Pénteken ért végett Bonnban az ENSZ Biológiai Sokféleség Egyezmény Világkonferenciája. A házigazda Sigmar Gabriel, német környezetvédelmi miniszter összességében pozitívan nyilatkozott a találkozóról a német sajtónak. Ön a helyszínen, hogy látta a helyzetet?
Tényleg elég sikeresen zárult. Úgy tűnt, hogy Sigmar Gabrielnek egyfajta személyes célja is volt, hogy átütő eredményeket érjünk el, főleg, hogy volt egy pár problematikus politikai döntés is.
Az egyik kiemelt téma az agro-biodiverzitás volt. Mire jutottak ebben a kérdésben?
Az agro-biodiverzitáson belül kiemelten foglalkoztunk a bioüzemanyagok kérdésével is, és szerencsére a fő bioüzemanyag előállítók, mint például Brazília és Argentína egyetértésével sikerült elérni, hogy külön határozat szülessen ebben a konkrét témában.
Milyen döntés született?
Azt ajánlották a tagállamoknak, hogy a fenntarthatóság elveit, a biodiverzitás szempontjait vegyék figyelembe a bioüzemanyag előállítás során. Az is megfogalmazódott, hogy az Egyezmény foglalkozhat ezzel a témával a későbbiekben. Ugyanis erről is vita volt, hogy egyáltalán a Biológiai Sokféleség Egyezmény hatáskörébe tartozik-e a bioüzemanyagok kérdése. Végül minden tagállam beleegyezett, hogy a földi élet védelmét célzó egyezmény keretében is foglalkoznunk kell ezzel a témával. Az EU szerette volna, ha egyfajta útmutató elvet fogadnak el az országok a bioüzemanyagok előállításáról és fogyasztásáról, de ezt most nem sikerült átvinni. Tulajdonképpen az is nagyon nagy eredmény, hogy az Egyezmény a későbbiekben foglalkozik ezzel a kérdéssel, hiszen a bioüzemanyag- előállítás mind az élővilágot, mind az élelmiszertermelést fenyegetheti.
Az itt megfogalmazott elvek mennyire kötelező érvényűek?
Az Egyezmény határozatai kötelező érvényűek a tagországok számára. Sokszor azonban nagy problémának érezzük, hogy nincs konkrét szankcionálás. Viszont presztízsveszteséggel jár, és diplomáciai szempontból nagyon kínos, ha egy ország nem veszi figyelembe a határozatokat.
Az nem merült fel, hogy valamilyen szankcionálási rendszert dolgozzanak ki?
Mi nagyon örülnénk, ha lenne valamilyen szankcionálás, mert a tagállamok tényleg sokkal komolyabban éreznék a bőrükön, hogy az Egyezmény határozatait be kell tartani. Sajnos még nem tartunk itt.
A napokban jelent meg a WWF-nek a Biológiai sokféleség 2010 után című tanulmánya, amely kimondja, hogy az Egyezményben 1992-ben kitűzött célok nem váltak valóra, vagyis nem sikerült megállítani a biodiverzitás csökkenését, sőt. Mennyiben tűnnek most megvalósíthatóbbnak a kitűzött célok, vagy ez is csak egy újabb kupac papír lesz?
Mi is érezzük, hogy nagyon sok papírt gyárt az Egyezmény, és sokszor éri az a kritika, hogy kevés a konkrétum. Viszont a konferencián meghatározott elvek, célkitűzések és feladatok nagyon fontosak, az kellene, hogy ezek a mindennapi gyakorlatba, az egyes ágazatok döntéshozatalába is beépüljenek. Az Egyezmény határozatai alapján elvileg jogi útra lehet terelni egy-egy ügyet. Számon lehet kérni, ha valaki nem tartja be a határozatokat, de ilyenre nem nagyon volt példa az Egyezmény történetében.
A magyar vállalásokról
A konferencia egyik kiemelt témája volt az agro-biodiverzitás kérdése. Sokak számára furcsa lehet, hogy miért pont a mezőgazdasági növények védelmével foglalkozik egy ilyen magas rangú testület, amikor elsősorban a vadon élő fajok pusztulásáról hallunk. Valóban, miért fontos ez a téma?
Az egész agro-biodiverzitást szeretnénk megőrizni, vagyis nem csak a manapság termesztésben használt fajtákat, hanem a régi, feledésbe merült fajták változatosságát, a termesztési módok és a tájkép sokszínűségét is. A régi, hagyományos fajták megőrzése és használata nem csupán nosztalgiából fontos, hanem akár élelmiszerbiztonsági szempontból és a későbbi fajtanemesítések szempontjából is nélkülözhetetlen.
A genetikai erőforrásokhoz való hozzáférés és a hasznosításokból származó előnyök igazságos és méltányos elosztása szintén napirendre került. Pontosan mit takar ez?
A fejlett országok nagyvállalatai gyakran kiaknázzák a fejlődő országokban rejlő biodiverzitás nyújtotta lehetőségeket, de az ebből származó haszonból csak a vállalat részesül. Volt arra példa, hogy gyógyszergyártó cégek mentek a brazíliai esőerdőbe növénygyűjtő útra, ahol a helyi törzseket is kikérdezték arról, hogy mely fajokat milyen célra használják. Miután hazavitték a növényt, kivonták belőle a megfelelő hatóanyagot, és gyógyszert állítottak elő. A gyógyszerből származó profitból viszont semmit sem juttattak vissza annak a helyi közösségnek, aki megőrizte azt a bizonyos növényt, és átadta a sok évszázados tudását. Arra is volt példa Indiában, hogy a vállalat szabadalmaztatta a hatóanyagot, és ezután beperelte a helyi közösséget a növényhasználat miatt. Ez semmiképp sem nevezhető etikusnak.
