Tizenegy illegális fakitermelést fedeztek fel (Somogy Online)

Csillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktív
 
2008. február. 22. - Az összehangolt akcióban rendőrök, erdészeti dolgozók és az erdészeti igazgatóság emberei vettek részt.
– Somogyban tizenegy illegális fakitermelést fedeztek fel a pénteki Tölgyfa-razziában; két esetben tetten érték a tolvajokat – jelentette be kaposvári sajtótájékoztatóján Nádas József, az erdészeti igazgatóság igazgatója.

Péntek reggel nyolc órától délután kettőig 75 rendőr, 31 erdészeti dolgozó és az erdészeti igazgatóság kilenc munkatársa vett részt az egész megyére kiterjedő akcióban. Nádas József két tettenérésről számolt be; Görgeteg környékén egy pótkocsi fát akartak ellopni a tolvajok. A kitermelésben résztvevő csapatot lefülelték, s hét személyt előállítottak. Hácsnál pedig az útszéli fásításból vágtak ki egy-két köbméternyi faanyagot; ott két személy bukott meg.

– A tizenegy esetben össszességében 135 köbméter fát akartak elvinni – közölte az igazgató. – A tolvajok ezzel közel három millió forintot okoztak.
Nádas József jelezte; 17 másik esetben lopásra utaló jeleket is találtak. Az elkövetők csaknem 80 köbméternyi fát tüntettek el. Kálmán Zsolt alezredes, a megyei rendőr-főkapitányság munkatársa aláhúzta: az illegális fakitermelés és a falopás megakadályozásán túl a szállítást is ellenőrizték.

A nap folyamán 11 300 hektárnyi területet járt be a csapat. Barkóczi István, a Sefag Zrt. vezérigazgatója hangsúlyozta: bizonyos bűnözői köröknél a fa, az erdő kiemelt célponttá vált. Ezért egyre fontosabb az ellenőrzés, s a mostanihoz hasonló razzia.

A tájékoztatón elhangzott: tavaly országosan közel két és fél milliárd forint kárt okoztak a fatolvajok, Somogyban mintegy 210 millió forintot.  Harsányi Miklós  


© 2024 Forestpress. All Rights Reserved.