Ökológiai kihívások – Társadalmi válaszok – Hatalmi viszonyok (klimabarat.hu)

2012. március 1. - Az MTA Szociológiai Kutatóintézete és a Klímabarát Települések Szövetsége 2011. november 4-én a Budai Várban mintegy negyven fő részvételével tartott konferenciát. A konferenciát levezető Klímabarát Települések Szövetségének elnöke - Antal Z. László - a megnyitón megjegyezte, hogy „A konferencia napja ugyan verőfényes, ami novemberben talán szokatlan, de egyúttal jelzi azt is, hogy változások vannak a természetben, melyekre mindannyiunknak oda kell figyelni!”
Takács Judit, a Szociológiai Kutatóintézet tudományos igazgató helyettese köszöntötte a résztvevőket és felhívta a figyelmet, hogy a konferencia egyik fő célja az ökológiai válsággal kapcsolatos lokális szintű tudatosság növelése. Rámutatott arra, hogy a konferenciának már van előzménye, mégpedig az a kézikönyv, mely „Klímabarát Városok” címmel angol nyelven jelent meg. Ezen kívül bemutatta azt az európai kezdeményezést, mely szerint Európa minden évben választ egy ún. Zöld Fővárost, mely tavaly Stockholm volt, idén Hamburg tölti be a megtisztelő szerepkört és jövő évben pedig Vitoria-Gasteiz baszk város követi a Hanza-várost. Takács Judit kifejezte, hogy örömmel töltené el, ha Magyarország valamelyik városa is hamarosan magára ölthetné ezt a megtisztelő elnevezést.
Takács Judit köszöntőjét követően Szarka László az MTA Geodéziai és Geofizikai Kutatóintézetének munkatársa tartotta meg előadását “Végtelen Növekedés Véges Rendszerben? (Globális Környezeti Problémák Földtudományi szemmel)” címen. Szarka László a 2007-2009. között tartott nemzetközi akció – „A Földbolygó Nemzetközi Éve” - témái alapján állította össze előadását. Ezek alapján több szempontot is elemzett, melyek a Földdel kapcsolatos tevékenységünk minőségéről szóltak.
A katasztrófák száma Szarka László szerint az utóbbi évtizedekben szintén növekszik. A társadalom és a természet összhangja folyamatosan romlik és mindez a katasztrófák számában is jelentkezik.
Az egészségünk megőrzése vonatkozásában megállapítható, hogy a Föld mintegy három milliárd ember számára tudna megfelelő életkörülményeket biztosítani. Mint tudjuk, már most túlléptük az emberiség növekedésében a hétmilliárdos nagyságrendet.
A klímaváltozás a földtörténet során is folyamatosan jellemezte bolygónkat, de most történik meg az először, hogy a homo sapiens ennek a változásnak az előidézője lett.
A természeti erőforrások esetében két területről esett szó: a nyersanyagokról és az energiáról. Vannak olyan nyersanyagok, mint pl. a ritkaföldfémek, melyek esetében a földkészletek már ma igen szegényesek, de az energiaellátás sem megoldott hosszútávon az emberiség számára, hiszen ma sem tudjuk, hogy mi lesz a jövő energiaforrása. A megújuló energia felhasználása iránti jövőbeli elvárások eddig kifejezetten túlzóak.
A megújuló energiahasznosítás lehetőségei szerinte a kis méretekben (azaz a terület lineáris méretében) rejlenek, azaz minél közelebbről kell beszerezni a felhasználandó megújuló energiák forrásait. Ellenkező esetben, pl. egy megújuló szalmaégető esetében, a beszállításból (100 km) eredő szállítási veszteség jelentős mértékben rontaná a megújuló energiaellátás hatékonyságát.
Richard Errett Smailey (2003), Nobel-díjas kémiaprofesszor, felállította az emberséget érintő kihívások sorrendjét. Tíz tényezőt sorolt fel a rendszerben, azzal, hogy melyek azok, melyek megoldása elsőként szükséges, hogy a következővel is foglalkozhassunk. A természeti tényezőket választotta az első négy helyre és a társadalmi tényezőket az ötödik helytől a tizedikig. A legalapvetőbb tényező az energia kérdése, melyet az édesvizek és a talaj rendszere, valamint a környezet követ. Richard Smailey szerint a társadalmi kérdésekkel, mint a szegénység, a terrorizmus, a betegségek, az oktatás, a demokrácia és végül, de nem utolsó sorban a népesség - csak a négy természeti faktort követően lehet foglalkozni.
