A tolvajoknak csak a fa „ereje” kellett, csak a legértékesebb részét vitték el.
Ez történik szinte minden éjjel. Legkevesebb 30-40 köbméter fa tűnik el egy-egy ilyen akció során – panaszkodnak a kárvallottak.
A szentegyházi erdőbirtokok körüli huzavona, lehetetlen helyzet nem mai keletű. Az ott kialakult illegális fakitermelési „forró pont” – ahogyan a megyei csendőrparancsnok jellemezte Szentegyházát egyik sajtótájékoztatóján –, és ez ugyan évek óta felkeltette az illetékesek figyelmét, ám a falopás megállításáért hatékonyan fellépni máig nem sikerült. Időközben szigorodtak ugyan az illegális fakitermeléssel kapcsolatos jogszabályok, nőttek a büntetések, ám az ellenőrző szervek igazoltatási jogát ezzel párhuzamosan folyamatosan nyirbálták, ami megnehezíti a tettenérést. Jelenleg a tényállás a következő: létezik a kisvárosban néhány erdőtulajdonos, aki vagyona védelme érdekében az összes elképzelhető hivatal kilincsét fényesre koptatta segítség után kutatva, ám ezt a segítséget mai napig nem kapta meg senkitől. Az elkeseredett tulajdonosokkal szemben áll egy, szerintük alaposan szervezett, 30-40 tagú csoport, amely igencsak jól él a falopásból, ennek tagjai egységesen és nagyon agresszív módon lépnek fel mindenki ellen, aki keresztbe tenne a jövedelmező biznisznek. Több helybeli erdőtulajdonost, aki látván, hogy a hatóságok nem intézkednek, és megpróbálta maga megvédeni erdejét, alaposan helybenhagytak. Gyúlt már fel a településen bosszúból szénakazal, gazdasági épület, a szóbeli fenyegetések pedig mindennaposak. Sokan félnek kilátogatni saját erdeikbe, nehogy éppen ott találják a láncfűrészes társaságot.
A fentebb említett állapotot két idősebb szentegyházi férfi tálalta a minap. Az egyik kormányzati hivatal folyosóján találkoztam velük, amint kihallgatásra várakoztak. Amíg a hivatalvezető bűvös ajtaja kinyílt előttük, elém teregették papírjaikat, öregségükre megkeseredett sorsuk minden bánatát. Mint környezetbarát embert felháborított a történet, és teljesen magamévá tettem a két ember keserűségét. De mit tehet egy újságíró egy szál magában ott, ahol az erdészeti hatóság – csendőrség – rendőrség háromszöge is csődöt mond. Talán nem is született volna írás a dologból, ha néhány héttel később nem telefonálnak rám az atyafiak, hogy az elmúlt éjjel ismét nagyobb mennyiségű fát loptak el az erdőből, és holnap kiszállnak az erdészeti hivatal kárfelmérői is. Jelezték, szeretnék ha a sajtó is jelen lenne az említett a tevékenységen, hiszen már többször jártak ott ebben az ügyben az erdészettől, ám a látogatásnak semmi eredménye nem volt, hacsak egy vaskos jegyzőkönyv megírása nem számít annak.
Természetesen eleget tettem a hívásnak, és érdeklődve figyeltem másnap az erdőből éppen visszaérkezett bizottság helyzetkiértékelését, magam is jelen voltam az újabb lopás tényét megállapító jegyzőkönyv megszületésénél. Döbbenten értesültem, hogy a rosszul kiállított birtoklevelek, illetve az erdők visszaszolgáltatásának Szentegyházán kialakult egyedi helyzete miatt (közbirtokosság helyett hat tulajdonosi szövetsége van a településnek, akik közjegyzőnél aláírt közös megegyezés alapján gyakorlatban újramérték a területeket, hogy a kis parcellák ne szétszórtan legyenek, hanem minden tulajdonosnak egy tagban legyen az erdeje) nem tudnak engedélyt kibocsátani a terület tulajdonosának, amellyel törvényes módon elhozhatja és értékesítheti a tolvajok által otthagyott, egyébként értékes „maradékot”, illetve kitakaríthatja az erdejét.
Később fényképezőgéppel felfegyverkezve meglátogattuk az erdei helyszínt. Elképedve szembesültem a látvánnyal: erre szokták mondani, „aki nem látta saját szemével, az el sem hinné, hogy létezik”. A tolvajok friss tevékenységének nyomai mellett ott éktelenkedtek régebbi pusztításaiknak nyomai is.
– Na ez a baj, látja-e! A papírokkal küldözgetnek, immár három éve járjuk a hivatalokat, mindig csak ígérgetnek, hogy ha meglesz ez, vagy úgy lesz az, akkor vállaljuk az őrzést bélyegzést. De mindjárt nincs amit őrizni itt. Hetente száz köbméterek tűnnek el, senki nem lép, hogy gyakorlatban vessen véget a lopásnak. Egyszer valaki állítsa meg már ezt a tolvaj társaságot, közben rendezzük a papírokat is persze, csak a bürokrácia lassú, a tolvajok pedig gyorsak – kesergi a kárvallott tulajdonos.
– Tőkefát fektettek keresztül az úton, a megállásra kényszerített jármű ablakait betörték, fiaimat megtámadták, megverték. A tettesek most is szabadon járnak, egy csoport kétes elem térdre kényszerítette az egész falut – teszi hozzá a másik atyafi.
Elkeseredésük határtalan, törvényekbe vetett hitük megsemmisült. Két öregember, akit még öregebbé tett a rendszer tehetetlensége, akik már nem mernek a birtokukra kimenni. Az erdő pedig gyors ütemben fogy... Hompoth Loránd