Zakatol a nyuszi, avagy füstös-pöfögős szemléletformálás (Heves Megyei Online)

Csillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktív
 
2008. március. 17. - Gyöngyös - Ahogy télen a Mikulás-vonat, úgy a Húsvét közeledtével a Nyuszi-vonat kínál egész héten kellemes elfoglaltságot, kirándulási lehetőséget Gyöngyös óvodásainak és kisiskolásainak.

A dr. Magda Sándor országgyűlési képviselő szervezésében zajló programban egész héten napi két turnusban vonatozhatnak a kicsik Gyöngyös és Mátrafüred között, az állomásokon némi - nyuszi-lányokkal közös - játékkal múlatva az időt.
A kisvonatot üzemeltető Egererdő Zrt. sajtóreferense az első napi vonatozáskor munkatársunknak elmondta: túl azon, hogy örömmel tesznek a legkisebbek kedvére, némi "hátsó szándékuk" is van a gőz- illetve dízelmozdonyos utaztatással. Hiszen ez a projekt jól illeszkedik a társaság szemléletformálást hivatott akcióinak sorába. A gyerekek ugyanis szinte észrevétlenül szereznek némi technikatörténeti információt, na meg azt is látják: miért is kell óvni, védeni az erdei kisvasutakat. Például azért, hogy még az ő gyermekeik is felszállhassanak egy-egy - nem kizárólag nosztalgia - járatra.


© 2024 Forestpress. All Rights Reserved.