Nagy problémát jelent az is, hogy az emberiség szükségletei megállíthatatlanul növekednek a Földön. Nem a hét milliárd ember léte jelent problémát, hanem a fokozódó fogyasztás! „Save the Planet” - hangzik a nemzetközi mottó, ugyanakkor valójában nem a Földet kell megvédenünk, hanem saját magunkat! A Föld regenerálja magát majd akkor is, amikor mi már rég nem leszünk rajta. A gond leginkább az, hogy egy véges rendszerben (Föld) az emberiség végtelen növekedést próbál megvalósítani (Shop the planet), ezért matematikai bizonyossággal száguld az ökológiai katasztrófa felé!
„Egy véges rendszerben, aki végtelen növekedést képzel el, az vagy őrült, vagy közgazdász!” (Serge Latouche)
Az éghajlatváltozás kérdésében a kilátások jelenleg nem egyértelműek. A CO2 változások bár tények, de a kihatások még távolról sem egyértelműen definiáltak. Az alapvető okok Szarka László szerint valójában a Milankovics-Bacsák csillagászati elmélet alapján magyarázhatók, mely 100 ezer éves periódusban vizsgálja az éghajlat melegedésének és a CO2 kibocsátás hatásának összefüggéseit.
A Malthus- féle erőforrás hiányból adódó katasztrófa szerencsére még mindig nem következett be és legyünk továbbra is optimisták a jövővel kapcsolatban.
A konferencia következő előadója Kohán Zoltán a VÁTI Területi Fejlesztés és Értékesítés Igazgatóság munkatársa volt, aki általános összefoglalót adott a korábban már említett „Klímabarát Városok az Európia Unióban” kézikönyv tanulságaiból. A Klímabarát Városok fejlődése szempontjából folyamatosan vizsgálnunk kell a változás körülményeit és alkalmazkodási módszereinket valamint terveinket is ezekhez kell igazítanunk.
Megyesi Boldizsár az MTA Szociológiai Kutatóintézetéből a „Többszintű kormányzás és energiapolitika – a GILDED kutatás (Governance, Infrastructure, Lifestyle Dynamics and Energy Demand) hazai eredményei” címmel öt európai ország összehasonlítható vizsgálatáról számolt be, melyet kollégája Légmán Anna a „Kormányzás, hatalmi viszonyok és energia politika Hajdú-Bihar megyében“ külön előadásban egészített ki.
A GILDED kutatás azt elemzi, hogy mennyire hatékonyak a különböző kormányzati modellek energiapolitikái és hogyan befolyásolja a háztartások energia igényét és használatát a helyi kormányzás. Hogyan lehet csökkenteni a háztartások energiafogyasztását. A kormányzati hierarchikus vagy befogadó döntési modellek Hajduböszörmény, Aberdeen és Potsdam példáján kerültek bemutatásra. Kérdés, hogy a modellek mennyiben tudják befolyásolni a lakosság klímatudatosságát?
Légmán Anna két település – Berettyóújfalu és Komádi - működését vizsgálta a helyi önkormányzat, a zöld civilszervezetek és egyéb vállalkozások működése alapján. Véleménye szerint olyan politikát kell helyi szinten alkalmazni, mely segíti a tudásátadást és az információáramlást.
Kapitány Ágnes és Kapitány Gábor a Szociológia Intézet munkatársai a Krízishelyzetek és a Túlélési Stratégiákról tartottak előadást. 2007-ben könyvet adtak ki „Túlélési Stratégiák“ címen, mely összefoglalta azon elemeket, melyek az emberek adaptációját meghatározza. Krízishelyzeteket, többek között a társadalmi síkon történő választások eredményességét vizsgálták az adaptáció sikeressége témájában. Katasztrófa helyzetben az összegyülekezés lehet előremutató a helyzet megoldására vagy hasonlóképpen a kivételes egyéniségek kiemelkedése, akik az ún. „világba ágyazottság képességével rendelkeznek” válnak kiemelten fontossá. Az előzetes felkészítés szerepe kiemelendő, azaz hogy legyen tartalékképzés minden területen, legyenek döntéshozatali és egyensúlyteremtési (humor, sztoicizmus, etc.) technikáink, vagy olyan lelki támaszaink, mint a saját erőnkbe vetett hit (vallás, tudomány) melyek segíthetnek a kritikus helyzetben. Természeti és társadalmi katasztrófa helyzet is bekövetkezhet, de a legkritikusabb helyzet a kettő egyszerre történő megjelenése. Szükséges tudni, hogy az érintett csoportokkal is más módon kell kommunikálni, katasztrófa helyzetre való felkészültségüktől függően. A tartós helyzetekben más technikákat szükséges alkalmazni és vannak olyan katasztrófahelyzetek is, mely adott esetben egy kultúra dezintegrációjával jár. Ezeket a helyzeteket a katasztrófa megelőzéssel lehet elkerülni.
