Vágják a fát… (Erdély.ma)

Csillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktív
 
2008. június 03. - Magunk alatt. Oda jutottunk, hogy nem a fától nem látjuk, hanem azért, mert időközben kivágták az erdőt. Sőt, az erdőket.

A múlt héten még azt hittem, hogy azért, mert papírt gyártanak belőle plakátnak, szórólapoknak, ingyenújságnak és álújságoknak a választási kampányra. Tény és való, hogy így, kampány előtt és alatt elég sok fát feláldoznak ilyen célból is. De a legtöbb erdőt mégsem ezért vágják ki.

Az erdőirtás világjelenség. Az őserdők egy részét azért vágják, mert azok helyén például kávét termesztenek. Ettől éberebbek lehetnénk. A banánköztársaságokban meg banánt. Azokból valakiknek haszna származik. Nálunk a letarolt erdők helyére nem ültetnek semmit. A fából van a haszon. No, nem annak, aki feldolgozza. Romániában a legkisebb fizetések a faiparban vannak. Csoda lenne, ha nem így volna.

Nálunk, a Székelyföldön ugyanis sok embernek lenne jó megélhetési forrás. De nem az. Riportsorozatok fűrészelik tévében, újságban ezt a témát. Azt mondják, a famaffia irtja az erdőket. De még egy maffiózót sem fogtak el. Olyan ez, mint a korrupció. Az is van, de nagy korruptot még egyet sem zártak be. Az a helyzet, hogy nem azok vágatják az erdőt, akik ültették. Mert egy fának száz évig is kell nőnie, hogy kivágható legyen. De még csak nem is a dédnagyapja ültette azt az erdőt, mert akkor azt a dédunoka lehet, hogy megbecsülné.

Most mindenfelé nagy ellenőrzések vannak és lesznek. Fogadni mernék, hogy egy erdőirtó maffiózót sem kapnak el, de mindenkit megbüntetnek, akinek valami köze van a fához. Azt is, aki el van fásulva. Például azért, hogy a számla írásakor a pont helyett vesszőt tett. Vagy a fuvarlevélen a szállítás időpontjának beírásakor tévedett a számlázó — mondjuk, öt percet. Hargita megyében meg a lopott fát szállító jármű rendőri felvezetéssel közlekedik. Az erdőpusztítások ellen régebben jobb módszereket alkalmaztak. Ma azt mondják, hogy a kutya is ember, és a motornak lelke van. De régebb úgy hitték, hogy a fának is van lelke. Csak az ember lelketlen. Vágja maga alatt a fát. Pusztítja a Föld tüdejét, az erdőket. Közben még szennyezi is a levegőt. Kipufogógázokkal. De fát nem ültet. Mert azzal baj van. Románia Európában az utolsó helyen áll az erdőtelepítés terén.

A faimádás korabeli módszerek lennének a legcélravezetőbbek ma is az erdők védelmére. Akkoriban sok helyen, mielőtt a fát kivágták, bocsánatot kértek tőle. Volt, ahol óriási pénzbüntetés járt egyetlen fa kivágásáért. De halálbüntetés is, ha nem tartották be a helyi szokásokat vagy a rítusokat a fák kivágásánál. Nem ártana ma sem némely szokást visszavezetni a fák körül sanda szándékkal ólálkodók ellen.

Most mégiscsak reménykedem az újonnan megválasztott önkormányzati képviselőkben. Az MPP már osztogatott fenyőmagot. Vártam volna, hogy az RMDSZ tulipánhagymát ad. De a románok — gondolom — legszívesebben legelőt ültetnének az erdők helyébe, hogy legyen, hol legelniük báránykáiknak: a mioricáknak.

Kuti János, Háromszék  


© 2024 Forestpress. All Rights Reserved.