2017.04.24. - A „lábon álló erdő” nem azonos a földterülettel, annak nem alkotórésze, adójogi szempontból ingónak minősül, ezért az értékesítéséről kibocsátott számla alapján az adózó levonhatja az áfát – mondta ki a Kúria a Kfv.V. 35.657/2016/5 számú ügyben meghozott ítéletében.
A felperes az általános forgalmi adó (áfa) bevallásában levonható adóként szerepeltette azoknak a számláknak az adótartalmát, amelyek „lábon álló erdő”értékesítéséről szóltak.
A másodfokú adóhatóság (alperes) határozatában adóhiánynak minősülő áfakülönbözet megfizetésére kötelezte és adóbírsággal, késedelmi pótlékkal sújtotta a felperest. Érdemi döntésének indokolása szerint a lábon álló fára, mint alkotórészre (járulékos dologra) kiterjednek a földterületre, mint fődologra vonatkozó tulajdonjogi hatások, ezért elválás hiányában a fa, mint alkotórész osztja a fődolog jogi sorsát.
Mindaddig, amíg a lábon álló fát nem termelik ki, azt csak a földterülettel együtt lehet értékesíteni. A felperes ezért a számlák kiállításakor, illetve az azokon feltüntetett teljesítési időpontokban nem rendelkezett birtokosként a lábon álló terménnyel, emiatt nem következett be a termékértékesítés létrejöttének alapvető feltétele, a tulajdonoskénti rendelkezési jogosultsága, így nem vonhatja le az áfát.
Az elsőfokú bíróság a Polgári törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény (Ptk.) 5:14 paragrafusának (1) bekezdésére, 5:15 paragrafusára, az 5:30 paragrafus (1) bekezdésére, az 5:38 paragrafus (1) bekezdésére, az 5:50 paragrafus (1) bekezdésére alapítottan egyetértett az alperessel abban, hogy a felperes csak elválással szerezhetett volna tulajdonjogot a perrel érintett termék felett, csak ezzel következhetett volna be tulajdonoskénti rendelkezési jogosultsága is, ezért elutasította a felperes keresetét.
A Kúria ellenben alaposnak találta a felperes felülvizsgálati kérelmét, ezért hatályon kívül helyezte a jogerős ítéletet és az alperes határozatát, az elsőfokú adóhatósági határozatra is kiterjedően.
A Kúria ítéletében – egyebek mellett – arra mutatott rá, hogy az adózás rendjéről szóló 2003. évi XCII. törvény (Art.) 1. paragrafusának (7) bekezdése értelmében a szerződéseket, ügyleteket valódi tartalmuk szerint kell minősíteni, a szerződéseknek, jogügyleteknek az adózás szempontjából annyiban van jelentősége, amennyiben azok gazdasági eredménye kimutatható.
A „lábon álló erdő” értékesítése pedig nemcsak a köztudatban, hanem az erdőről, az erdő védelméről és az erdőgazdálkodásról szóló 2009. évi XXXVII. törvény (Erdőtv.) által is rendezett, hosszú ideje létező olyan speciális gazdálkodási és értékesítési mód, amit a közösségi jog is szabályoz, és olyan terméknek tekint, amely a kitermelés előtt értékesíthető.
Kétségtelen tény, hogy maga az általános forgalmi adóról szóló 2007. évi CXXVII. törvény (Áfatv.) a „lábon álló erdő, illetve fa” tekintetében nem tartalmaz fogalom-meghatározást, de más adójogi jogszabály, így például a személyi jövedelemadóról szóló 1995. évi CXVII. törvény (Szjatv.) igen. Utóbbi pedig egyértelműen rögzíti a 3. paragrafus 30. pontjában, hogy ingó vagyontárgynak minősül a földingatlan tulajdonosváltozása nélkül értékesített lábon álló (betakarítatlan) termés, termény (például lábon álló fa).
Adójogi jogviszonyban a felek közötti jogvita eldöntésére – ahogyan erre a Kúria már több közzétett határozatban is rámutatott – nem a Ptk. polgári jogviszonyra irányadó szabályait, hanem az adójogi jogviszonyra irányadó rendelkezéseket kell alkalmazni.
Az ügyben a peres felek egyetértettek a tekintetben, hogy a perben vitatott számlák szerinti gazdasági események a számlák szerinti felek között valóban megtörténtek, és abban is, hogy nem állapítható meg olyan adójog szerint releváns tény, amely a számlák tartalmi hitelességét kétségbe vonhatná, ezért a felperes jogszerűen gyakorolta adólevonási jogát, így keresete és felülvizsgálati kérelme is alapos.