Kapitány Ágnes az emberi kultúra két elemére is ráirányította a figyelmet a katasztrófahelyzet bekövetkezése előtt. Az egyik a hárítás, a másik pedig az előzetes felkészülés keretében a vonatkozó tapasztalatanyagnak, pl. a látens tradíciók (kollektív emlékezet) mozgósítása révén. Hasonlóképpen a biogazdálkodás is feleleveníti ezeket a tapasztalatokat. A központi ellátó rendszerektől való függetlenedés, önellátás képessége, új adaptációs módokat jelenítenek meg, pl. kútfúrás, második kamra létesítése (alapélelmiszerek) és egyéb módon történő autonómia biztosítása.
Antal Z. László az MTA Szociológiai Intézetétől a „Rendkívüli helyzetekre való felkészülés és akadályai Magyarországon“ címmel tartott előadást, melyben hangsúlyozta, hogy az előre meghatározott adatok alapján a világ ma már egy előre kiszámítható katasztrófahelyzet irányába sodródik. Kérdés, hogy melyek azok a tényezők, melyek ma Magyarországon a helyzet valós értékelését akadályozzák, és mit tehetünk ezek feloldásában.
Három témát vizsgált meg erre vonatkozóan. Egyik az ózonréteg elvékonyodásával kapcsolatos témakör, a másik az évszámváltással kapcsolatos problémák kezelésének megoldása, a harmadik pedig az éghajlatváltozás. Kérdés, hogy ezek a krízistémák mennyiben válnak a döntéshozók számára fontossá, illetve a kérdés mennyire érinti a gazdasági érdekeket.
Az ózonkérdéssel kapcsolatban nem voltak jelentős viták, melyet nagyon gyorsan sikerült a politikai vezetőkkel is elfogadtatni és 1987-ben megszületett a Montreali jegyzőkönyv, így mind a mai napig ez az egyetlen olyan ENSZ által is aláírt dokumentum, melyet minden ország aláírt.
Az évszámok kérdésében az 1999-ről 2000-re változás váltott ki rémképeket a világban. Egyetlen szakember sem tudta megmondani, hogy a hír igaz-e vagy sem. Ha egy társadalom úgy érzi, hogy nagyobb veszély fenyegeti, akkor képes erőforrásokat mozgósítani, annak érdekében, hogy a potenciális veszélyt elkerülje. Politikailag és gazdaságilag így fokozott támogatást kapott a kérdés megoldása, de ma sem tudja senki elmondani, hogy valóban blöff volt-e a téma, azaz volt-e valós tartalma.
Az éghajlatváltozással kapcsolatos szakmai megalapozottság még vita alatt van. Kérdés, hogy ökológiailag valóban ez a kérdés-e a legfontosabb? Ennek ellenére van egy politikai konszenzus, melynek keretében ezzel a kérdéssel foglalkozni kell. A gazdasági szereplők nagy részének (többségének) érdekeit sérti, ugyanis ez azzal jár, hogy valamilyen módon változás történjen az életmódunkban.
A jelenlegi közgazdasági paradigma, a növekedés fokozása, a profit maximalizálása teljességgel ellentétes azzal, amit az éghajlatváltozással kapcsolatos programok megfogalmaznak. Az ökológiai krízis szétfeszíti e közgazdasági paradigma határait és ma ezt az időszakot éljük, mely hasonló a nyolcvanas évekhez, ahol kiderült, hogy az a fajta gazdasági és társadalmi berendezkedés működésképtelen.
A mai piacgazdasággal kapcsolatban is elmondható, hogy ez a teoretikusan nem megalapozott elmélet is hasonló módon tarthatatlan és egy akadémiai intézetben el kell mondanunk azt, hogy egy paradigma váltás idejét éljük és a felelős gondolkodóknak az a feladata, hogy erre a válságra felhívják a figyelmünket és közösen dolgozzunk ki újabb módszereket, annak érdekében, hogy a természet és a társadalom között ismét harmónikus viszony alakuljon ki.
