Itt a fa, hol a fa? (csakjohirek)

Csillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktív
 
2008. október 23. - Lopnak mindent, ami mozdítható, nincs ez másképp Romániában sem. A szomszédos országban is – képzavarral élve – rengeteg fát lovasítanak meg a tolvajok, azonban a technológia fejlődése itt is keresztbe tehet a bűnözőknek. A helyi minisztérium ugyanis mostantól számítógépeket is bevet a lopások elleni harcban.

Kivágni vagy nem?
Az illegális fakitermelés 75–80 százalékos csökkenését remélik a romániai erdészeti szakemberek az október elején bevezetett informatikai faanyagkövetési rendszertől. A bukaresti Mezőgazdasági és Területfejlesztési Minisztérium saját fejlesztése a SUMAL rendszer. A számítógépes program használata minden erdészeti, valamint fakitermeléssel és -kereskedelemmel foglalkozó cég számára kötelező október 1-je óta. A programba be kell vezetni az erdészetek által kiállított minden dokumentumot, amelyekből kiderül, mennyi fát termelhet ki egy cég egy-egy erdőparcelláról. Ugyancsak be kell írni a programba a fuvarlevelet és az adásvételi szerződéseket. Az adatokat a minisztérium központi szerverén tárolják. A program figyelemmel kíséri, hogy a cégek által ténylegesen kivágott és eladott fa mennyisége megfelel-e annak a mennyiségnek, amelyre az engedélyt kiadták.

A román mezőgazdasági minisztérium államtitkára, Tőke István elmondta, hogy Romániában évente bizonyíthatóan mintegy 170 ezer köbméter fát termelnek ki illegálisan. A valós mennyiség ennél vélhetően lényegesen nagyobb. Tőke István szerint nem megalapozottak azon vélekedések, hogy a Székelyföldön lopják a legtöbb fát, bár Borszék, Maroshévíz, Szentegyháza és a Gyimesek vidéke (Borsec, Toplita, Vlahita, Ghimes) a "forró pontok" közé számít.

Szakértők véleménye szerint Romániában országos szinten a feketevágások mennyisége meghaladja az évi 2,5 millió köbmétert, ez a hivatalosan kitermelt famennyiségnek több mint 20 százaléka. A szegénységgel magyarázható fatolvajlás folyamatosan csökken, napjainkban az illegális kitermelés zömét cégek végzik rendelésre.


© 2024 Forestpress. All Rights Reserved.