Emlékműavatás nem, alapkőletétel lesz Hejcén (Index)

Csillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktív
 
2007. január 15.
Emlékmű avatás nem, alapkőletétel viszont lesz a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Hejce központjában január 19-én, napra pontosan egy évvel azután, hogy a település fölött magasodó Borsó-hegyen életét vesztette 42 szlovák katona, miután az őket szállító repülőgép lezuhant - értesült az MTI Hejce polgármesterétől.

Az eredeti tervek szerint tavaly halottak napján tartották volna az emlékmű avatását. Az időpont később úgy módosult, hogy feltehetően a tragédia egyéves évfordulóján, 2007. január 19-én lesz az avatás - mondta Rohály Géza. A polgármester elmondta: a galántai szobrászművészek által készítendő obeliszk várhatóan csak a tavaszi hónapok valamelyikére - áprilisra, májusra - készül el, január 19-én az emlékmű alapkövét helyezik el.
Az emlékmű megépítéséhez közadakozásból 1,2 millió korona gyűlt össze, ugyanennyit tett hozzá a pozsonyi kormány. Az OTP Bank szlovákiai érdekeltsége egymillió koronával járult ehhez hozzá, egy szlovák tévétársaság pedig 350 ezer koronát ajánlott fel. (1 korona 7,25 forintot ér.)

 


© 2024 Forestpress. All Rights Reserved.