Az új miniszter a testnevelés tanár és labdarúgó szakedző Szabó Imre, aki az elmúlt években a Környezetvédelmi Bizottságban még csak a hangját sem hallatta. Sokat segíthetne már azzal is, ha kiseprűzné a gyökeret vert SZDSZ-es „tanácsadók” hadát a minisztériumból. Pontosan egy éve írtam egy keserű hangú cikket, értékelendő az akkor frissen távozott Persányi miniszter négy éves működésének „eredményeit” és előre vetítve a Fodor Gábor előtt álló feladatokat. Három területen vártam áttörést, úgymint a lakossági szelektív hulladékgyűjtés kötelezővé tételében, a szükséges begyűjtő, feldolgozó, hasznosító ipar teljes kiépítésénél. A hazai energia-támogatási rendszer teljes megváltoztatásában a fosszilis helyett a megújulók előtérbe helyezésében. Valamint a hazai zöld ipar tőke ellátottságának növelésénél annak érdekében, hogy a hazai zöldipar az európai innováció élvonalában meg tudjon kapaszkodni.
A hétköznapok sodrában
Mindezek tükrében megállapítható, hogy Fodor Gábor ügyesen politizált, de lényeges szakmai eredmények nélkül. Afféle üveggyöngy-politizálás volt ez: egy kicsit ennek, egy kicsit annak. Megemelte a civilek támogatását, újranyitott egy nemzeti parkot, látványos gesztusok, szimpatikus kozmetikai húzások, drága PR akciók követték egymást, hangzatos kijelentésekkel és virtuális keménykedésekkel tarkítva.
Emlékezetes marad a sok millióért futtatott reklámhadjárat szövege „a német illegális hulladékot visszaküldtük a feladónak”. Mindenki ünnepelt és alig néhány embernek tűnt fel, hogy a visszaküldött hulladék közel fele még mindig az országban van. A Rába ügye – a másik zászlóshajó projekt – sem ért révbe. Nem született hivatalos uniós beadvány, a KVVM nem élt panasszal Brüsszel felé az uniós jogszabályok nyilvánvaló megsértése miatt, helyette belegabalyodott egy végtelennek tűnő alkudozásba Ausztriával, aminek a kimenetelével kapcsolatban a mai napig senki sem tud semmi biztosat. Kétségtelen tény ugyanakkor, hogy a miniszter úr éjjel-nappal szerepelhetett ennek apropóján és kihasználva amúgy kiváló kommunikációs képességeit és ismertségét, gyors népszerűség-növekedést produkálhatott pozitív üzenetekben amúgy is szegény demokráciánkban.
A lehetőségei és az ereje azonban csupán eddig tartott. Kormányon belüli, sőt pártján belüli lobbi harcokat is sorra elvesztette. Fodor első dicstelen feladata, afféle belépője a Vásárhelyi-terv eltemetése volt. A valamikor első számú prioritást élvező szocialista kormányprogram befulladt és leállt, pont akkor, amikor a legnagyobb szükség volna rá. De erre már nem maradt pénz, így Fodor feladata volt a terv parlamenti eltemetése, közös sírba a hazai éghajlat-változási erőfeszítésekkel.
Megkapó volt, amikor visszatérve a Bali szigetén tartott konferenciáról Fodor Gábor harcos kijelentéseket tett a CO2 kibocsátás csökkentés fontosságáról, majd csöndben asszisztált kormánya újabb, az adófizetők pénzéből finanszírozott gázvezeték (Déli-áramlat) építési döntéséhez. Miként az sem tűnt fel neki, hogy a csökkentés helyett (a nem ETS szektorban) Magyarország növelést kért az Uniótól a következő évtizedben üvegházhatást okozó gázkibocsátásra.
A fosszilis energia lobbi bedarálta Fodort, aki bár az Uniótól minden segítséget, politikai és jogszabályi támogatást megkapott, nem volt képes még csak a legelemibb áttörést sem elérni. A megújuló energia hazai előretörése előtt továbbra is jogszabályi és gazdasági akadályok sora tornyosul, amellett, hogy továbbra is a korrupció melegágya. A kép idén sem változott: 83 milliárd gázár támogatásra, míg 1,6 milliárd energiatakarékosságra. Ennyit sikerült elérnie a miniszternek az általa előszeretettel emlegetett „low carbon society”-ből.
