2016. július 22. - Napjainkban egyre több helyről halljuk, hogy Magyarországon milyen jelentős méreteket ölt a munkaerőhiány. Annak ellenére azonban, hogy több figyelem irányul erre a valóban létező problémára, megoldásokról vagy legalábbis annak elméleti lehetőségeiről nem sok szó esik. Virovácz Péter, az ING Bank makrogazdasági elemzője e cikksorozat első részében az európai uniós térképen elhelyezve mutatja be a magyar munkaerőpiacot, hogy ne önmagában, hanem nemzetközi kontextusban tudjuk értelmezni a magyar adatokat. A cikksorozatnak nem célja, hogy teljes körű, tudományos alapokon nyugvó elemzést adjon a témáról, inkább tekintsük amolyan vitaindítónak, amely elsőként megpróbál túlmutatni a probléma felismerésén.
Történelmi csúcsponton a foglalkoztatás
A foglalkoztatottak száma a válság mélypontja (2010. március) és 2016 májusa között közel 630 ezer fővel emelkedett, vagyis jelenleg 4,277 millió fő dolgozik Magyarországon a KSH 15-64 éves korosztályra vonatkozó statisztikái szerint. Mindezt figyelembe véve a foglalkoztatási ráta újabb csúcsot ért el és májusra 66 százalékra ugrott. Fontos megemlítenünk, hogy hazánkban gyorsabb volt a foglalkoztatás-bővülés, mint az Európai Unió egészében, így jelentősen javítottunk relatív pozíciónkon.
Gyakorta felmerül a kérdés, hogy mi lenne a helyzet a közfoglalkoztatottak nélkül. Az alábbi ábrákon látható, hogy 2008 óta miként változott a helyzet az elsődleges munkaerőpiacon, a közfoglalkoztatásban és a külföldi telephelyen dolgozók esetében. Jól kivehető a közmunkaprogramok felfutása, ugyanakkor az is látható, hogy a válság előtti szintet is meghaladja az elsődleges munkaerőpiacon dolgozók száma. Még szembeötlőbb a helyzet, ha a válság mélypontjához képest nézzük a változást.
Így számítva a teljes munkaerőpiacon foglalkoztatottak száma 575,5 ezer fővel emelkedett, melyből 185,4 ezret tesz ki a közfoglalkoztatás, 72,3 ezret a külföldi munkavállalás, valamint 317,8 ezer főt az elsődleges munkaerőpiac bővülése.
Megállapítható tehát, hogy a teljes létszámnövekedés mindössze közel 32 százaléka köthető a közfoglalkoztatáshoz, 13 százaléka a külföldön munkát vállalókhoz, míg a fennmaradó 55 százalék az elsődleges foglalkoztatásból fakad.
(A külföldön dolgozó magyarok kapcsán megjegyzendő: egyes felmérések szerint tényleges létszámuk a hivatalos statisztikák szerinti állomány háromszorosára rúghat.)
Soha nem látott mélyponton az állástalanság
A munkanélküliség országos szinten 5,5 százalékra süllyedt a legutóbbi, májusra vonatkozó KSH adatok alapján, ami soha nem látott mélypontot jelent. A válság előttihez képest ez 1,8 százalékpontos csökkenés. Ennél nagyobb mértékben csak Németországban esett vissza az állástalanok aránya, 3,5 százalékponttal.
Összesen csupán hét olyan ország van, ahol már a munkanélküliség legalább a válság előtti szintre visszaállt. Ezek között megtalálhatjuk a Visegrád-csoport minden tagját.
Mielőtt azonban továbblépnénk, ezen a ponton érdemes egy újabb villámkitérőt tenni. Hajlamosak vagyunk ugyanis megfeledkezni arról, hogy az országos átlag elfedi a regionális különbségeket. Erre azért is fontos rámutatni legalább egy ábra erejéig, mert a munkaerőhiány megoldási lehetőségeinél nem csak a nemzetközi viszonylat, de az országon belüli differenciáltság is kulcsfontosságú lehet.
Visszatérve az országos átlaghoz, a munkanélküliség definíciója miatt ez a mutatószám is erőteljesen torzított lehet, és igazából alulbecsüli a munkaerőpiacra még bevonhatók körét, más néven a potenciális munkaerő tartalékot. Ez utóbbi kategóriát az uniós definíciók alapján úgy határozhatjuk meg, hogy ide tartoznak
* az alulfoglalkoztatottak, akik tudnának hosszabb munkaidőben is dolgozni,
* azok, akik nem keresnek aktívan munkát,
* és azon munkakeresők, akik nem állnak rendelkezésre.
A KSH 2016. évi I. negyedéves munkaerő-piaci folyamatokra vonatkozó jelentése alapján a 273 ezer munkanélkülivel szemben 490 ezer fő a potenciális munkaerő-tartalék. Ez is jól mutatja, hogy azért még vannak tartalékok a hazai munkaerőpiacon, azonban vélhetően strukturális problémák vezetnek ahhoz, hogy a kettő közötti különbség még mindig jelentősnek tekinthető.
Munkaerőhiány márpedig van
A versenyszféra növekvő létszámigénye miatt egyes ágazatokban, illetve régiókban növekvő szakemberhiány alakult ki, ami távlatilag negatívan befolyásolhatja a külföldi befektetők telephely-választási döntéseit, rövid távon viszont javíthatja a dolgozók kereseti helyzetét. Még egyszerűbben fogalmazva
az elégtelen munkaerő miatt beruházásoktól esik el az ország, ami rontja a potenciális növekedést, miközben a serpenyő másik oldalán a magasabb bérszínvonalból adódó rövid távú (pl. fogyasztás) hasznok találhatóak.
