Másfél milliárd tonnányi feketeszén van a Mecsekben, ebből négyszázmillió tonna a Váralja-Máza-Szászvár térségben. Egy pécsi cég még a föld alatt magas fűtőértékű gázt csinálna belőle, amivel egy közepes méretű, külszíni elgázosítással kombinált erőmű ellátását lehetne biztosítani. A kitermelést 2010-ben kezdenék, és több ezer embernek adnának munkát - kérdés, kinek. A Mecsekben ugyanis ma már alig van bányász.
Bonyhádot a 6-os főúttal egy kis kacskaringózó út köti össze, ez fűzi fel Tolna és Baranya megye határában a néhány ezer fős falvakat, Nagymányokot, Kismányokot, Váralját, Mázát, Szászvárt. Az úttól délre lankás hegyoldalak, a Mecsek északi nyúlványainak lejtői. Alattuk, ezt talán nem sokan tudják, hatalmas szénkészlet rejtőzik.
Hogy mennyi, azt még egy 1985-ben készült feltárás eredményeiből lehet tudni: a Mecsek mélyén több mint másfél milliárd, ebből a szűkebb térségben mintegy 400 millió tonna. Ez nagyon soknak tűnik, és tényleg sok is - Verbőci József, a pécsi Calamites Kft. tulajdonosa azt mondja, ha egyszer beindul itt a kitermelés, évi 2 millió tonna lesz a kapacitásuk. Gyors fejszámolás, és kiderül, hogy ezek szerint csaknem kétszáz évre elegendő szenet rejt a föld, ahol a Calamites bányászna.
Szén, víz, gőz, gáz
Borzongató érzés belegondolni, mekkora vagyonon toporgunk, miközben a több mint húsz évvel ezelőtti kísérleti fúrások adatait nézegetjük egy csomagtartón, valahol Máza határában. A táj a bánatos idő ellenére is megkapó, a szépen megművelt mezőgazdasági területeket nyugalmat árasztó fás-bokros sávok tagolják, az enyhén hullámzó dombok közt ragadozó madarak keringnek. A melegbarna felszín alatt százötven méterrel nyugszik a hatalmas szénkészlet. A feltárásról Verbőci József próbál nekünk bányászati gyorstalpalót tartani: "Itt lesz a három függőleges akna, itt lesz a lejtős akna", és mutatja is a mögöttünk lévő hegyoldalon, hogy hol. Õ minden bizonnyal még azt is látja, hol húzódik szénmező a mélyben. Nem is csoda, Miskolcon szerzett bányászdiplomát, szervező főmérnök volt a Pécsi Szénbányákban, majd a rendszerváltozás után néhány évig igazgatója volt egy bányászokból társult bányabérlő társaságnak is.
A nagy áttörésre azonban most számít: a több mint tíz négyzetkilométeres terület alatt rejlő szénkészletet egy hazánkban még új, ám nemzetközileg ismert technológiával gázzá alakítanák - ha sikerül megoldaniuk, már a föld alatt -, és így a szén fűtőértékét meghaladó, annál hatékonyabban használható, úgynevezett szintézisgázt "állítanának elő" az erőművek számára. Amennyiben kísérletekkel is bizonyítható, hogy a széntelep fúrólyukakon keresztüli elgázosításra is alkalmas, bányanyitás nélkül is hasznosítható lehet a szénvagyonban rejlő energia - mondja Verbőci József. A technológia nem tűnik bonyolultnak, a szénmezőre forró levegőt és vízgőzt fújnak, az elgázosított szént lecsapolják, így kapják meg a hidrogént, szén-monoxidot és metánt tartalmazó szintézisgázt, amit áram- és hőtermelésre egyaránt lehet használni.
"Hogy ez nekünk nem jutott eszünkbe", gondoljuk, de amikor meglátjuk a képleteket, megértjük, miért is nem. Az viszont számunkra is világossá válik, hogy a szintézisgáz fütőértéke kisebb, mint a földgázé. Ám míg utóbbi folyamatosan drágul, a szintézisgáz használata gazdaságossá tehető, pláne úgy, hogy az Európai Unió is kiemelt figyelmet szentel a szén hasznosításának, ráadásul az ország energiafüggősége is csökkenthető ezáltal.
Nem hülyék
Egyelőre német, lengyel és orosz bányászati szakemberek készítenek megvalósíthatósági előtanulmányokat a föld alatti széntermelésről, hogy egyértelmű legyen: érdemes-e belevágni a mecseki kitermelésbe. "Mi is számoltunk már, csak ellenőriztetjük, nem vagyunk-e hülyék; de persze nem vagyunk", mondja Verbőci, miközben a Máza alatt a hatvanas években bezárt egyik bánya betömött, betemetett aknabejáratához megyünk. Hülyének tényleg nem gondolnánk, de a szakmájuk iránt megszállottakra jellemző tűz mintha néha fellobbanna a szemében, amikor a bányászatról és a szénről beszél.
