2023. 08. 12. - Az erdei ökoszisztéma védelme és fenntartása az erdőgazdálkodás alapvető feladata, mindemellett egyre nagyobb társadalmi elvárás is.
Ezen belül a madarak védelme kulcsfontosságú, hiszen a kellemes madárdalon túl a tollas jószágok megjelenése növeli az erdő biodiverzitását, természetes védekező képességét és vitalitását.
De ahhoz, hogy a madarak párt választva a mi erdőnkben telepedjenek le családjukkal, bizony sok részletre kell odafigyelnie az erdész és a természetvédelmi szakembereknek.
A természeteshez közeli állapotú erdők számos madárfajnak nyújtanak élőhelyet, de ahogyan a kirándulók is tapasztalják, nem minden erdő egyforma, így más és más „madár dalol a fán”. A termőhely mellett a történelmi viharok és az erdőkezelés módja is rányomta bélyegét az erdőkre. Korunk erdészeinek egyik legfőbb célja a természetközeli állapot elérése, és az új gazdálkodási szemlélet alkalmazásával hosszú távon az erdők ökoturisztikai, védelmi és gazdasági szerepének egyensúlya is megteremthető.
Így az erdőre nemcsak faanyagként, kirándulóhelyként, kedves állatok lakhelyeként, hanem egy védendő, tökéletesen megalkotott egységként tekintünk.
Ezen nagyszabású terveket nehéz apró pénzre váltani, de hál’ Istennek több témában sikerült kedvező hatást elérnünk, így a madárvédelemben is.
Korlátok térben és időben
Gyakran előfordul, hogy az erdőben dolgozó szakemberek valamilyen védett, fokozottan védett, esetleg korábban nem látott fajt észlelnek. Ilyenkor a madár megtelepedéséért, illetve fiókáinak zavartalan fejlődése érdekében többféleképpen is tehetnek. Passzív természetvédelmi munkánk egyik módja, hogy biztosítjuk a fokozottan védett madárfajok fészke körüli zavartalanságot. Ezen előírásokat az „erdők mindentudó adatbázisa”, azaz az erdőterv is tartalmazza, mely erdőrészlet-szinten szabályozza a gazdálkodási formát, az időbeli és térbeli lehetőségeket egy-egy munkaművelet elvégzésére.
Az időbeli és területi védelmi korlátozásokat a Természetvédelmi Hatóság írja elő, hogy éveken keresztül visszajárjanak a madarak a kiválasztott költési helyükre.
Sokan talán nem is gondolnák, de területi és időbeli korlátozásnál, fajtól függően, 100-600 méter sugarú védőzónák vannak kijelölve, tehát – a gyakorlatunkból hozott példa alapján – akár közel 100 hektáron el kell hagyni a madarakat zavaró erdőgazdálkodási tevékenységet.
Elsősorban idősebb, természetközeli állapotú erdőrészleteket érintenek a fészkek miatti korlátozások. Bár becsülni egy-egy évet is nagyon nehéz, az EGERERDŐ Zrt. esetében az erdőterv szerint kitermelhető vastagfa 10-20%-át érinti területi korlátozás.
Nagyon érzékenyek
Az EGERERDŐ Zrt. gazdálkodási területén „gyakran” költ két fokozottan védett faj: a békászó sas és a kígyászölyv. A Bükk-hegység peremén országos viszonylatban is kiemelkedő számú békászó sas találja meg életfeltételeit az év bizonyos szakaszában. A hazánkban költő példányok perempopulációnak számítanak, tőlünk északra és keletre találhatók nagyobb állományai. Zárt, idős erdőkben fészkelnek, azonban táplálkozásukhoz nyílt gyepes területekre is szükség van. A szaporodási időszakban igen érzékenyek a zavarásra, így a fészek elhelyezkedésétől függően nagy térbeli és időbeli korlátozás jellemző.
A kígyászölyv hazánkban elsősorban az Északi-középhegység vonulatának dél, délkeleti kitettségű erdeiben költ. Jelenleg az EGERERDŐ Zrt. által vagyonkezelt Bükk és Mátra térségében hat fészek található, melyek védelme érdekében módosultak a fakitermelési lehetőségek a környezetükben.
A hagyományok szerint a gyermekáldást hozó fehér gólyát gyakran látjuk az alföldi rónaságon és a települések háztetőin, kéményein rakott fészkeken.
Rokona, a fekete gólya azonban inkább az erdők mélyén fészkel, ugyanis a sík- és hegyvidéki vízpartok közelében elterülő erdők alsó lombkoronaszintjében találja meg otthonát. A fekete gólya vonuló madár, afrikai útja után hazánkba általában már márciusban megérkezik. Szaporodási időszakban kifejezetten érzékeny a zavarásra, közeli hanghatáskor könnyen elhagyja fészkét. Az Északi-középhegységen kívül az egész országban láthatjuk, de legnagyobb populációja a gemenci erdőben él.
Odúk a fákban, fákon
Aktív természetvédelemről akkor beszélhetünk, ha tevékenységünkkel kedvező természeti feltételeket teremtünk az ott élő állatoknak. Ennek számos példája van. Az erdőket övező szegélycserjés védelmével is sok-sok énekesmadár életfeltételeit biztosíthatjuk, de a kisebb pocsolyának kinéző, úgynevezett kisvizes élőhely létrehozásával is segítjük boldogulásukat. Azt, hogy milyen a termőhely vagy élőhely minősége, sokszor komoly vizsgálatok nélkül, úgynevezett jelölő fajok megfigyelésével képes megállapítani a szakember. Ahogy az erdész olvas az erdőterületen növekvő lágy szárú növényekből, melyek utalnak a talaj és termőhely minőségére, úgy a megjelenő új madárfajok is minősítik az élőhely természetességét.
Egyik fokozottan védett és az Északi-középhegységben igen gyakori fajunk a fehérhátú fakopáncs, mely szavak nélkül is bírálja munkánkat, hiszen jó minőségű, természetközeli erdőket jelöl.
Az erdei életközösség egészséges működése szempontjából a természetközeli állapot és a minden tekintetben változatos erdőkép mellett kiemelkedő szerep jut a különböző korhadtsági fokú álló és fekvő holtfáknak. Harkályfajaink sokszor maguk szeretik vájni lakásaikat, így nekik azzal segítünk, ha megkíméljük az odúkészítésre alkalmas faegyedeket. A harkályok által készített odúkat a későbbiekben más madarak is birtokba veszik. Ha a harkályok által kivájt odúk száma mégis kevésnek bizonyul, mesterséges odúk kirakásával vonzóvá tehetjük az odúlakó fajok számára az erdőt. Többéves tapasztalatunk szerint az odútelepek kialakítása látványos eredményt hozhat az erdő vitalitásában.
Az A és B típusú odúkból álló mesterséges „lakótelepek” leggyakrabban a cinegéknek, légykapóknak, verebeknek, csuszkáknak biztosítanak búvóhelyet a téli zord időjárásban, tavasszal pedig költőhelyül szolgálnak. A D típusú, nagyobb alapterületű és röpnyílású madárotthonok nagyobb madárfajaink (szalakóta, búbos banka, füleskuvik, kék galamb) számára vonzóak. Ősz Gusztáv