Siketfajdok és síturisták
A környezetet terhelő emberi tevékenységek közül egyre inkább előtérbe kerül a turizmus. A növekvő síturizmus fokozott terhelést jelent például a németországi Fekete-erdő siketfajdjai számára. A turisták által intenzívebben látogatott területeken élő fajdok szervezetében a biológusok jóval magasabb koncentrációban találták meg a stresszhormonok maradványait, mint az érintetlen területeken élő populációkéban - derül ki a Svájci Ornitológiai Intézet vizsgálataiból.
A fajdfélék családjának legnagyobb termetű tagja, úgy tűnik, jelentős stresszként éli meg a téli és kora tavaszi időszakban az élőhelyeit "megszálló" egyre nagyobb számú síelőt. A síturizmus a természetes élőhelyekre önmagában is terhelést jelent, ehhez adódhatnak hozzá olyan, rejtetten jelentkező hatások, mint esetünkben a siketfajdok szervezetében a stressz folytán megemelkedő mellékvesekéreg-hormon (kortikoszteron) szint, amely negatívan befolyásolhatja a madarak szaporodási sikerét, így hosszabb távon hatással lehet e védett faj állományának fennmaradására is.
"A téli sportok terjedése, köztük az egyre népszerűbbé váló alternatív, a sípályákon kívül zajló téli szabadidős tevékenységek komoly zavarást jelenthetnek más ritka és félénk állatfajok számára is, mint amilyen a szintúgy a fajdok családjába tartozó nyírfajd, vagy éppen a zerge" - mutat rá dr. Lukas Jenni, a kutatócsoport egyik munkatársa. A szakemberek szerint a megoldást a turisták által látogatható, illetve a fajdok élőhelyéül szolgáló zónák kijelölése, elkülönítése jelentheti. Ebben az esetben ez talán egyszerűbb, hiszen a turisták nem a fajdok miatt érkeztek a területre. Különleges madárfajok persze önmaguk is válhatnak turisztikai célponttá.
Hazai gondok
Ilyen természetvédelmi problémák merülhetnek fel Magyarországon egyes ritka és a zavarásra érzékeny madárfajok esetében is, amelyek sokszor komoly vonzerőt jelentenek. Az utóbbi években egyre többen foglalkoznak megszállott madarászok, fotósok, de akár érdeklődő laikusok számára olyan túrák szervezésével, amelyek célja kifejezetten egy-egy állatfaj, állatcsoport megfigyelése. Magyarországot főként a síkvidéki, szárazabb vagy üdébb pusztai élőhelyek, vizes területek madárvilága szempontjából sorolják előkelő helyre a madármegfigyelő turisták, akik olyan élmények miatt érkeznek ide, mint a parlagi sas vagy a kerecsensólyom, a magyar puszták nagytestű madara, a túzok, a Hortobágyon átvonuló tízezres darucsapatok, a kék vércsék, szalakóták megfigyelése.
A siketfajd (Tetrao urogallus) Magyarországon utoljára a múlt század 60-as éveiben fészkelt a Vend-vidéken, azóta hazánkban rendkívül ritka kóborló. Visszatelepítésére az Őrségi Nemzeti Park tett kísérletet néhány éve (ez az ambiciózus törekvés jelenik meg a nemzeti park címerében is) - mindeddig számottevő siker nélkül. A fajdfélék családjának tagjai Európában a hegyvidékeken és az észak-európai erdőségekben honosak. A siketfajdhoz hasonlóan, de még régebben, mintegy 120 éve tűnt el Magyarországról a nyírfajd (Tetrao tetrix), amelynek visszatelepítésével napjainkban próbálkozik egy nemzetközi vadászegyesület. Hazánkban az egyetlen biztosan fészkelő fajdféle a mára rendkívül megritkult császármadár (Bonasa bonasia), amely az előzőeknél jóval kisebb méretű, rejtett életmódú madarunk.
A legnagyobb zavarást a madarak fészkeinek, dürgőhelyeinek, csoportos éjszakázó területeinek túlzott megközelítése jelentheti, miközben ott lehet a leginkább garantálni egy-egy faj megfigyelését. A problémát leegyszerűsítve az a gond, hogy síkvidéken a madarak is messzire látnak, erdős területen pedig jobban meg kell őket közelíteni. Gyakorlott vezetővel, jól kialakított megfigyelőhelyekkel a rizikó minimálisra csökkenthető. Miként a siketfajd esetében, itt is olyan megoldásra érdemes törekedni, amely hatékonyan szolgálja az élővilág védelmét, ugyanakkor nemhogy kizárná, de hívogatja a látogatókat, hogy a saját szemükkel győződjenek meg arról, valóban van mit védeni.
Skóciában tavaly fejeződött be egy uniós finanszírozású program a vészesen zsugorodó siketfajd-állomány megerősítésére. Az ehhez hasonló programokban az élőhelyvédelmi célkitűzések mellett fontos szerepet kap a nyilvánosság bevonása, amelyben lehetőséget kell biztosítani arra, hogy az érdeklődők ne csak fényképen láthassák, mi a szigorú védelem tárgya. Ilyen esetekben a természetvédelem szereplőinek és intézményeinek a kreativitásától függ a középút megtalálása.
Sportsivatagok az Alpokban
A turizmus által okozott terhelés persze nem merül ki csupán a természetjárás vagy a különböző szabadidős sportok közvetlen hatásában. Legyenek bár mégoly elővigyázatosak és szabálykövetők is a turisták, a különböző rekreációs tevékenységekre rátelepülő kiszolgáló infrastruktúra sokkal jelentősebb, összetettebb hatást gyakorolhat a környezetre és az élővilágra.
