Kezdetben nagyon jó ötletnek tűnt a bioüzemanyag. Mivel a növények széndioxidot kötnek meg a növekedésük során, és ugyanez a széndioxid szabadul fel az elégetésük során, a bioüzemanyag "széndioxid-semleges", vagyis a fosszilis tüzelőanyagokkal szemben nem növeli az üvegházhatású gázok koncentrációtját a légkörben.
Mivel a fejlett országok élelmiszer-túltermeléssel bajlódnak, a bioetanol- és biodízel-gyártás új piacokat nyit meg a mezőgazdaság számára, hasznosítja a fölösleget. Mivel a világ kőolajkészletei végesek, a bioüzemanyag fenntartható alternatívát jelent, csökkenti a zűrös kőolajtermelő országok energiamonopóliumát és a fejlett világ importfüggőségét. Remek.
A klímaváltozás- és importfüggés-csökkentő, zöld és megújuló üzemanyag imidzse néhány év alatt a politikusok között is olyan népszerűvé vált, hogy az Európai Unió direktívát bocsátott ki arról, hogy 2010-re 5,75, 2020-ra 10 százalékra kell növelni a részesedését [1] az üzemanyagpiacon. Az Egyesült Államok még magasabbra tette a lécet: 2017-re 24 százalékban bioüzemanyaggal látná el a járműveket.
Az EU mezőgazdasági területeinek 70 százalékát bioüzemanyag-termesztésre kellene átállítani
A bioüzemanyagokra való átállást a fejlett országok támogatásokkal és adókedvezményekkel segítik, ezért a kockázati tőke is a bioüzemanyagok felé fordult: az elmúlt három évben 800 százalékkal nőtt az új iparágba történt befektetések mértéke, a korábban jellemzően kis- és középvállalati formában működő, lokális bioüzemanyaggyártók helyét multinacionális konszernek vették át, és ringbe szálltak a nagy monokultúrákban érdekelt, ám az élelmiszeriparban fogyasztói fanyalgásba ütköző GMO-óriáscégek is.
Aztán néhányan elkezdtek számolni. Ezek a célkitűzések messze meghaladják a fejlett országok mezőgazdasági kapacitásait: teljesítésükhöz az EU mezőgazdasági területeinek 70 százalékát bioüzemanyag-termesztésre kellene átállítani, továbbá az USA teljes gabona- és szójatermését biodízellé és bioetanollá kéne alakítani.
Ezt persze a döntéshozók is tudták: a nagyívű elképzelés szerint a gyorsan felfutó bioüzemanyag-termelés túlnyomó részét trópusi éghajlatú fejlődő országokba helyeznék ki - ennyit az importfüggőség felszámolásáról. Ez a gyakorlatban már ma is így működik, ám a szerencsés beszállítóknál a bioüzemanyag-termelés 2005 óta tartó felfutása enyhén szólva nem környezetbarát módon alakult.
A bioetanol-mintaállam Brazíliában a bioüzemanyagok 40 százalékát szójából állítják elő. A szója világpiaci ára a NASA műholdas mérései szerint szorosan korrelál az erdőirtások mértékével - amikor emelkedik a szója árfolyama, több esőerdőt vágnak ki a derék brazilok. A szója világpiaci árát ma már a bioüzemanyagok iránti növekvő globális kereslet hajtja felfelé, Brazíliában évente 325 ezer hektár esőerdőt égetnek fel emiatt.
Ugyanez a helyzet Indonéziában a pálmaolajjal. Miután kiderült, hogy a korábban stagnáló árfekvésű gyarmatáru kitűnő bioüzemanyag, az európai és japán kereslet növekedése gyorsabb ütemű erdőirtáshoz vezetett. Az eredmény: az ENSZ legfrissebb számításai szerint az öt éve becsültnél tíz évvel hamarabb, 2032 helyett 2022-ben tűnnek el az utolsó esőerdők - az orangutánnal együtt - a dél-ázsiai országból csak azért, hogy biodízel-olajpálmaültetvényeknek adják át a helyüket.
