2021. október 8. - A gímszarvas a legnagyobb testű kérődző vadfaj, amely hazánkban elsősorban az erdősült területekhez kötötten fordul elő, de felkeresi a kisebb-nagyobb kiterjedésű mezőgazdasági kultúrákat is.
Párzási időszaka a szarvasbőgés, amelytől ősszel lesz hangos az erdő.
Nyár végére a bikák letisztítják az addig szőrös bőrben – úgynevezett barkában vagy háncsban – növekvő agancsaikat, és a legjobb adottságokkal rendelkezők tehenekből, ünőkből, borjakból álló csapatokhoz csatlakozva „háremet” gyűjtenek maguk köré. A kisebb agancs- és testméretekkel rendelkező kereső- vagy mellékbikák a háremeket megkörnyékezve igyekeznek a szaporodásra kész nőstények közelébe férkőzni. Ezt a csapatbikák rendre próbálják megakadályozni. Ilyenkor messze hangzó bőgésüktől hangos az őszi erdő, ami önmagában is erődemonstráció, célja a gyengébb hímek távol tartása. A hasonló adottságokkal rendelkező bikák között gyakran párharc is kialakul, melynek eredményeként elválik, hogy melyikük birtokolhatja a háremet.
– Társaságunk a Gerecse nyugati részén, a Vértes központi tömbjében és a Császári-dombság területén végez a vad védelmével, a vadgazdálkodással és a vadászattal kapcsolatos tevékenységet – sorolja Kis Balázs, a Vérteserdő Zrt. vadgazdálkodási főelőadója. – Az összesen mintegy 28 500 hektár kiterjedésű, döntő többségében összefüggő erdősült területen mindenhol megtalálható a gímszarvas. A Társaság a Vadászati Hatóság által előírt hasznosítási tervek alapján végzi vadállomány-szabályozási feladatait. Az eltérő élőhely és genetikai jellemzők miatt a gímbikák trófea- és testmérete kisebb, mint a Dunántúl déli részén élő szarvasoké.
A vadászjeggyel rendelkező hazai és a vadászati engedéllyel rendelkező külföldi bérvadászok kizárólag az erdőgazdaság alkalmazásában álló hivatásos vadászok kíséretében vadászhatnak azokra a gímbikákra, melyek elejtésére a vadászterületet és a vadállományt kiválóan ismerő kísérők engedélyt adnak. A beteg vagy sérült vad – gondoljunk az elütésekre – elejtése a hivatásos vadászok feladata. A terítékre kerülő vad testébe annak birtokba vételekor egyedi sorszámmal rendelkező azonosító jelet kell helyezni, majd megtörténik az elsődleges vadhúsminősítés. Ezt az ehhez szükséges képesítéssel rendelkező hivatásos vadászok végezhetik el.
– Az elejtett gímbikák testét a Vérteserdő Zrt. néhány napos hűtőkamrában történő tárolást követően vadhúsfeldolgozóknak értékesíti – folytatja a főelőadó. – A kifőzött trófeák bírálatokon történő bemutatása a vadászatra jogosultak, vagyis az erdőgazdaságok és vadásztársaságok) kötelezettsége. A trófeabírálatot a kormányhivatal szakemberei egységes szempontrendszer alapján végzik el, melynek során adatbázisban rögzítik minden agancs mérhető tulajdonságait, így a többi között a tömeget, az agancsszárak hosszát és körméreteit, az ágak számát. A trófeabírálati adatokat az Országos Vadgazdálkodási Adattár összesíti és archiválja, ahol akár több évtizedre visszamenőlegesen is rendelkezésre állnak ezek az információk.
Sok mindenre kell figyelni
Kis Balázstól azt is megtudtuk, hogy a Vérteserdő kezelésében lévő vadászterületeken az átlagos agancstömeg 5,5 kilogramm körül alakul, ugyanakkor a kiemelkedő példányok trófeatömege itt szintén elérheti vagy meghaladhatja akár a 10 kilót is. – A gímszarvassal való gazdálkodás egyik fontos célkitűzése olyan mennyiségű vadállomány fenntartása, amely nem veszélyezteti a mező- és erdőgazdálkodási ágazatok által végzett tevékenységeket, valamint a természetvédelmi érdekeket – tette hozzá. – Ez azt jelenti, hogy a vad által okozott kártétel a vadgazdálkodás szereplői és a földhasználók együttműködésével megelőzhető. Szintén lényeges, a bikák esetében pedig elsődleges szempont az átlagéletkor növelése az ígéretes agancsfejlődést mutató egyedek állományban tartásával. Arra is figyelni kell továbbá, hogy a gyenge adottságú fiatal és középkorú fajtársaiknak képes életveszélyes sérülést okozni, dárdás agancsú bikák válogató vadászatával.