2023. augusztus 14. - Vesztesek és nyertesek
A háborús helyzet miatt immár közel másfél éve tilos a vadászat Ukrajnában. A kívülálló, a vadgazdálkodási ügyekben tájékozatlan egyén esetleg úgy gondolhatja, hogy ez az állapot ideális vadjaink számára. Miért is gondolhatja így? Először is azért, mivel nem háborgatja őket élőhelyükön senki, hisz a legtöbb erdőből még a gombázókat is kitiltották. Másodszor az agrárbefektetések megtérülésének a bizonytalansága, a fronton harcoló, illetve a más országokba elmenekült földművesek sokasága miatt sok szántó vált gazdátlanná, ami látszólag szintén a vadállomány szaporodásához vezet. Továbbá azt is látni kell, hogy állatállomány jelentős csökkenésével a legelők és kaszálók túlnyomó részét is benőtte a bozót, rajta embermagasságú a fű: ez is egy nagyszerű élettér. Ám sejteni véljük, hogy a dolog nem ilyen egyszerű.
– Az élet más területein már megtapasztaltuk, hogy minden változásnak vannak vesztesei és nyertesei – kezdi beszélgetésünket Matúz István, egykori hivatásos vadász, szakújságíró. A vaddisznó például vadbiológia szempontból abszolút nyertes. Állománya kezd kilábalni az afrikai sertéspestisből. Élőhely szempontjából jól áll. Oppurtunista faj, amelyik minden körülményhez kiválóan alkalmazkodik.
– Az őzpopulációt mennyire érinti negatívan a mostani helyzet?
– Elsősorban a vaddisznó, a róka és az egyre nagyobb számban megjelenő aranysakál veszélyezteti a szaporulatot. A dúvadgyérítés megszűnése miatt már rövid távon is siralmasak a kilátásai. Az őz továbbá az a vadfajunk, amelyik leginkább igényli a takarmánysót. A sózók pedig évente felújítást követelnek, a takarmánysót is ki kell helyezni. Ez most már második éve sok helyen elmarad. Ne feledjük, ahol nem jut hozzá az őz a nyalósóhoz, onnan egyszerűen tovább vándorol.
– Sokan azt állítják, hogy ragadozók közül a rókának most aranyélete van.
– Valóban úgy tűnik. Egyrészt populációja az elmaradó gyérítés miatt gyorsan nő és ez számos közegészségügyi veszéllyel jár. Elsősorban a háborús állapotok miatt megszűnt a veszettség elleni vakcinázás, ami már eddig is több, bizonyítottan veszett egyed megjelenését okozta. Kárpátalján egyre több a veszett róka, és egy alkalommal veszett nyest támadása esett meg, a szomszédos Magyarországon pedig a határ közvetlen közelében számos veszett rókát ejtettek el az elmúlt évben, ami igen rossz fényt vet ránk.
Várható továbbá az echinacoccus, vagyis a róka öttagú galandférge megjelenése is – Magyarország nyugati megyéit már tavaly elérte –, ami egy veszedelmes zoonózis, tehát az embert is megbetegítheti. A tünetek megjelenésekor már csak a májátültetés segíthet, különben halálos. Vuk nemzetségének nem elhanyagolható továbbá a rühösség terjesztésében játszott szerepe sem. Vadgazdálkodási szempontból pedig maga a katasztrófa: 4-8 kölyköt is fialhat, és igen odaadó szülő, aki a fácán mellett a nyúlgerincet is minden körülmények között kikeríti utódainak. Mivel természetes ellensége a most éppen „szárnyait bontogató” aranysakálon kívül nincs, csak vadgazdálkodási módszerekkel lehet kordában tartani az állományát. Ez most második éve elmaradt, és ne feledjük, az idei kölykök jövő februárban már fialni fognak!
Egy olyan populációs boom várható, aminek gyanúm szerint csak valami járvány, mondjuk a veszettség elharapódzása vet majd véget. De addig még számos betegséget terjeszt a vadállomány körében.
- Arany János halhatatlan művében, a Toldiban réti farkasként ismerjük meg, a magyar nyelvterület egy részén toportyánként, másik részén csikaszként emlegetik, a hivatalos neve jelenleg aranysakál.
- A hódító jelző illik rá leginkább. Pár éve csak imitt-amott jelent meg, mára meg hétköznapivá vált. Vadászata a rókáénál sokkal nehezebb, óvatosabb, fineszesebb jószág és ráadásul majdnem olyan szapora, mint a ravaszdi. Őznek, nyúlnak, földön fészkelő madaraknak ádáz ellensége. Vele a háború után rengeteg bajunk lesz. Meggyőződésem továbbá, hogy hamarosan háziállat predációról is hallani fogunk vele kapcsolatban.
– És mi van a többi kisragadozóval?
– A nyesten és a borzon kívül valamennyi kisragadozónk (vidra, vadmacska, nyuszt, hermelin, menyét, mezei és sztyeppi görény) védett, elejtésük eddig is tilalmas volt, de vadgazdálkodási szempontból amúgy sem zavarnak sok vizet. Populációjuk változását leginkább a mezei pockok gradációja szabályozza, és figyelembe véve, hogy az elmúlt tél kriminálisan meleg volt, nyilván van elég zsákmányállatuk. A vidra kissé kilóg ugyan ebből a sorból, hiszen ő zömében kagylót, békát, halat és víziszárnyasokat zsákmányol, de őt sem kell félteni. A nyest és borz egyedszáma egyértelműen növekedett, és itt is a dúvadgyérítés elmaradása a fő ok.
A nyestnél persze az is szerepet játszik, hogy előszeretettel telepszik meg az ember közelségében, most pedig az elhagyott falusi házak padlásai ideális „lakhelyet” jelentenek neki.