Sikerült elérni valamilyen előrelépést ebben a kérdésben?
A konferencián a 191 tagállam megállapodott, hogy 2010-ig létrehoz egy rendszert, amely szabályozza ezt a kérdést. Átütő siker volt, hogy a rendszernek lesznek kötelező érvényű részei is, ugyanis vita folyt, hogy ez csak útmutató legyen, vagy jogilag kötelező érvényű. A fejlődő országok azt szeretnék, ha az egész rendszer jogilag kötelező érvényű lenne. Ebbe valószínűleg nem mennek bele a fejlett országok. De a mostani helyzethez képest az is jelentős előrelépés, hogy a nemzetközi rendszernek legalább bizonyos részei kötelező érvényűek lesznek.
A német sajtóban nagy visszhangja volt, hogy Angela Merkel kancellár ígéretet tett arra, hogy Németország megduplázza az erdők védelmére fordítandó nemzetközi támogatási összeget, az eddigi évi 210 millió euróról 500 millióra. Ön szerint önmagában a több pénz előremozdítja-e a helyzetet?
A pénz körül nagyon sok vita folyt, nem csak az erdőkkel kapcsolatban. A fejlődő országok sokkal több anyagi támogatást szerettek volna, és azt, ha a fejlett országok konkrét számszerű vállalást is tennének. Végül sok fejlett állam az utolsó napon elég nagy összegeket ajánlott fel az egyezmény céljainak megvalósítására. Önkéntes kezdeményezésként elindult például az ún. LifeWeb vagyis Élethálózat kezdeményezés. Ennek az a lényege, hogy azok az országok, amelyeknek nincs pénzük vagy kapacitásuk értékes területek védelem alá helyezésére vagy megfelelő kezelésére, felterjeszthetik ezeket egy listára. A donor országok pedig erről a listáról választhatnak, hogy melyiket támogatják. Azáltal, hogy közvetlen kapcsolat lesz a pénzt adó és a kapó ország között, talán kisebb lesz az adminisztratív költség. A donor országok pedig talán szívesebben adnak pénzt úgy, hogy konkrétan tudják, a fogadó ország mire költi azt.
Magyarország vállalt valamit ezen a téren?
Magyarország érdekes helyzetben van. Átmeneti gazdaságú országnak számítunk. Így már nem részesülhetünk ezekből a pénzekből, viszont lassan hozzá kell járulnunk az ilyen pénzadományokhoz. Viszont valószínű, hogy a jelenlegi gazdasági helyzetben nem tudunk erre áldozni.
Foglalkoztak-e a GMO kérdéssel?
A konferencián számunkra nagyon fontos kérdés volt, hogy a bioüzemanyag-gyártás céljából lehet-e genetikailag módosított fákat használni. Az Afrikai országok, Svájc, Norvégia és Magyarország is egyértelműen azt akarta, hogy addig tiltsák be a GM fák termesztését, amíg nincs kellően megalapozott tudományos bizonyítékunk arról, hogy ezek környezeti, egészségügyi szempontból nem károsak. Nagyon sok ország, főleg akik már használnak GM fákat, például Brazília, Kolumbia vagy Új-Zéland ellenezte ezt. Végül a konferencia határozatába bekerült, hogy az elővigyázatosság elvét figyelembe kell venni a GM fáknak a használatánál. Kibocsátásuk előtt átfogó, hosszú távú hatásvizsgálatot kell végezni. A legfontosabb pedig, hogy egy olyan bekezdés is bekerült a szövegbe, amely szerint elismerik a részes feleknek azt a jogát, hogy saját országuk területén betilthatják ezeknek a fáknak a termesztését.
Megfigyelhető, hogy a természet- és környezetvédelmi ágazatnak gyakorlatilag az összes többi ellenében kell küzdenie. Erre jó példa, hogy míg az EU egyfelől nagy hangsúlyt fektet a természetvédelemre, másrészt, pedig számos közlekedés-fejlesztési projekt keretében jelentős összegekkel támogatja olyan autóutak építését, amelyek súlyosan veszélyeztetnek védett vagy igen értékes természeti területeket. Ön hogy látja ezt a kettős helyzetet?
Ennek az Egyezménynek pont ez lenne a lényege. Mindig el szoktuk mondani, hogy ez nem egy klasszikus természetvédelmi egyezmény, hanem egy átfogó ernyőegyezmény próbál lenni. Azt akarja elérni, hogy minden ágazatban olyan döntéseket hozzanak, hogy azok a lehető legkevésbé károsítsák a biológiai sokféleséget. Vagyis ne lehessen úgy döntés hozni akár a közlekedés területén, hogy csak a közvetlen gazdasági érdekeket veszik figyelembe, hanem az élővilágra gyakorolt hatás is döntő súllyal szerepeljen a döntésekben. Vagyis azt a megoldást kellene választani ki, amelyik a legkevésbé káros az élővilágra. Ez hosszú távon gazdasági érdek is.
Mennyire reális ennek a megvalósítása?
Az a helyzet, hogy nagyon sok esetben ugyanazok az emberek beszélnek maguk között ezekről a problémákról, amelyekkel mindenkinek szembe kellene néznie. Az Egyezmény küldetése, hogy megtalálja a közös hangot a többi ágazattal úgy, hogy az a biológiai sokféleség szempontjából kedvező legyen. Ami bíztató, hogy Bonnban a több mint négyezer résztevő között nemcsak civil szervezetek, hanem a magánszektor képviselői, különböző szövetségek, érdekszervezetek képviselői is jelen voltak. Ők is beleláttak, és részt vettek a döntéshozatalban, ami talán biztosítja, hogy később jobban magukénak érezzék és megvalósítsák az Egyezmény által hozott határozatokat. Andacs Noémi