Ugyanakkor az erdőirtással kombinálva már nem is annyira semleges a biodízel széndioxid-mérlege: egy tonna frissen feltört őserdei területről származó pálmaolaj 33 tonna széndioxid kibocsátását eredményezi, ami a fosszilis tüzelőanyagok emissziójának éppen tízszerese. A járulékos károk - például a biodiverzitás csökkenése, védett fajok pusztulása - nem számszerűsíthetők.
A szója mindössze egy félállású agrárproletár gondoskodását igényli
A bioüzemanyag-termelés munkahelyeket sem teremt: míg egy családi gazdaság a trópusokon 100 hektáron 35 embernek ad megélhetést, a monokultúrában termesztett olajpálma és a szintén kedvelt bioetanol-alapanyag cukornád csak tíznek, a szója pedig mindössze egy félállású agrárproletár gondoskodását igényli ekkora területen. Az agro-üzemanyaggyárak százezrével szorítják ki az őslakosokat és a hagyományosan gazdálkodókat a piacról és földjeikről Brazília, Argentína, Paraguay és Bolívia szójatermesztő vidékein.
Ma már biztosan állítható, hogy a korábban élelmiszertermelő mezőgazdasági területek átállítása bioüzemanyag-termelésre növeli az élelmiszerárakat. Méghozzá leginkább éppen ott, ahol az embereknek amúgy sincs pénze élelmiszerre. Mexikóban az év elején a tortilla-lázadásként emlegetett tömegtüntetésekhez vezetett, hogy hirtelen duplájára nőtt az alapélelmiszernek számító kukorica ára, miután az USA szubvencionált bioetanol-gyártói felvásárolták a mexikói készleteket is.
Az élelmiszerárak már a jelenlegi, 1-2 százalékos bioüzemanyag-arány hatására is durván megszaladtak, és nem csak Mexikóban: mióta a világ cukortermésének 10 százalékát bioetanollá alakítják, a cukor világpiaci ára a duplájára emelkedett. Elemzők szerint az elmúlt harminc év legnagyobb mértékű élelmiszerdrágulása [2] előtt állunk az "etanolválság" miatt.
Egy terepjáró egyszeri feltankolásához bioetanolból annyi kukoricára van szükség, amennyi egy ember egész évi táplálására elegendő, miközben egyedül a kukorica árának növekedése 2,7 milliárd ember élelmezését veszélyeztetheti a Földön - azokét, akik napi két dollárnál kevesebb jövedelemmel rendelkeznek. Amerikai elemzők szerint [3] emiatt 2025-re 1,2 milliárdra nőhet azoknak a száma, akik rendszeresen éheznek, és ez éppen a duplája annak, mint amivel korábban, a biodízel-boom előtt számoltak.
Hab a tortán, hogy például a kukorica termesztéséhez 33 százalékkal több fosszilis energiára van szükség, mint amennyi a belőle készült bioetanolból végül környezetbarát módon kinyerhető. A legtöbb biodízel-alapanyag energiamérlege csak kreatív könyveléssel pozitív.
Nem csak radikális környezetvédők (mint például a brit Biofuelwatch [4]) jajgatnak: egy néhány napja napvilágot látott OECD-tanulmány [5] konklúziója szerint a bioüzemanyagok bekeverésének kötelezővé tételével a politika olyan üzemanyagot támogat, amely drágább, és károsabb a környezetre, mint fosszilis megfelelője.
A legtöbb biodízel-alapanyag energiamérlege csak kreatív könyveléssel pozitív
A biomassza helyett a nem kimeríthető (nap, szél) megújuló energiaforrásokat preferáló környezet- és természetvédők szerint többé-kevésbé ugyanez áll az összes megalomániás, államilag támogatott biomassza-óriásprojektre: a potenciális előnyök köszönőviszonyban sincsenek az okozott kárral. Magyarországon például természetvédelmi területen kellene szivattyús energiatározós vízerőművet [6] építeni ahhoz, hogy MSZP-közeli agrárenergetikai vállalkozások biomassza-erőművei [7] gazdaságosan termelhessenek áramot a tokaj-hegyaljai borvidék tőszomszédságában. De ez már egy másik történet [8]. Bodoky Tamás - Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.