– A nagy kérdés mégiscsak az, hogy valóban ideális a mostani helyzet apróvadjaink számára?
– Minden, csak nem ideális!
– Vegyük akkor sorra: milyen veszély leselkedik például a fácánállományra?
– Legnagyobb veszélyt számukra a szürkevarjú és a szarka fészekfosztogatása jelenti. Egyszerűen azért, mivel megszűnt a lehetőség e két kártékony madárfaj fészkeinek likvidálására. Tudni kell, hogy a vadőr egyik legfontosabb feladata tavasszal a felderített szarka- és varjúfészkek szakszerű elpusztítása, aminek azért kell szakszerűnek lennie, mert e fészkeket gyakran védett madarak, főképp az erdei fülesbagoly is elfoglalhatja. A szürkevarjak és a szarkák gyors ütemben szaporodnak immár második éve. A róka és aranysakál állomány növekedése, valamint a kóbor ebek és macskák elszaporodása is jelentősen rontják a fácánok életesélyeit. A vadkacsák helyzetének ismeretéhez tudni kellene, hogy az adott tájegységben mekkora az átvonuló egyedek aránya. Az mindenképpen biztató, hogy idén a sok eső hatására jelentősen megnőtt azon vízfelületek száma, ahol háborítatlanul költhettek ezek a vízi szárnyasok. Mint a városainkat átszelő folyókon tapasztaljuk, ők is egyre inkább megszokják az emberek közelségét.
– Ha marad ez a helyzet, milyen sors vár az örvösgalambokra, a fürjre, a fogolyra?
– A fogolyra és fürjre ugyanaz áll, mint a fácánra. Az örvösgalamb létszáma évek óta gyarapszik. Már a városokban is szép számban megtalálhatók.
– Mit profitálnak mindebből a nagyobb ragadozó madaraink?
– Az egerészölyvek, a réti héják talán annyit profitálnak az egészből, hogy zavartalanabb a fészkelésük. Védettek, eddig se vadászott rájuk senki.
– A kóbor kutyák és macskák mennyire tudnak élni a jelenlegi állapot kínálta lehetőségekkel?
– A háború együtt jár a kóbor házikedvencek megszaporodásával is. Kutyák esetében a teljes elvadulási folyamatot csak a nagyobb termetű (főképp németjuhász és annak keverékei, valamint a vadászkutyák és korcsaik) és jó vadászösztönű ebek tudják végigvinni. Ők egy év alatt veszedelmes falkákat hozhatnak létre, amelyek elől se nyúlnak, se őznek nincs menekvése. A macskák náluk is ügyesebbek, el tudják magukat látni, ők született vadászok. Ennek okán főképp védett énekesmadarainkban és a mezeinyúl fiakban tudnak nagy kárt tenni. Az elhagyott porták egykori kutyái-macskái most úgy próbálnak megélni, ahogy tudnak. Többségük természetesen a vadállomány kárára.
– És talán a jelenlegi helyzetben a legfontosabb kérdés: mi a legnagyobb különbség az első vadgazdálkodás nélkül eltelt év és a második év között? Milyen negatív folyamatok felgyorsulására számíthatunk? Lehet-e a helyzetnek némi pozitív hozadéka is?
– Széchenyi Zsigmond „Ahogy elkezdődött” című kötete utolsó fejezetében azt írja az első világégés kapcsán, hogy egy háborút mindig a vadállomány szenvedi meg legjobban. A nagyszerű vadászembernek és írónak sajnos igaza volt és van, mert ahogy akkor, most épp úgy a vadgazdálkodási szakszemélyzet a frontokon, így a hurkozó kisstílű rabsicokat senki nem vegzálja, a kártevők akadálytalanul szaporodhatnak, a vadgazdálkodási létesítményeket senki nem tartja karban, a téli pótlólagos vadetetésről meg ne is beszéljünk. És hamarosan ehhez társul (néhol már társult!) majd a frontot megjárt, és minden vadászatok legvadabbjába, az embervadásztba belekóstolt veteránok hada, meg a kezeiken forgó rengeteg illegális lőfegyver. Közöttük bizony lesznek olyan adrenalinfüggők, akik gondolkodás nélkül levarrják majd egy orvvadászat során a vadőrt! Így volt ez a két világháború után, így volt az egykori Jugoszláviában, és félő, így lesz ez most is, mert az ember nem változik. Összességében, amíg nem lesz béke és jogbiztonság, nincs értelme vadgazdálkodásról és vadászati üzemtervekről beszélni!
– Azt mindenki tudomásul vette, hogy háborús időben nem lehet puskával a kézben az erdőt, a mezőt járni. Van-e más legális lehetőség a helyi vadásztársulatok számára, hogy megvédjék a vadállományt, fenntartsák azt a kényes egyensúlyt, ami környezetünkben az átgondolt emberi beavatkozás nélkül ma már lehetetlen?
– Kártevőgyérítés terén szóba jöhetne a csapdázás. Varjúfélékre egész Európában kiváló eredménnyel használják a Larsen típusú és a „létrás” élvefogó csapdákat. Szőrmés kértevőkre pedig a hattyúnyakú és testszorító ölőcsapdák vannak használatban. De 4-5 ezer hektárra minimum egy félszáz darabból álló darabos csapdapark szükséges! Ez már magában iszonyatos összeg, és akkor tegyük hozzá, hogy a vadőrnek a csapdaláncot naponta végig kell járnia, ami naponta minimum 5 liter üzemanyagot jelent! Kinek van ma erre pénze?
– Köszönöm a beszélgetést.
Kovács Elemér