A szervezett bűnözés már a falopásra is kiterjedt (STOP)

Csillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktív
 
2007. január 21.
A falopásban is megjelent a szervezett bűnözés Baranyában, ahol hajléktalanok nevére vásárolt erdőket tarolnak le.
A megélhetési bűnözés más területre is kiterjed: a telefonkábel-tolvajok is tízmilliós károkat okoznak. A rendőrség jövő héttől az erdészet és a határőrség bevonásával fokozottan ellenőrzi a veszélyeztetett területeket. - írja a radio.hu.

A fát leginkább a megye nagyon szegény részének számító ormánsági területeken lopják. A Dráva mentén például egy teljes erdőt irtottak ki, de pár napja Vókány község közelében taroltak le 46 hektárt, minden bizonnyal fűtési célokra értékesítik majd a lopott fát.
Rendkívül szervezetten, korszerű erdészeti gépeket alkalmazva és hamis papírokat felmutatva dolgoznak az elkövetők - tudta meg a Magyar Rádió a rendőrség illetékesétől, aki elmondta azt is, hogy az elmúlt időszakban több tízmilliós kár keletkezett emiatt.
Legalább ekkora gondot okoz a kábeltolvajlás is, ugyancsak az Ormánságban számít ez megélhetési bűnözésnek. A telefontársaságok és a vasút légvezetékeit vágják le és értékesítik színesfém-hulladékként. Egy banda tagjai pár hónap alatt 10 milliós kárt okoztak, mire most sikerült elfogni őket.
A rendőrség 15 bűncselekményt tudott eddig megállapítani, és négy személyt őrizetbe vettek emiatt.
 

 


© 2024 Forestpress. All Rights Reserved.