Látják ezt a gyönyörű gleccservölgyet? Logarska Dolina a neve, Ljubljanától északra, a Kamniki-Alpokban található, egész közel az osztrák határhoz. Kirándulóhelynek sem utolsó, de arról is nevezetes, hogy 2009. szeptember 24-27-ig itt tartották a Pro Silva Európa jubileumi, 20. konferenciáját. Innen néhány kilométerre, a párhuzamos völgyben alakult meg 20 évvel ezelőtt a természetes folyamatokra alapozott erdőgazdálkodás híveinek európai egyesülete. Az, hogy a gyakorlatban a „proszilvás” gazdálkodás mit jelent, nem is olyan könnyű meghatározni. Húsz éve folyamatosan vitáznak róla a szálalásban nagy hagyományokkal rendelkező Svájc, Szlovénia, Németország, Franciaország, Csehország, és a többi ország erdészei, ökológusai, közgazdászai. De azért azt sem mondhatjuk, hogy ördöngösségről van szó. A megértésben egy példa sokat segíthet.
A konferenciára utazó hét fős magyar delegáció már jó ideje Szlovéniában autózott. Erdőket bőven láthattak, hiszen Szlovénia erdősültsége 56 %, Közép-Európában a legnagyobb, az Európai Unióban csak Svédország és Finnország előzi meg. Valakinek feltűnt, hogy akármerre néznek, sehol egy vágásterülete. Mindjárt volt, aki felajánlott egy üveg jó szlovén sört, ha valaki mutat egyet. Attól kezdve mindenki még intenzívebben nyomta az orrát az ablakhoz – teljesen eredménytelenül. Nagy volt a diadal, mikor két nappal később – már a konferencia idején – valaki mégis felfedezett egy hegyoldalt, ahol szemmel láthatóan legalább 2 hektárról az összes fát egyszerre kivágták.
Utóbb aztán kiderült, hogy a Muravidéken és a Dinári-hegységben előfordul vágásos gazdálkodás, de Szlovénia egészét tényleg az jellemzi, hogy folyamatos erdőborítás mellett folyik az erdőgazdálkodás. Varga Béla, a Pro Silva Hungaria örökös elnöke elmondta, hogy az erdészeti hagyományoknak és egy tekintélyes erdész professzor lobbi munkájának is komoly szerepe volt abban, hogy 1949-ben, Tito idejében törvénybe foglalták, hogy Jugoszlávia erdeiben tilos a tarvágás és a legeltetés. Márpedig akkoriban kénytelenek voltak komolyan venni a törvényeket. Jugoszlávia már rég a múlté, de a szlovének azóta is tartják magukat a folyamatos erdőborítás elvéhez.
Varga Béla alapító tagja volt az európai szervezetnek, és most a 20 évfordulón ő is azon kevesek közé tartozott, akit szép díjjal köszöntöttek, mert múlhatatlan érdemei vannak a „Pro Silva” eszméjének és gyakorlatának terjesztésében. A műhelymunka Magyarországon tulajdonképpen már 1989-ben elkezdődött. Egyre többen megértették, hogy az erdőmérnök munkája sokkal izgalmasabb lesz, ha nem arat és vet, hanem megpróbálja megérteni a természet működését, és alkalmazkodik hozzá. A külföldi példák azt mutatták, hogy nem csak a növény- és állatvilág hálálja meg a kíméletes gazdálkodást, de meglepő módon gazdasági szempontból is előnyös lehet, ha egyszerre csak szobányi területen vágják ki a fákat. Erdősíteni nem kell, hiszen ha fényt kapnak az erdő alján megbúvó facsemeték, maguktól növekedésnek indulnak. Egymás közvetlen szomszédságában különböző korú és különböző fajhoz tartozó fák állnak, ez biztosítja a rendszer stabilitását. Kisebbek a viharkárok, a károsítók és kórokozók sem tudják egyszerre nagy területek erdeit elpusztítani.
A sok előadás, beszélgetés és élménybeszámoló hatására egyre több híve lett a „proszilvás” erdőgazdálkodásnak, de a gyakorlatot nagyon nehéz megváltoztatni, ha minden szabályozás ellene szól. Az fontos lépés volt, hogy 10 évvel ezelőtt, 1999-ben önálló társadalmi szervezetként megalakult a nemzetközi szervezet magyar nemzeti csoportja, a Pro Silva Hungaria.2009. november 26-án a Hárs-hegy alján, az Erdészeti Információs Központban már nemcsak a szlovéniai konferencia élményeit ismertették a résztvevők, de komoly hazai sikerekről is beszámoltak. Kondor István, a Pro Silva Hungaria elnöke elmondta, hogy a május végén kihirdetett 2009. évi 37. törvény, vagyis az új erdőtörvény jól tükrözi a szemléletváltást. Egyebek között abban is, hogy előírta a folyamatos erdőborítás elvén alapuló gazdálkodás fokozatos, de meghatározott arányokat elérő bevezetését. A fokozatosság arra is vonatkozik, hogy először a védett erdőkben kerül erre sor, és arra is, hogy az előírt arányokat 3 erdőtervezési ciklus alatt kell elérni. Az elmúlt években az ilyen jellegű gazdálkodás törvény nélkül is sokfelé túljutott a kísérleti fázison. Leggyakrabban a Börzsönyben a Királyréti Erdészetet szokták emlegetni, ahol évek óta 5 ezer hektár erdőben nincsenek vágásterületek, csak kicsiny lékek. De szerencsére máris hosszan lehet sorolni, hogy az országban melyik erdészeti részvénytársaságokban és magánerdőkben kezdték meg a természetes folyamatokon alapuló erdőgazdálkodásra való átállást. Most, az új erdőtörvény támogatásával ez a folyamat egészen biztosan fel fog gyorsulni.
Összefügg az új erdőtörvénnyel, hogy a „proszilvás” erdészek ezt az évet kemény szellemi munkával töltötték. Összeállítottak egy tankönyvet, amelyet nemcsak úgy általában az érdeklődnek szánnak, de mindazoknak az erdészeti szakirányítóknak és gazdálkodóknak is, akiknek feladatuk lesz az új típusú erdőgazdálkodásra való átállás megvalósítása. Nem lehet egyszerűen egy technológiai sor ismeretében levezényelni az átállást, komoly szemléletbeli váltásra és alapos ökológiai, gazdasági ismeretekre van szükség a dolog lényegének megértéséhez. Ezt szolgálják a határtudományokat is felölelő szövegek, példák, ábrák és fényképek is.
A Pro Silva magyar szervezetében nemzetközi összehasonlításban is erős az ökológus szakma jelenléte. A csapatot erősíti Standovár Tibor, az ELTE Növényrendszertani és Ökológiai Tanszékének docense és Gálhidy László ökológus, a WWF Magyarország erdészeti programvezetője is. Gadó György Pál