Nem csupán a gazdasági érdekek veszélyeztetik létünket, de a politikai helyzet is megnehezíti azt, hogy ezzel a kérdéskörrel érdemben lehessen foglalkozni. Ma már a társadalom nem képes megfékezni a gazdaságot, így egy megfékezhetetlen folyamatot látunk magunk előtt. Bár a politikusok legitimeknek tűnhetnek, de a valóságban ma egyértelmű a gazdaság befolyása a politikára. Az éghajlatváltozás azonban túllép a politikusok megoldási képességein. Ma már látható, ahogy Szarka László is megfogalmazta, hogy folyamatosan rohanunk egy ökológiai katasztrófa felé. Fontos feladat lenne, hogy széles terjedelemben ezek az információk mindenki számára hozzáférhetők legyenek.
Leidiniger István, Pomáz tűzoltóparancsnoka a „Felkészülés a klímaváltozások helyi hatásaira, az önkéntes tűzoltók szerepe az ár- és belvízeknél, esettanulmányok” témában tartott előadást.
Leidinger István szerint nagy változások következnek be a katasztrófavédelem terén, így pl. 2012. januárjától a tűzoltóságok is állami felügyelet alá fognak kerülni. A fejlettebb országokban azt látjuk, hogy a tűzvédelemet helyi szinten szervezik meg, azaz oda telepítik a megoldást is, ahol a probléma keletkezik, ugyanis ekkor fog működni a tűzvédelem a leghatékonyabban.
Jelenleg Magyarországon a 3200 önkormányzat összesen 96 önkormányzati tűzoltóságot tart fenn, akik állami forrásból 35 milliárdos támogatást kapnak. Magyarország területének 80 %-át ezek az önkormányzati tűzoltóságok fedik le és védik a lakosság 87%-át is. Ezek mellett van még 68 önkéntes tűzoltóság, akik köztestületi formában működnek és az ország 20 %-át fedik le, valamint a lakosság 13 %-át védik. Ez utóbbiak működési költsége éves szinten mintegy 2 milliárd forint.
Az új állami rendszert úgy alakították ki, hogy az önkormányzati irányítású rendszer helyett egy 25 km-es sugarú (elvű) területen belül felel a tűzoltóság a tűzvédelmi feladatokért. Az önkéntes tűzoltóságokat is átszervezik és önkormányzati tűzoltósággá alakulnak, akiknél 17 km-es elvet fognak bevezetni. A polgárvédelmi rendszer is megújításra kerül és most is folyik az önkéntes és polgárvédelmi szervezetek létrehozása.
Mint ahogy tudjuk, tűz, vagy katasztrófa esetén a tűzoltóságnak 10 percen belül meg kell kezdeni a vonulást. A vonulási idő ezen a területen a legfontosabb. Az új állami rendszerben azonban előfordulhat, hogy akár 50 km-re kell eljutni, ami felvet néhány kérdést, miután a tűz égése exponeciális egyenlet alapján terjed. Kérdés, hogy az új jogszabály mennyiben fogja a kárértéket csökkenteni, ha így a korábbihoz képest az idő jelentős mértékben növekedhet. Ma már látható, hogy a klímaváltozás is negatívan befolyásolja a tűzoltóság feladatait. Ide tartozhatnak a szélsőséges időjárási viszonyok, a szárazság, a viharok, az árvizek, és a helyi vízkárok (árvizek).
Pomázon is új védelmi koncepciót dolgoztak ki, melynek alapja a településen kötelező védelmi feladatok ellátása. Az őrsöket megerősítették és riasztóvédelmi rendszert hoztak létre. Jelenleg 85 önkéntes tűzoltó működik 14 járművel, 2 db csónakkal, árvízvédelmi utánfutóval és nagy teljesítményű szivattyúval. Kérdés, hogy ez az átalakulás vége, vagy csak most kezdődik?
Toldi Tamás, Devecser polgármestere, előadása a vörösiszap katasztrófáról.
A konferencián a vörösiszap katasztrófa által érintett egyik település képviselője tartott előadást. Toldi Tamás, Devecser polgármestere beszámolt, hogy a vörösiszap megdöbbentő megjelenését követően, az emberek menekültek a házak padlásaira a vöröslő masszától és az elsodort faanyagtól, de hamar megjelent a felismerés is, hogy itt mielőbb cselekedni kell! A vörös iszapról kezdetben bár téves (kedvezőbb) információk mentek szét, de mint hamarosan kiderült a massza jóval veszélyesebb volt, mint azt gondolták.
