Tájváltozás a Kárpát-medencében (greenfo)

Csillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktív
 
2006. február 26.
Beszélgetés Márkus Ferenc agrárökológussal, a WWF Magyarország igazgatójával.
A Kárpát-medence népvándorlás-kori, közel természetes állapota már a honfoglalás idejére megváltozott, az erdők ötven százalékos aránya 37 százalékra csökkent, nyilván a földművelés elterjedésének köszönhetően. Ez azonban évszázadokon keresztül csak a magasabb térszintű területekre korlátozódott, a középkori és kora újkori magyarság a természetes vizes élőhelyeket, hatalmas kiterjedésű folyami ártereket szinte alig háborgatta, azokon csak igazi tájbarát halász-pákász művelést, és persze rideg állattartást folytatott.

A viharosabb századokban, főként az ország három részre szakadása idején-, a táj épp az emberi kéz hiányától, a népesség kiirtásától szenvedett. Az elnéptelenedő területeket átmenetileg még vissza is foglalta a természet. A újkori, máig ható drasztikus tájváltozások három fő oka van.
A domb- és hegyvidékeken a bányászat – közvetlen tájromboló hatása mellett - az erdők kiirtásával változtatta meg, sokszor visszavonhatatlanul, az ősi tájképet. A XIX. századi gabonakonjunktúra további erdő- és gyepterületek intenzív művelésével járt. S végül, a nagy arányú lecsapolások és folyó-szabályozások eltüntették a leggazdagabb ökológiai rendszer, a vizes élőhelyek tekintélyes részét. Ezzel olyan visszavonhatatlan változások indultak meg, mint a talajvízszint-süllyedés, ártéri erdőpusztulás. A szabályozott folyók hordaléka ezt követően csak a korábbi töredékére szabott ártereken tudott lerakódni. Odáig talán nem fajult a helyzet, mint a Pó völgyében, ahol manapság a hajók a környékbeli templomtornyok magasságában úsznak, azonban a rekord-árhullámok nálunk is megmutatták e vízszabályozás zsákutcás jellegét. Ebből jó felismerés született: az új Vásárhelyi-terv a természeti környezet rekonstrukciója terén rendkívüli lehetőségekkel kecsegtet. Ehhez azonban az is kell, hogy a most létrehozandó tározókat ne csak áradás esetén, szükségből töltsék fel, hanem állandóan járhassa őket a víz. Ez újfajta, vizes művelési módokra ad lehetőséget – biomassza fűz-ültetvények, haltenyésztés, horgászturizmus, hagyományos magyar állatfajták – szürkemarha, bivaly – tartása.
A korábbi századokban a folyóközeli települések a jövedelemszerzés többféle módja – hajózás, halászat, kereskedelem - következtében mindig gazdagabbak voltak a szárazon fekvőknél. Mára ez megfordult, de a vizes élőhelyekkel való okos gazdálkodással a Tisza- és Duna-menti népek ismét visszaszerezhetnék hajdani előnyüket. Nagykörű község határában és másutt folynak ilyen irányú bíztató kísérletek. Az ősi fok-gazdálkodás újjáélesztésével – az uniós gabona- és vajhegyek szaporítása helyett - a természet adottságaihoz alkalmazkodó ökológiai gazdálkodás folytatható, amit az EU is örömmel fogad és támogatáspolitikájában egyre inkább előtérbe helyez. A halastavakban talán a legolcsóbban lehet állati fehérjét előállítani, miközben a költő- és vándormadaraknak is paradicsomi állapotokat teremthetünk. Az ősi magyar állatfajták természetes környezetben tartva értékes, garantáltan BSE-mentes húst adnak, amelynek piaci lehetőségei is jók.
Erdeink a körülményekhez képest nincsenek rossz állapotban; területük az utóbbi évtizedekben még növekedett is. Igaz, ez többnyire tájidegen fajok ültetvényszerű telepítésének köszönhető, melyeket fokozatosan új, őshonos állomány telepítésével kellene kiváltani. Erre lehetőséget kínál a biomassza energetikai felhasználása: innen, nem pedig természetes erdeinkből kellene az erőművek tüzelőanyagát megszerezni. Az Északi-középhegységben és másutt még nagy kiterjedésű, jó állapotú, őshonos erdőkkel büszkélkedhetünk. Hatalmas területek vannak állami kézben, aminek természetvédelmi előnye nyilvánvaló. A probléma csak az, hogy a nemzeti parkoknak alig van kezelési joga, az állami erdészetek többsége profitorientált termelőüzem. Ezen feltétlenül változtatni kell.
Az erdők másik problémája a vadállománnyal függ össze. Magyarországon a területek természetes eltartó-képességénél jóval nagyobb a vadállat-sűrűség. A vaddisznók szinte röptükben kapják be a lehulló makkot, a szarvasok, őzek minden sarjat azonmód lelegelnek. Nem is lehet csemetét nevelni, csak vadkerítések védelmében, melyek összes hosszúsága nálunk az Egyenlítőével vetekszik. Ez drága és persze ronda megoldás. Elkerülhetetlen a növényevő-állomány ritkítása; ahol ez lehetséges – a csúcsragadozók visszatelepítésével. A farkasnál, hiúznál semmi sem képes egészségessé tenni az ökoszisztémát, s a szlovák határ mentén meg is indult a visszatelepítési program. A főváros környékén persze ez nem jöhet szóba, itt a vadászokra vár a feladat.
Márkus Ferenc a nehézségeket nem elhallgatva, de alapvetően derűs, bizakodó hangnemben beszélt megőrzött kincseinkről, vázolt fel vonzó, ugyanakkor megvalósítható természetbarát gazdálkodási alternatívákat. Az érdeklődő hallgatót bizonyára könnyedén meggyőzte. Már „csak” a döntéshozókat kellene megnyerni...

Sarkadi Péter interjúja a Bartók Rádióban hangzott el


© 2022 Forestpress. All Rights Reserved.