Az erdésztársadalom szerint az FVM az erdészet megfelelő irányítója (MTI/Index)

Csillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktív
 
2006. június 9.
A magyar erdésztársadalom, az erdőtulajdonosok és gazdálkodók, valamint a faiparban dolgozók - a zöldszervezetek véleményével ellentétesen - azon az állásponton vannak, hogy az erdőgazdálkodás ügye továbbra is a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium (FVM) hatáskörébe tartozzon - közölte az ágazatban működő négy szakmai szervezet az MTI-vel pénteken.

Az Országos Erdészeti Egyesület (OEE), a Magán Erdőtulajdonosok és Gazdálkodók Országos Szövetsége (MEGOSZ), továbbá a Fagazdasági Országos Szakmai Szövetség (Fagosz), valamint az Alföldi Erdőkért Egyesület (AEE) álláspontját Gyurcsány Ferenc miniszterelnöknek írt levelében is megfogalmazta, amelyben megköszönte, hogy az Országgyűlés május végi döntésével a magyar erdőgazdálkodás ügye továbbra is az FVM hatáskörébe tartozik.
Nemrégiben több zöldszervezet felvetette, hogy az erdőgazdálkodás irányítása kerüljön a környezetvédelmi tárcához. A levél aláírói szerint viszont elfogadhatatlan lenne, hogy az ország termőföldjének több mint egynegyedét kitevő erdőgazdálkodás szakmai irányítását a többi mezőgazdasági művelési ágtól és magától a vidékfejlesztéstől is elszakítsák.

 


© 2024 Forestpress. All Rights Reserved.