramra van szükség, turbinaként működik, felhasználva a tárolt víz energiáját. Az első hallásra árampazarlónak tűnő létesítmény valójában energiát takarít meg: például ahelyett, hogy éjszaka visszafognák az olcsó áramot adó paksi erőmű kapacitását, inkább feltöltik vele a felső tározót, cserébe a csúcsigénybevételkor kevesebb gázturbinát kell beindítani. Az energiatározó váratlan termeléskiesések esetén is másodpercek alatt képes besegíteni. Ha a szélerőművek építői ilyen berendezést is létesítenének, nem korlátozhatná a Magyar Energiahivatal a számukra kiadható engedélyeket, amit most arra hivatkozva limitál 330 megawattban, hogy ennél több szélturbina esetén túlságosan drága lenne kapacitástartalékot fenntartani a szélcsendes időszakokra.
Ám mégsem a szélerőmű-engedélyre várók, hanem többek között a szocialista körökhöz közel álló Hujber Ottó szalmaerőművet építő érdekeltségei kezdeményezték egy 600 megawattos - később ennek duplájára bővíthető - szivattyús tározó építését. (Pedig a megújuló energiaforrásnak számító biomassza-erőművek áramát korlátozás nélkül át kell vennie a villamosenergia-rendszert irányító Mavir Zrt-nek, így azoknak a szivattyús tározó egyáltalán nem kötelező tartozékuk.) E célból a múlt év végén Szét Kft. néven közös céget alapított a vállalkozó résztulajdonában álló Intertxaverz Zrt és öt - Baján, Kalocsán, Söjtörön, Vépen és Zsanán tervezett - szalmaerőművet építő vállalkozás. A Szét Kft. tározóépítési terve közigazgatásilag Tállyát és Abaújszántót érinti, az előbbi képviselő-testülete határozatban fogadta el, s utóbbié sem ellenzi azt. Tiltakozik viszont Abaújkér, amelynek a területén nem lenne ugyan létesítmény, viszont a tervezett 77 méter magas völgyzáró gát esetleges átszakadása esetén az alatta élő aranyospusztaiak kerülnének veszélybe.
Zemplén egyébként népszerű helyszín a szivattyús tározók létesítésére. A Hidegvölgy abba az Aranyos-völgybe torkollik, amelyet a Magyar Villamos Művek Zrt (MVM) és a Szinerg 640 Kft. is elrekesztene, hogy a Szét Kft. által tervezett 11,5 millió köbméter háromszorosát befogadó alsó tározót építsen, ugyancsak egy 600-1200 megawattos kapacitás kiszolgálására. Valamennyi zempléni terv alapját az idősebb és ifjabb Szeredi István által alapított, kezdetben családi vállalkozásként működő AWE Kft dolgozta ki, amely 2005-ben csődközeli helyzetbe került. Be nem folyt követeléseit ekkor átadta egy behajtó cégnek, amely - mint azt ifjabb Szeredi a HVG-nek elmondta - a terveket is az általa átvett örökség részének tekintette. A zöld hatóság első vagy másodfokon elutasította mind a Szét, mind a Szinerg, mind pedig az MVM kérelmét - döntően azért, mert az erdészeti szakhatóság nem járult hozzá az erdők kiirtásához. Ráadásul a Szinerg tíz évvel korábbi - feltehetően a régi tervekből átvett - adatokkal küldte be engedélykérelmét. A beruházók jövőbeli esélyeit rontja, hogy a tervezett helyszín az uniós Natura 2000 természetvédelmi hálózat része, s a környezetvédelmi főhatóság nem tartja a tájba illeszthetőnek a völgyzáró gátat.
Energetikai szempontból egyébként nem a Zemplénben, hanem a Pilisben, Prédikálószéken lenne a legjobb helyen egy szivattyús tározó. Itt az alsó tározót nem is kellene megépíteni, azt a Duna pótolná. Ám ez a Duna-Ipoly Nemzeti Park területe, így - a várható civil tiltakozáson kívül - emiatt sem lenne könnyű engedélyt kapni rá. Az egykori állami Víziterv vállalatnál dolgozó idősebb Szeredi az 1980-as évek végén megkísérelte ugyan a lehetetlent, de a vízlépcsőellenes hangulatban ez a terv is megbukott. Most pedig már nem is érné meg - fejtegette a Szét Kft ügyvezetője, ifjabb Szeredi István -, mivel a köbméterenként 5 forintos vízkészletjárulék, amit energetikai célú igénybevétel esetén vet ki az állami vízügyi szolgálat, annyira megdrágítaná, hogy inkább megéri alsó tározót építeni máshol.
Magyarországon legfeljebb egy szivattyús tározóra van szükség, és az ellenállást látva jó, ha egyre van lehetőség - ebben több szakértő és befektető egyetért.
„Olyan helyszínt kerestünk, amely nem esik természetvédelmi oltalom alá, kevés
erdő igénybevételével jár, megvan a szükséges szintkülönbség, gazdaságosan meg
teremthető a távvezetéki kapcsolat" - sorolja a kiválasztás szempontjait a Szét Kft
ügyvezetője. Könnyen előfordulhat azonban, hogy az egyazon zempléni terv variánsain rágódó beruházókat csendben lekörözi egy ugyancsak nem kezdő energetikai befektető: 100 megawattos kapacitású tározós erőművet építene ugyanis a váci Duna-Dráva Cement Kft. területén a Naszályban, Látó-hegyen a D100 Invest Kft. A nevét csak nemrég megváltoztató cég az idei év nyaráig Petrodyne néven volt ismert. A kft az 1990-es évek elején jelentős tárolókapacitásokat szerzett, s azokkal sikerrel pályázott az állami kőolaj-készletezési tendereken. SZABÓ GÁBOR