2012. február 1. - A valaha 3500 négyzetkilométeres Pojang-tó helyén ma
sivár, kiszáradt síkság terül el, egy kisebb dombbal a közepén, amely
régebben a rajta álló pagoda szigete volt. Az uszályok és a hajók a Jangce-folyón állnak egy, az eredeti tóhoz képest szánalmasnak tűnő, 200 négyzetkilométeres holtág mocsaras kikötőjében. A kormány a Három Szoros duzzasztógátat, de főleg az esőhiányt okolja, a helyi halászok kénytelenek más munkát keresni, a teherhajó-forgalom megszűnt – írja a Guardian.
Az Új Kína hírügynökség szerint a térséget az utóbbi hatvan év legdurvább szárazsága sújtja, aminek oka az, hogy nem esett eső a Pojang és az azt tápláló folyók környékén. Bár a gyatra időjárás valóban felelős részben a történtekért, ám a Jangce-folyón ötszáz kilométerrel arrébb található Három Szoros víztározó sokkal nagyobb szerepet játszhatott a tó eltűnésében. Az okokat és a hatásokat még mindig nem ismerték el hivatalosan, bár a kormány annyit felvállalt, hogy a világ legnagyobb duzzasztógátja olyan problémák láncolatát indította el, amelyekre sürgősen megoldást kell találni.
Je Hszün-Csun, a kínai Délkeleti Egyetem kutatója a Nanking Egyetemmel közösen publikált egy összehasonlító elemzést, mely szerint a Három Szoros duzzasztógát az egész éves optimális áramtermelés miatt olyan mértékben szabályozza mesterségesen a környékbeli folyóvizeket, hogy az nagyon lecsökkenti a vízállást a Jangce alsóbb ágaiban. Ennek következtében a nagy folyam többé nem állja el a tó kivezető részét, így az azt korábban tápláló kisebb folyók egyszerűen továbbhaladnak anélkül, hogy növelnék a Pojang vízmennyiségét.
Száraz tónak nedves partján
A helyzet a gát 2006-os befejezése óta folyamatosan romlott, 2012 elejére pedig már kilátástalannak tűnik. A régió ökológiai egyensúlya teljesen felborult. Amikor a vízállás ennyire alacsony, akkor nincsenek halak, tehát nincs táplálék azoknak a költöző madaraknak, amelyek rendszeresen megszakítják az útjukat a Pojangnál. A kormány ezért helikopterről dobált halakat és kagylókat a vízbe.
A tó kiszáradása a régió gazdaságára is katasztrofális hatással van. A teherhajók csak rakomány nélkül tudnak átkelni rajta, holott a tó korábban a mezőgazdaságra épülő Csianghszi tartomány középpontja volt. A halászcégek a tó maradékánál kötötték ki a hajóikat, vagy egyszerűen hagyták őket megfenekleni a kiszáradt mederben. A közeli halászfalvak lakóinak kiesett bevételét a helyi vezetők próbálják pótolni, ám a halászok csak a korábbi keresetük töredékét kapják meg, így lassan kénytelenek felhagyni a hagyományos foglalkozásukkal, és más munkát keresni. Kína talaja egyébként is száraz, így a Jangce-folyó és az olyan nagy vizek, mint a Pojang léte és egyensúlya életbevágó. A mostani helyzet figyelmeztetés a jövőre nézve.
Nem a Pojang az első nagy állóvíz, amely eltűnt a Föld színéről az emberi tevékenység miatt: a közép-ázsiai Aral-tó, mely korábban a Föld négy legnagyobb tavának egyike volt, 2010-re szinte teljesen kiszáradt, mára az eredeti víztükörnek kevesebb mint 10 százaléka maradt meg.
