2010. május 28. - Május 28-án megtartotta alakuló ülését, majd
meghallgatta a területet képviselő miniszterjelöltet az Országgyűlés
Fenntartható Fejlődés Bizottsága. Mit jelent és miért elfogadhatatlan a
bizottság elnevezése? Az országgyűlés állandó bizottságainak nevei nem igazán keltenek feltűnést, nem adnak lehetőséget vitára, nem keltik fel a politikai elemzők figyelmét. Unalmasan sorjáznak ezen a listán a különböző szakpolitikai területek az alkotmányügytől a területfejlesztésig. E rendkívüli érdektelenséget számolta fel az új parlament azzal a döntésével, hogy az eddig "környezetvédelmi"-nek hívott testületét "fenntartható fejlődési"-re keresztelte át. A fenntartható fejlődés elve rendkívül népszerű a téma iránt érdeklődő szakemberek és laikusok körében egyaránt, politikai dokumentumok százai említik, jogszabályok és politikusi beszédek visszatérő szófordulata. Miért is kritizálható mégis ez a névváltozás?
A parlamenti bizottsági struktúra a politika számára fontos és jelentőségteljes területek számát és témáját tükrözi. A társadalom számára érdekessé vagy húsbavágóvá váló kérdésekkel kapcsolatos területek jelennek meg (mint például a fogyasztóvédelem), s szolgáltatnak keretet a különböző értékeket, szemléletet és programokat képviselő pártok közötti vitákra. Nem kétséges, hogy a természeti környezetünk állapotával, annak használatával kapcsolatos problémáink számossága és súlya indokolja egy ezzel foglalkozó bizottság meglétét.
Az eddigi gyakorlatban a bizottságok elnevezése ugyanakkor semleges volt a tekintetben, hogy a vita területét, témáját jelölte, s nem egy, az adott szakpolitikai kereten belüli ideológiát, elméletet, nézetrendszert tükrözött. Ez utóbbiaknak a bizottság ülésein, a viták során, a felszólaló politikusok érvelésben kell megjelenniük. A pluralista demokratikus államban mindegyik érvrendszernek joga lehet a képviseletre, s egy parlamenti bizottság elnevezése nem vetítheti előre az érvek és normák összecsapásának eredményét.
Néhány példával illusztrálva az előbbieket: látjuk például a gazdasági bizottságot, ahol nyilván elhangzanak majd keynesiánus, institucionalista, neoklasszikus, protekcionista, antiglobalista vagy éppen ökológiai közgazdaságtani érvek, de senkinek nem jutott eszébe, hogy az egyik ilyen elméletről vagy iskoláról kellene elnevezni magát a bizottságot. A mezőgazdasági bizottság sem lett mondjuk családi gazdaságok bizottsága, ahogy a külügyi bizottságot sem hívjuk például atlantistának.
A fenntartható fejlődés elmélete, bár kétségkívül talán a legnépszerűbb, de csak az egyik versengő válasz a környezeti problémák támasztotta kihívásokra. Amerikában például ehhez képest népszerű alternatív elmélet a szabadpiaci környezetvédelem ("free-market environmentalism"), szerte a világban sokak köteleződtek el az ökológiai közgazdaságtan mellett, s megint más környezetvédelmi megközelítés olvasható ki a katolikus egyház dokumentumaiból (lásd ehhez például XVI. Benedek pápa Caritas in veritate enciklikáját vagy a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia e tárgyú körlevelét).
Az országgyűlés tehát e névváltoztatási döntésével - talán nem is szándékosan, inkább csak tudatlanságból - szimbolikus lépést tett az érvek és elméletek sokszínűsége elismerésének elvetése felé. Ráadásul, s ez már csak politikai érdekesség, ezzel - a parlamenti matematika által diktált iránnyal éppen szembemenve - egy kifejezetten baloldali környezetvédelmi elméletet emelt ki és tűzött címlapra a jobboldali többségű országgyűlés.
E rövid vitaindító publicisztikánknak most már csak egy fontos feladata maradt, annak megindoklása, miért tekinthető baloldali ideológiának a fenntartható fejlődés elmélete. És itt nem az a lényeges, hogy éppen a baloldalhoz köthető a választott címke, hanem az, hogy nem semleges, nem nélkülözi a normatív, ideológiai tartalmat. Ugyanekkora baj lenne, ha egy jobboldali környezetvédelmi elmélet nevét adták volna e bizottságnak.
A fenntartható fejlődés fogalmának definíciója szerint a jelenbeli szükségleteinket úgy kell kielégíteni, hogy közben ne akadályozzuk a jövő generációkat saját, akkori szükségleteik kielégítésében. Ehhez azonban valamiféle vízióval kellene rendelkeznünk a jövő generációk szükségleteiről, ami nyilván lehetetlen (az életben maradáshoz nélkülözhetetlen fizikai, biológiai feltételek kivételével persze). A fenntartható fejlődés elméletének központi kérdése ezért ma már inkább a generációk közötti természetierőforrás-elosztás olyan kalkulálása, ami az erőforrások (vagy más szóhasználattal: a biológiai és kulturális sokféleség elemei) közötti választás lehetőségét - a változatosság azon szintjén, ahogy ez ma számunkra is rendelkezésre áll - kívánja minden jövőbeli generáció számára fenntartani. Mivel például a nem megújuló erőforrásaink a használatban nyilván fogyatkoznak, ez annak meghatározását igényelné, hogy mennyit használhatnának fel az egyes generációk ebből a készletből. A jövő tervezésének szükségességéhez jutunk - a jövő utópikus vagy disztopikus, tudományos vagy ideologikus felvázolásához -, ami a baloldali politikák sajátja szokott lenni. (Ez a probléma elsikkadt a jövő generációk ombudsmanja intézmény létrehozásakor is, az egyetlen kritika visszhangtalan maradt.)
A fenntartható fejlődés másik problematikus vonása a nem baloldali bíráló szemszögéből az, hogy az elmélet túllép a szűk értelemben vett környezeti-ökológiai korlátok vizsgálatán, és egyértelműen állást foglal a jelen generációk egyes tagjai közötti szociális kérdésekben is, normává téve a javak egyenlőbb elosztását. "A fenntartható társadalom és az erőforrások hatékony használata állandósításához szükséges a jövedelem sokkal egyenlőbb elosztása" - írja például egy tudományos cikk szerzője. Azaz egyértelműen egalitárius ideológiáról van szó.
Természetesen nem az a probléma, hogy létezik egy baloldai normákra építkező elmélet a környezeti problémák megoldására, hanem az, hogy ezt univerzális és egyedülvaló megoldásként próbáljuk elfogadtatni, ráadásul úgy, hogy a fogalom egyes használói sok esetben - főleg a jobboldalon (merthogy ott sokszor a saját környezetpolitikai érvelés kidolgozása helyett egyszerűen importálják a zöld ideákat) - vélhetően nincsenek is tisztában a fenntartható fejlődés koncepciójának minden részletével. Helyes, ha a fenntartható fejlődés hívei minél többfelé érvelnek igazuk mellett s minél több terepen mutatják be bizonyítékaikat, de nem helyes, hogy a fogalmat a környezetvédelem szinonímájaként vagy meghaladásaként próbáljuk használni. Egy parlamenti bizottság nevében éppen ezért végképp semmi keresnivalója nincs. Bartus Gábor