A látványos PR-politizálást persze a hivatal alaposan megsínylette. A szakmai munka tovább hanyatlott, a jogszabályi kötelezettségszegések száma tovább növekedett, a hatósági munka erőtlen – rosszabb esetben területi hivatalonként más-más gyakorlat él – a határidők betartása vicc, az engedélyeztetés elfogadhatatlanul hosszú. A létrehozott zöld kommandó annyi eredményt ért el, mint Bush a terrorizmus ellen folytatott küzdelmével. Az uniós környezetvédelmi pályázatokkal komoly gondok vannak, a vállalásaink már most éveket csúsznak. Minisztériumi munkatársak szerint Fodor távozásával betöltötte azt az űrt, amit jelenlétével okozott.
A fair play jegyében meg kell jegyezni, hogy egy év miniszterség nem sok mindenre ad lehetőséget. S ennek ellenére: Fodor Gábornak egyvalamit sikerült mégis elérnie, amit eddig egyetlen elődjének sem. A számára megadatott rövid idő alatt a Kormány talán legnépszerűbb minisztere lett.
Nem a legjobb miniszter, nem a legjobb eredményeket felmutatni képes kormánytag, nem is a legjobb érdekérvényesítő, hanem csupán a legnépszerűbb. Ami azért még egy ilyen zuhanórepülésben lévő, végnapjait élő kormány esetében sem könnyű feladat.
Régi idők új szelei?
Az új miniszter a testnevelés tanár és labdarúgó szakedző Szabó Imre, aki az elmúlt években a Környezetvédelmi Bizottságban még csak a hangját sem hallatta. Környezetvédelmi témájú felszólalásaiból az elmúlt évekből egyetlen egyet sem őriznek a parlamenti jegyzőkönyvek. Nyílván nem maga ambicionálta ezt a tárcát, de vesztére túl erős emberré vált egyre gyengülő pártjában, így Gyurcsány vele gondolta erősíteni fogyatkozó belső MSZP-s támogatottságát.
Azt, hogy Szabó miniszter úrnak mennyi ideje adatik vezetni a tárcát, egyelőre ma senki sem tudja; mindenesetre sokat segíthetne már azzal is, ha kiseprűzné a gyökeret vert SZDSZ-es „tanácsadók” hadát a minisztériumból.
A szocialista pártnak megkerülhetetlen feladata egy erőteljes, következetes zöld politika felépítése - volna is kire támaszkodniuk (Orosz Sándor, vagy a friss államtitkár Oláh Lajos). Egykoron Baja Ferenc, a hajdan volt erős MSZP mai napig dolgos embere egyszer már példát mutatott abból, hogy mi mindenre lehet képes egy befolyásos politikus, ha saját tárcáját fel akarja virágoztatni.
Manapság egyetlen komoly párt sem engedheti meg magának, hogy a környezetvédelem ügyét „balkézről” kezelje, és azt ne tekintse programja, tevékenysége egyik fő oszlopának.
Szabó Imre – az előzetes jelek szerint – nem követi elődei példáját, és nem ölti magára a PR politikusok mezét. Amennyiben hivatali munkáját helyezi előtérbe, azzal sok éves hiátust tudna bepótolni, mind pártjában, mind a magyar környezetpolitikában. Már ez önmagában jelentős lépés lenne. S ha ezen túlmenően még a hivatala előtt álló kihívásokat is komolyan veszi, talán maradandót is alkothat. Melyek is ezek a kihívások?
Fontos lenne a Fodor által be nem végzett három terület mellett, ha a klímaváltozás kérdését végre a belpolitikai preferencia lista élére küzdené. Lehetne például egy klímaváltozással foglalkozó Adhoc Országgyűlési Bizottságot létrehozni az Európai Parlament példájára. Az MTA-val közösen hozzáfogni a klíma stratégia végrehajtásához. Az erdőtelepítések, (ár)vízgazdálkodási projektek sem tűrnek halasztást.
Mindehhez persze hozzáértő szakemberek kellenek, szükség lesz a civilszervezetekre, szakmailag kifogástalanul előkészített előterjesztésekre, értelmes pályázatokra és átfogó projektekre, stb… De ugyanígy szükség lesz a frakció támogatására, a társminisztériumok együttműködési hajlandóságának megszerzésére és fenntartására. No és persze nem utolsó sorban egy miniszterelnökre, aki maga is szívügyének érzi, és nem csupán forrás allokációs lehetőségként kezeli a környezetvédelem ügyét. De Szabó Imrének, a miniszternek, leginkább időre és szerencsére lesz szüksége. Szerencsére, hogy elegendő ideje legyen tervei megvalósítására, és elegendő időre, hogy a forgandó szerencse végre a környezetvédelmi tárcára is rátaláljon. Reménykedjünk.
Reménykedjünk?!
Olajos Péter, európai parlamenti képviselő