A mecseki bányászat már csaknem kétszáz éves múltra tekint vissza, az általunk bejárt térségben az 1860-as években kezdődött és nagyjából száz évig tartott a fénykor. A mázai bányaépületben mintha azóta nem is járt volna senki, a helyükből kiszakított ajtók, a megvakult lámpatestek, a leomlott vakolat, a falakról hiányzó vagy lelógó vezetékek, a csonkként meredező egykori zuhanyzócsövek világvégi hangulatot idéznek. Pedig itt hamarosan - na jó, az összes engedélyeztetési eljárás után talán 2010-ben - újjáéledhet a bányászat. A betömött akna közelében újat fognak fúrni - korábbi akna újranyitását a szakma nem nézi jó szemmel -, az lesz a három függőleges vájat egyike.
Már csak az a kérdés, ki fog abba lemenni. Bár a mázai kitermelés akár 1500-2000 embernek is munkát adhat majd, a mecseki szénbányák bezárásával a térségből eltűntek a bányászok. Az emberek egy része rokkantnyugdíjas lett, sokan azóta egyébként is "kiöregedtek" a szakmából. Akik mai is aktív bányászok, azok "idegenlégiósok" lettek, külföldön, Török- és Spanyolországban kerestek munkát maguknak, így meglehet, hogy a Mecsek térségében - valószínűleg Bonyhádon - újra kell kezdeni a bányászképzést.
Egyszerűbb a helyzet néhány kilométerrel odébb, Nagymányokon, ahol az egykor ötszáz embernek munkát adó brikettgyár területétől pár száz méterre délre kezdene külszíni fejtést - és a mélyben szénelgázosítási kísérleteket - a cég. A felszíni szénbányászatban ugyanis csak 20-30 embernek kellene dolgoznia, ráadásul, mivel külszíni munkákról van szó, nem is kellenének bányász végzettségűek, "mélyépítő cégek pedig vannak szép számmal", mondja Verbőci. Az itteni szénvagyon 2,5 millió tonna, itt évi 50-70 ezer tonnás kitermelésre készül a cég.
Vasúti brikettgyár és barlangfürdő
A ma a MÁV tulajdonában lévő brikettgyárban - ahol az egykori üzemvezető mérnök vasútőrként vigyázza a telepet - úgy érezzük magunkat, mintha egy Tarkovszkij-filmbe csöppentünk volna. A brikettgyár mint egy földre roskadt dinoszaurusz nyújtózik a falu határában, a környező dombokra vezető egyik út végén; a több emelet magas fémszerkezetek csendben várják, hogy a MÁV új gazdát találjon nekik.
A kitermelt szenet szállító szalagok mozdulatlanok, a "Zónába" benyúló, berozsdált síneket felverte a fű, a talpfák között nedves szénpor emlékeztet csak arra, hogy egykor itt kályhába valót préseltek a szénből. A bányamérnökből lett biztonsági őr mellett csak egy vastag bundájú, jól megtermett farkaskutya jön-megy lustán a környéken. Kolbászt szemmel láthatólag nem zavarja jelenlétünk, biztos tudja, nem sok mindent tudnánk innen meglovasítani.
A virágzó szénkorszakra emlékeztet egy vörösre vakolt széntüzelésű erőmű épülete is, nem messze a nagymányoki vasútállomástól. A hatalmas hűtőtartályokat már rég lebontották, a megmaradt vasbetonszerkezetek leginkább a stonehenge-i misztikus kőkörre hasonlítanak. Az erőmű már nem termel áramot, a szépséges ipari műemlékben ma egy sírköves dolgozik, az udvaron ennek megfelelően félkész sírkövekbe és betonelemekbe botlunk.
Azt gondoljuk, ennél csak jobb lehet, ha itt újra munka kezdődik, ám a helybéliek másképp vélekednek erről. Sokan féltik a környezetet, pláne, hogy az elmúlt években egyre többen fektettek a falusi turizmusba. Õk attól tartanak, ha a bányanyitás nem is jár könyezetszennyező hatásokkal - bár ezt sem hiszik -, annak puszta híre is elriaszthatja a potenciális vendégeket.
Verbőci József viszont úgy érzi, a fejlesztés, amelyhez a bányatelek-kialakítási engedélyt már megkapták, akár lökést is adhatna a turizmusnak. "A közbenjárásomra a Miskolci Vízmű vezetői meghívták a nagymányokiakat a miskolctapolcai barlangfürdő meglátogatására; itt ugyanis ugyanolyan mészkő van, amelyben szintén kialakíthatnánk egy barlangfürdőt" - állítja. A bányaigazgatóság korábbi központi épületében akár egy kisebb panzió is működhetne - érzékelteti végül, hogy nemcsak a bányanyitásról tud nagyot álmodni.
Haász János, Nagy Attila