Közös rendőr-mezőőr járőr a külterületeken (promenád)

Csillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktív
 
2008. november 28. - Ismét közösen járőröznek rendőrök, mezőőrök a külterületeken Hódmezővásárhely körül, a falopás megelőzése érdekében – jelentette be Benkő Zsolt külterületi képviselő és Dr. Dezső József a Hódmezővásárhelyi Rendőrkapitányság vezetője. Jobbára a műutak mentén, főként a kétszámjegyű főutak mellett fordul elő leggyakrabban a falopás, az állami, önkormányzati és magán tulajdonú erdősávokban, facsoportokban – mondta Benkő Zsolt.
A falopás oka, hogy bizonyos társadalmi csoportok egyre szegényebbé válnak. Ennek csökkentése érdekében adott lehetőséget az önkormányzat a nyesedékgyűjtésre, többek között a Kása-erdőben. Ugyancsak segítség, hogy családonként hat mázsa fát lehet rászorultsági alapon elvinni a városellátó telephelyéről. Erre eddig mintegy ezer család jelentkezett már.
Dr. Dezső József városi rendőrkapitány hangsúlyozta, hogy a falopás szezonális bűncselekmény. Az erdők meglopása mellett gondot okoz a más megyékből teherautóval érkező illegális faárusok megjelenése is, akik könnyedén átverhetik az időseket, hiszen azok nem tudják megbecsülni, hogy egy rakomány 10, vagy 20 mázsa súlyú-e?
Pozitív kezdeményezés a tavaly kialakított civil hírlánc. Ennek egyik eredménye, hogy tegnap a 47-es út mentén az egyik nagy mezőgazdasági üzem biztonsági őre riasztotta a rendőrséget, akik három orosházi fatolvajt értek tetten. A hírláncba a mezőőrökön kívül a külterületeket gyakran járó vadászok, halőrök, tanyasi lakosok is bekapcsolódtak.
Benkő Zsolt kiemelte, ebben az évben is közös járőröket szerveznek a mezőőrökből, rendőrökből, körzeti megbízottakból.
Megtudtuk, idén már a Szentesi út mentén, a Csomorkányi és az Erzsébeti út közötti területen történt falopás.

© 2024 Forestpress. All Rights Reserved.