Valamikor nem is olyan régen Romániát erdőkben gazdag területként ismerték. A rajta szinte minden emberi munka nélkül felnövő faanyag, a „zöldarany", azonban olyan busás hasznot hoz a szakmában ténykedőknek, hogy az utóbbi három-négy évtizedben a gátlástalan erdőkitermelés alaposan csökkentette ennek a természeti kincsforrásnak a hozamát.
Jelenleg az ország 6,2 millió hektárnyi erdős területe 1350 millió köbméter lábon álló faanyagot jelent, és az évi faanyagnövekedés eléri a 34,7 millió köbmétert (hektáranként 5,6 köbmétert). A fafeldolgozó-ipar Románia bruttó össztermelésének 4,2%-át produkálja, és az árukivitelnek a 11,1%-át köti le. Az Egyesült Nemzetek Szervezete nem véletlenül szorgalmazza az erdőgazdálkodási menedzsment világszintű megreformálását, hiszen köztudott, hogy bolygónk „tüdeje" felületének csökkenése az egyik legégetőbb környezetromboló tényező, melynek rendezését sokáig nem lehet büntetlenül halogatni.
Az ENSZ ajánlása szerint az évi faanyag-növekedésnek csupán a 65%-át szabad kitermelni. Romániával ellentétben Nyugat-Európában régóta ismeretlen a tarvágás, és nagyon komolyan veszik az újraerdősítést. A fenntartható fejlődés stratégiája azonban nem veheti számításba a környezetromboló hatások nyomán kialakuló klímaváltozás szeszélyeit, sem az emberi gondatlanságot. Franciaországban, például, három évnyi aszály nyomán háromezerötszáz kilométernyi folyóvíz tűnt el, és a globális felmelegedés nyomán sok hal képtelenek bizonyult alkalmazkodni a 29 C-fok feletti vízhőmérséklethez. Svájcban, amely a természet iránti tiszteletével mindig példaként szolgálhat, ez év elejétől különleges szövetségi környezethivatalt hoztak létre, amelynek feladata, többek között, az erdőkitermelési politika felé irányítani a figyelmet.
Ezzel szemben Romániában a politikai hatalom ma is úgy véli, hogy az erdő valamiféle ellenséges elem az ember számára, és az erdőtulajdonosokat, valamint a faáruk megtermelői megadóztatják a környezetvédelmi alap javára. A romániai jogszabályok megalkotói előtt ma sem lehet túlságosan világos, hogy az élő erdő és fa, illetve a fából készült tárgyak milyen jelentős mértékben járulnak hozzá a légtér szén-dioxid-tartalmának csökkentéséhez.
Az Európa Bizottság 2003-as évi jelentésében az áll, hogy kontinensünkön megközelítőleg 60 millió tonnányi fatermék-készlet halmozódott fel, amely fontos szerepet játszik a melegházhatás csökkentésében: egy köbméternyi faanyag felhasználása más természetű anyagok helyett 0,8 tonna szén-dioxidot köt le. Egy átlagos nagyságú faépület 12–20 köbméternyi faanyaga 13 tonna szén-dioxidtól szabadítja meg a levegőt.
Románia közeledése az európa uniós tagsághoz automatikusan felgyorsította az erdők nagy része magánkézbe való visszaszolgáltatásának több, mint egy évtizede vajúdó folyamatát. Ami, többek között azt is eredményezi, hogy az állami erdőgazdaságok kénytelenek leszűkíteni tevékenységüket, és jelentős munkaerőt bocsátani el (nemrég még a fakitermelésben az ipari alkalmazottak 12,2%-a dolgozott). Az utóbbi években ugrásszerűen megsokasodtak a nyugati fakitermelő érdekeltségek az országban, ami ebben a szektorban is azt a nem hivatalos (tehát be nem vallott) EU-s szemléletet tükrözi, melynek értelmében ez a terület az olcsó nyersanyag és munkaerő piaca, amit a maximális nyereségért folytatott hajsza versenyszellemében vétek lenne kihagyni. Legalábbis addig, amíg a készlet tart.
Ördög I. Béla