Veszélyben Az Örökkévalóság Oázisa? (123.hu)

Csillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktív
 
2007. április 7.
A svájci Valais kanton három képviselője törvényjavaslatot nyújtott be annak megakadályozására, hogy egy német cég tulajdonában lévő földterületen, a svájci erdőrengeteg mélyén elhunytak hamvait helyezzék örök nyugalomra.

André Quinodoz, a tervezet egyik szerzője az Oase der Ewigkeit GmbH (Az Örökkévalóság Oázisa Kft.) társaság ellen kíván fellépni. Ez a cég az utóbbi években a tulajdonában lévő Val d'Herens-i birtokot ajánlja végső nyughelyül, nem kis sikerrel. Eddig mintegy ezer német hamvai nyertek elhelyezést az erdei talajban és még hosszú a várólista.
A cég ügyintézőjének 500 svájci frankot (75 ezer forint) kell befizetni: ennek fejében a címére postán feladott hamvakat elföldeli a birtokon. Az "oázisba" naponta átlag két urna érkezik postán. A cég honlapján olvasható az is, hogy kívánatra a hamvakat szétszórják a svájci mezőkön vagy éppen valamelyik alpesi hegycsúcsról, természetesen magasabb áron.
André Quinodoz szerint a vállalkozók egy joghézagot használtak ki, a kérdést korábban nem szabályozták. Az egészségügyi törvényt azonban éppen most vizsgálják felül, és ez módot ad arra, hogy megfelelő tilalommal egészítsék ki Valais járásban.
Mivel a "hamvas" üzletág növekvő tiltakozást váltott ki a környéken, a társaság jelenleg szünetelteti tevékenységét. Az Oase der Ewigkeit az AFP érdeklődésére azt közölte, hogy eljárás indult ellene, de "már beadták a fellebbezést".

 


© 2024 Forestpress. All Rights Reserved.