Habár a munkaerőhiánynak nincsen egységesen elfogadott definíciója, általában akkor beszélünk erről a gazdasági állapotról, amikor az elégtelen számú és minőségű humán tőke miatt a vállalatok képtelenek betölteni bármilyen bérek mellett az üres álláshelyeiket.
A munkaerőhiány jelenlétét, mértékét lényegében két módon mérhetjük/közelíthetjük. Az egyik a betöltetlen álláshelyek száma, mely azonban nem ad lehetőséget érdemi nemzetközi összehasonlításra. A másik opció az ING által számszerűsített munkaerőhiány-index (LSI, labour shortage index).
NG munkaerőhiány-index (LSI, labour shortage index)
Az LSI az Eurostat kérdőíves felmérésén alapul, melyet havonta, illetve negyedévente készítenek a legfőbb gazdasági ágakban (ipar, építőipar, szolgáltatás). A kérdőíven szerepel egy olyan kérdés, ami arra irányul, hogy mi korlátozza az adott vállalat termelésének felfutását. A válaszlehetőségek között megjelölhető az elégtelen munkaerő (shortage of labour) is.
Az ebből képzett egyenlegmutatót használjuk fel az index előállításához oly módon, hogy az egyes ágazatokra kapott Eurostat mutatót besúlyozzuk az adott ország adott szektorának a bruttó hozzáadott értékhez való hozzájárulásával. Ezzel megkapjuk a nyers LSI-t. Ezt végül sztenderdizáljuk, így megkapjuk az egyes országok magukhoz viszonyított relatív munkaerő-piaci helyzetét, amit aztán nem csak időben, de térben is össze lehet vetni.
Mivel az Eurostat csak 2003 III. negyedéve óta közöl adatot a szolgáltató szektorra, így csak eddig nyúlik vissza a magyar LSI. Mindazonáltal elmondhatjuk, hogy az index historikus csúcsra emelkedett 2016 első negyedévében. Ez is jól példázza, hogy valós problémával állunk szemben, ugyanakkor a magyar mutatót önmagában nehéz értelmezni, ezért érdemes összevetni a többi uniós ország indikátorával.
Uniós összevetésben az idei első negyedévben Magyarországon volt messze a legmagasabb a munkaerőhiány,
érdemes azonban felhívni a figyelmet arra is, hogy az más régiós országokban, így a többi visegrádi országban is egyre jelentősebb gondot okoz. Ez azért is fontos felismerés, mert ezen országokból munkaerőt átcsábítani így szinte lehetetlen volna.
Érdemes lehet feltenni azt a kérdés is, hogy vajon mi az oka annak, hogy nálunk ilyen magas a munkaerőhiány. Egyrészt ez strukturális problémákra vezethető vissza, vagyis a munkanélküliek végzettsége vagy szakképzettsége nem esik egybe az üres álláshelyek által támasztott elvárásokkal. A súrlódást egyrészt az átképzésre való hajlandóság, másrészt az átképzési programok hiánya vagy hatékonytalansága okozza.
Másrészről a munkaerőhiányt emeli az is, hogy jelentős volumenű közfoglalkoztatást tart fent a kormányzat, annak ellenére, hogy a gazdaság ciklikus helyzete ezt már nem feltétlenül követeli meg.
A magyar gazdaság 2015-re kilábalt a 2009-es válság okozta sokkból, visszatért a termelés a válság előtt szintre. A kereslet tehát folyamatosan emelkedik, vélhetően eltűnt a kínálati korlát a gazdaságból, így egyre több munkahely jön létre. Viszont a strukturális problémák vagy a közfoglalkoztatásba bevont munkaerő miatt nagyon szűkös a lehetőségek köre.
Ezzel részben összefügg, hogy az elmúlt évek folyamán a magyar gazdaság jól teljesített, komoly FDI vonzóképességgel rendelkezett - elsősorban a járműiparban és a kapcsolódó beszállítói ágazatokban, ami könnyen áramlott be, révén, hogy a magyar gazdasági világviszonylatban is az egyik legnyitottabbnak számít.
A munkaerőhiány problémájához hozzáad azonban az is, hogy továbbra is elmaradás mutatkozik a bérfelzárkózás folyamatában. 2014-ben az ötödik-hatodik legalacsonyabb volt az átlagos nettó kereset vásárlóerő paritáson számolva az uniós országokkal összevetve. Mindez elsősorban a munkaképes korú, képzettek elvándorlásában ölt testet, ami így szintén csökkenti a rendelkezésre álló munkaerőt.
Nemzetközi összevetésben azonban az elvándorlás nem jelent érdemi magyarázatot. Az Eurostat adatai alapján ugyanis az 1000 lakosra jutó emigráció 2014-ben hazánkban volt az egyik legalacsonyabb az EU-ban. Természetesen itt is fontos hangsúlyozni, hogy a statisztikai adatok erőteljesen eltérhetnek a valóságtól.
Miután láthattuk, hogy a munkaerőhiány problémája nemzetközi összevetésben is igen jelentősnek tekinthető, így jogosan merül fel a kérdés, hogy miként lehetne a helyzetet kezelni. E cikksorozat hamarosan megjelenő második része erre keresi a lehetséges válaszokat, bemutatva néhány elméleti megoldási lehetőséget. Virovácz Péter, ING Bank