Támadnak a fatolvajok (Uno.hu)

Csillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktív
 
2007. január 26.
Támadják az erdőket a fatolvajok Baranyában, tavaly több tízmilliós kárt okoztak az erdészetnek. Nehéz ellenük mit tenni, a tolvajok ugyanis hajnalban vagy éjszaka járják az erőket, ha mégis tetten érik őket, akkor pedig általában nem tudják rájuk bizonyítani a lopást. Napi rendszerességgel előfordulnak lopások, ezt mutatják a levágott törzsek és a fák közötti nagy rések is. Pongrácz Viktor, a Mecseki Erédszeti Zrt. kerületvezető erdésze a Független Hírügynökségnek elmondta, hogy a tolvajok kézi fűrésszel, motorfűrésszel, szinte az összes lehetséges módon irtják az erdőt, és nagyon nehéz őket tetten érni.
Tavaly a második félévben 118 eljárás indult falopás ügyében. Ebből azonban csak 43-at tudott felderíteni a rendőrség. A tolvajokat ugyanis nehéz tetten érni. Ezért összefogott a rendőrség, a határőrég, a polgárőrség és a civilek is. Együtt járják majd az erdőket, együtt próbálják meg elüldözni a fatolvajokat. Turistacsoportokat is szeretnének bevonni az akcióba, ők természetjárás közben, ha favágást látnak, egyből hívhatják a rendőrséget, akik ellenőrzik a kitermelést.
A tetten érők fotókat is készítenek a tolvajokról és így már könnyebben rájuk lehet majd bizonyítani a bűncselekményt. Ha az ellopott fa értéke meghaladja a 10 ezer forintot akkor az már szabadságvesztéssel is büntethető, a fatolvajok akár 3 év börtönbüntetést is kaphatnak.

© 2024 Forestpress. All Rights Reserved.