Olasz ökológusok vizsgálatai a közelmúltban kimutatták, hogy a munkagépekkel formált sípályák a hó elolvadása után "sportsivatagokká" válnak: élőviláguk jóval szegényesebb, mint a hasonló adottságú, síelők által nem háborgatott alpesi gyepeké. A magashegyi sípályák igénybevétele ugyanakkor az alacsonyabban fekvő síterepek bizonytalan hótakarója miatt egyre növekszik. Az élővilág és a sportkedvelők "közös nevezője" itt a gyepek minimális átalakításával járó természetes pályák kijelölése lehet.
Síparadicsom Indiában
Magyarországon a technikai sportok közül a terepmotorozás és annak egyéb változatai jelentik az egyik legmarkánsabb konfliktushelyzetet a szabadidős tevékenységeket folytatók és a természetvédelem között. A probléma főként a hegy-és dombvidékeinken jelentkezik, így a Pilisben, a Budai-hegységben, a Mátrában, de a Kiskunság homokvidékein is érzékelhető. Az erős motorzaj zavaró hatásán túl a terepgumik az érzékenyebb, vékonyabb talajfelszíneket erodálják, érzékeny növénytársulásokat tehetnek tönkre. A versenyek gyakran zajlanak elhagyott homokbányákban, ahol a partfalakban fészkelő gyurgyalagok, parti fecskék költési időszakával célszerű összeegyeztetni a motorozást. Szerencsére a probléma megoldását egyes motorosokat tömörítő szervezetek is szorgalmazzák, így remélhetőleg sikerül közös nevezőt kialakítani.
Ökoturizmus - az árnyékos oldal
Az ökoturizmus a turizmusnak a környezetre legnagyobb figyelemmel tekintő formája, amely manapság az egyik legjobb példa a természeti erőforrások fenntartható hasznosítására, egyben számos terület lakóinak egyetlen bevételi forrása is. Az ökoturizmusból származó jövedelem visszaforgatható a vonzerőt jelentő élővilág védelmére, a sérülékeny ökoszisztémák megőrzésére. Az óvatosság azonban itt sem árt, hiszen ökológiai lábnyomot azért az ökoturisták is hagynak maguk után - néha nem is elhanyagolhatót.
A Galápagos-szigetek élő és élettelen természeti csodái évente sok tízezer látogatót vonzanak. A szigetek lakosságának 80 százaléka az ökoturizmusból él, a bevételekből természetvédelmi őrök, terepi vezetők, kutatócsoportok foglalkoztatását tudják megoldani. A turisták tömegeinek megjelenésével ugyanakkor együtt jár a megnövekedő forgalom, a környezetszennyezés, egyes idegen fajok behurcolása, és a környezet megannyi egyéb terhelése. A Galápagos-szigetek esetében a turizmus által okozott nyomás mára "ökológiai vészhelyzetet" idézett elő, amelynek kapcsán az a világörökségi cím is veszélybe került, amelyet a természeti értékek közül elsőként nyert el 1978-ban.
Tíz tanács a tudatos túrázáshoz
Elsőként azt gondoljuk ki, milyen célból megyünk kirándulni. Nagy, vidám társasággal megyünk vagy kevesebben, esetleg csak magunk? Egymás társaságát akarjuk inkább élvezni egy szép környezetben, vagy magára a természetre vagyunk kíváncsiak? Eszerint válasszunk úticélt.
Mielőtt túránkat megtervezzük, különösen, ha számunkra ismeretlen helyre kirándulunk, tájékozódjunk a területről, a látnivalókról, a természeti értékekről.
Nézzünk utána, hogy védelem alatt áll-e a terület, s ha igen, milyen okból? Látogatható-e a terület egyáltalán, szükséges-e bármilyen engedély vagy vezető a belépéshez? A legkülönlegesebb helyek szinte kizárólag vezetővel látogathatók, de megérik a hosszabb szervezést.
Nézzünk utána, a turizmus mely formái engedélyezettek a célul kitűzött területen. Lehet-e ott sziklát mászni, kerékpározni, síelni, netán motorozni, vagy csak "hagyományos" gyalogtúrázók járhatnak arra?
Ha messzebb megyünk, gondoljunk át, feltétlenül szükséges-e autóval mennünk, nem tudjuk-e megoldani kirándulásunkat tömegközlekedéssel, kerékpárral.
A turistautak általában biztonsággal elkerülik a zavarásra érzékeny állatok lakhelyeit, a védett növények legféltettebb termőhelyeit. A békés egymás mellett élés szellemében ezért ne térjünk le a kijelölt ösvényekről!
A tavaszi-nyári időszak nem csak a túrázás szezonja, ilyenkor van a legtöbb állat életének legaktívabb időszaka, a párválasztás, utódnevelés ideje. Tudatosítsuk ezt magunkban, mielőtt elindulnánk, és legyünk rá tekintettel!
Járjunk nyitott szemmel, befogadóan a körülöttünk lévő világ szépségeire, de vegyük észre a természetben okozott sebeket (illegális szemétlerakók, tarvágások, oda nem illő dolgok) is. Ne csak háborogjunk rajtuk, tegyünk legalább egy lépést annak érdekében, hogy ezek a problémák megszűnjenek - például: szóljunk a területileg illetékes természetvédelmi kezelőnek, hatóságnak, civil természetvédőknek.
Tartsuk be az összes kérést, tiltást a hangoskodástól a tűzrakáson át a virágszedésig, szemetelésig. Tegyünk erőfeszítéseket, gondoljunk többet a környezetünkre!
A természettel kapcsolatban ne legyenek elvárásaink (miért nincs melegebb, miért esik az eső, stb.). Ezzel sok bosszúságtól megkíméljük magunkat, és több időnk, kedvünk marad "csak" élvezni, ami körülvesz bennünket.