Hamar el kellett dönteni, hogy ebben a krízishelyzetben milyen feladatok és mely döntések a leglényegesebbek. A telefonos riasztástól, a segítségkérésen, a teherautós mentésen keresztül minden tényező fontos volt, mely a közösség mentését támogatta. A sérülések láttán mindenki segített, aki csak tudott, a gazdálkodóktól, az üzemeken keresztül – úgymond mindenki! A segítség folyamán már-már nehéz volt ellátni felszereléssel a sok-sok tenni akaró embert. Hihetetlen erőt adott az eddig soha nem tapasztalt összefogás!
Devecser jó példáját adta annak, hogy a közösségi összefogás révén sikerült elhárítani a helyzet rosszabra fordulását. A kérdés ebben az esetben is elsősorban a megelőzést érinti, hiszen a katasztrófa kellő felkészüléssel elhárítható lett volna.
Bíró Péter a Klímabarát Települések Szövetsége részéről a „Hogyan készüljünk fel egy komolyabb áramszünetre.” témában tartott előadást. Szerinte a társadalom nem veszi komolyan, hogy adott esetben hosszabb áramszünetre is fel kell készülnie. Hasonló a szituáció a jelenlegi szmogriadóval. Több olyan példát tudunk felsorolni a nemzetközi világból, ahol tartósan áramszünet keletkezett (homokvihar Kuvaitban, energiasokk, hőség és UV riadóterv.) Mit tehetünk áram nélkül? Hány napot bírunk ki áram nélkül? A városi fővezeték helyreállítása 4 napot vehet igénybe és a városban minden terület ellátásának kiesése szóba kerülhet (navigáció, GPS, vízellátás, stb.).
Rengeteg olyan hibalehetőség van (szándékos és véletlen) melyre fel kell készülnünk. Véleménye szerint nevelési, módszertani alapot kellene adni az embereknek a felkészüléshez. Áram-kimaradásnál különböző objektív (kommunikációs zavar, érinthetőség kimaradás, stb.) és szubjektív (munkaszünet, bizonytalanság, stb.) hatások jelentkeznek. Megjelenik a tudatos és „csorda” alkalmazkodás. Célszerű az elektromos szerkezeteket kézi vezérlésre is átállítani. A fiatal generációk internet és így áram-függésben élnek. Minden esetben ki kell találni hozzáférhető rendszert, mely pótolja a kimaradást. Fontos felkészíteni az ifjúságot is a tartós katasztrófahelyzet kezelésére. Egyik megoldás a napelemes technológia és így elkerülhető az, hogy az áramhiány ekkora gondot okozzon energia rendszerünkben.
Összeségében, a konferencián az előadások egyértelműen rámutattak arra, hogy az emberiség immáron végleg letért az ökológiai fenntarthatóság útjáról. A hozzászólásokon és elméleteken túl, a konferencia ráirányította a figyelmet arra is, hogy messze túl vagyunk mindennemű ökológiai helyreállítás lehetőségétől, sőt, a szakadék irányába történő száguldás, fokozott ütemben folytatódik.
A konferencián bár rákérdeztünk a globális kőolajválság időpontjának kezdetére, de erre nem kaptunk pontos választ. Mindenesetre tudomásul kell venni, hogy az ökológiai megelőzéssel megkéstünk! Az aktuális globális közgazdasági paradigma, az ezzel együttjáró gazdasági növekedési ütem fokozása és a profit maximalizáció következményének következtében hamarosan éghajlati, élelmiszer, globális energiaválsággal és más válságtényezőkkel kell az emberiségnek szembe néznie.
Komolyan fel kell készülnünk a katasztrófahelyzet megelőzésére és elhárítására, ezért már nem csupán a megelőző kérdésekkel kell foglalkozni, hanem a gyakorlattal is, azaz - tartós energia, víz és élelmiszerhiány - megelőzésével és elhárításával.
Az MTA Szociológiai Intézete és a Klímabarát Települések Szövetsége a konferencia révén felhívta a figyelmet az ökológiai katasztrófahelyzet első, azaz a hárítás jelentőségére, mely tényező a leginkább akadályozza a konkrét megelőzést.
Az előadások egyértelműek és lényegretörőek voltak. A konferencia egyik legfontosabb mondanivalója a „tudatosság” kérdése volt, ugyanis csak akkor lehet a katasztrófa megelőzés terén hatékony eredményt elérni, ha az ökológiai katasztrófahelyzettel kapcsolatban a „lakossági kritikus tömeg” tudatossága is előtérbe kerül! A kérdés persze az marad, hogy van-e még erre elég időnk? Práczki Péter