Oktatóközpontot adtak át Pálfáján (Greenfo)

Csillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktív
 
2008. jún. 5. - Az új létesítmény és a hozzá tartozó tanösvény az uniós támogatású Nagykőrösi pusztai tölgyesek LIFE program keretében készült el.

Június 5-én, a Környezetvédelmi Világnapon Szabó Imre környezetvédelmi és vízügyi miniszter átadta a Nagykőrös melletti Pálfája erdőben kialakított oktatóközpontot és a hozzá tartozó tanösvényt. Ez is része annak az átfogó természetvédelmi programnak, amely az Európai Unió LIFE - Természet alapjának támogatásával 2006. és 2011. között valósul meg a területen. A támogatást főpályázóként a Duna–Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság (DINPI) nyerte el partnereivel, Nagykőrös Város Önkormányzatával és a WWF Magyarországgal közösen.
 „A közös értékmegőrző cél megvolt, már csak az összefogás kellett. Így született meg és nyerte el az Európai Unió támogatását is ez az egyedülálló természetvédelmi program. A terület tulajdonosa, a közeli település önkormányzata és egy természetvédő civil szervezet összefogott – ez követendő példa minden természetbarátnak” - mondta az átadáskor Szabó Imre.

„Nem szabad megengednünk, hogy az Európában egyedülálló homoki erdőssztyepp eltűnjön. Ezért különösen fontosnak tartjuk, hogy a gyerekeket minél korábban megszólítsuk, játékos módon, saját élményeiken keresztül alakuljon ki bennük a természet tisztelete és szeretete” – tette hozzá Füri András, a Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság igazgatója.
Csáki Roland, a WWF Magyarország megbízott igazgatója a témában meghirdetett rajzpályázat nyerteseinek adta át jutalmaikat. A beérkezett képekből kiállítás látható az új oktatóközpontban.

Az átadási ceremónia után az egybegyűltek énekmondóval állítottak emléket annak a 25 jelfának, amelyből mára mindössze 7 maradt fenn. A nagykőrösi tölgyesekben ugyanis élnek még olyan famatuzsálemek is, amelyek régi korok nagy eseményeit látták, és ezek emlékét nevükben is őrzik. Ilyen például a Basafa, a Mátyás király fája, a Kisgatyás, a Kincses Makkfa és a Rákóczi-fa.

A Nagykőrös város tulajdonában álló volt napközi-épület felújításával kialakított Pálfája Oktatóközpont és az újonnan létesült tanösvény a lakosság környezettudatosságát erősíti majd. A 10 állomásból álló, 1800 méter hosszú tanösvény a területen folyó természetvédelmi munkát mutatja be, megismertet a homoki tölgyesek élővilágával, a létüket veszélyeztető tényezőkkel, megőrzésük lehetőségeivel, és elkalauzol egy igazi faóriáshoz is. A látogatók a tanösvény végén pedig társasjátékban adhatnak számot frissen megszerzett tudásukról.

A Nagykőrösi pusztai tölgyesek LIFE-program teljes költségvetése 1.863.236 Euró, melynek 75%-a Európai Uniós támogatás, 25%-a pedig a partnerek önrészéből és a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium társfinanszírozásából áll össze.
A természetvédelmi program célja az itt előforduló – a Natura 2000 terület kijelölésének alapjául szolgáló –, homoki erdőssztyepp tölgyesek és pannon homoki gyepek hosszú távú megőrzése, illetve ahol szükséges, a károsodott élőhelyek helyreállítása. Az ennek érdekében végzett gyakorlati tevékenységről Papp Beáta, a nemzeti  park környezeti nevelője mesélt, amikor körbevezette az érdeklődőket az új tanösvényen. Elmondása szerint őshonos fafajok (kocsányos tölgy, molyhos tölgy, fehér- és szürke nyár) telepítésével összefüggő erdőterületet hoznak létre, ezáltal csökkentik az élőhely feldarabolódottságát. Egy 175 hektárnyi területen 90 évre megszüntetik az erdőgazdálkodási tevékenységet, a tulajdonosok kártalanítása mellett. Így a természetvédelmi szempontú kezelésekre és a természetes folyamatok érvényesülésére egyaránt lehetőség nyílik. Az idegenhonos, invazív fajokat (például akác, bálványfa, selyemkóró) 405 hektárnyi területen eltávolíták. Vadkizáró kerítések segítségével megvizsgálják, vajon valóban a lesüllyedt talajvízszint okozza-e a tölgyes természetes felújulásának nehézségeit, vagy a túltartott vadállomány okozta vadkár csökkentésével megerősíthető a természetes tölgyújulat. A természetvédelmi kezelés hatásait és az élőhelyek változásait folyamatosan figyelemmel kísérik, s a tudományos eredményeket közzé teszik. A lakosság tájékoztatása érdekében honlapot indítottak a www.pusztaitolgyesek.hu címen, Nagykőrösön Zöld-Pont Irodát működtetnek, szakmai konferenciákat szerveznek, tájékoztató kiadványokat és információs táblákat készítenek. Bajomi Bálint


© 2024 Forestpress. All Rights Reserved.