Az EU pénzéből nagy építkezés folyik Csernobilban, atomtemető készül az emberek elől elzárt zónában. Megnéztük az építkezést és a környéket, ahol süt a nap, buja az erdő, de minden sugárzik.
Kijevtől távolodva egyre kisebbek a házak. Június 19-én 14 másik újságíróval mentem Csernobilba az Európai Bizottság szervezésében. Egy-egy újságíró egy-egy EU-tagállamból, hogy megnézzük, mit építenek az EU-s polgárok adójából a világ legsúlyosabb balesetének színhelyén. Sütött a nap, és szólt a buszban a rádió.
A 110 kilométeres úton nyírfák és fenyők, legelők, tehenek, kis kertes házak és pravoszláv templomok váltották egymást, ahogy egyre északabbra hajtottunk, közeledve Fehéroroszország felé. Csernobil (ami magyarul fekete ürmöt jelent) alig 16 kilométerre van a határtól, az ukrán oldalon. Amikor 1986. április 26-án, szombat hajnalban, 1 óra 23 perckor a csernobili atomerőmű legfiatalabb, alig hároméves reaktora felrobbant, akkor éppen észak felé fújt a szél. A legnagyobb szennyezés fehérorosz területeket ért, az erőműből elszabadult radioaktív por 60 százaléka ide sodródott.
A Szovjetunió szétesése után éppen Fehéroroszország változott a legkevesebbet a birodalom európai tagköztársaságai közül. Máig nem tudni, hogy ott hány áldozat volt, hányan betegedhettek meg a sugárszennyezéstől. Ukrajnában viszont a kormány sokat és nyíltan beszél a katasztrófáról. A rendkívüli események minisztere szerint kifejezetten jó, hogy turistacsoportok is látogatják Csernobilt, mert így egyre többen láthatják, hogy mekkora pusztítást okozhat a felelőtlenség.
A zóna határán megállították a buszt. A reaktor körül egy 30 kilométer sugarú kört a robbanás másnapján lezártak, azóta is ez a zóna. Több mint 300 ezer embert telepítettek innen ki, ők már sohasem térhetnek vissza. Legkorábban száz év múlva költözhet ember a zónába. Az óriási terület szögesdróttal van körbevéve. A bejáratot kis őrbódék, néhány ukrán katona és civil őrzi, és egy sorompó állja az érkezők útját. Komolytalan ellenőrzőpontnak tűnik, az őröknél még gépfegyver sincs.
A zónába behajtva nem történt semmi feltűnő. Ugyanúgy nyírfák és fenyők váltják egymást, ugyanúgy sütött a nap. A buszban mégis megváltozott a hangulat. A sofőr kikapcsolta a rádiót, mindenki elhallgatott. Az út rosszabb lett, tele göcsörttel és kátyúval. Errefelé nincs olyan forgalom, amiért érdemes lenne felújítani. Az út mentén itt-ott benőtt emlékei a Szovjetuniónak: egy-egy épület vagy útmenti emlékmű rohadt a fák között.
A sugárzás sunyi dolog. Nincs színe, nincs szaga, nem okoz látványos pusztítást. Műszer kell kimutatásához, ami hétköznapi embernek nincs. Hiába lehet tudni, hogy a felrobbant erőmű közelében még most is nagyon magas a háttérsugárzás és a zónában is magas, nem érzi az ember a veszélyt. Egy büdös halom háztartási szemét veszélyességét könnyebb átélni, mint az évek alatt rákot okozó sugárzást.
Csernobil, a kisváros
Csernobilban van élet. A robbanás előtt 15 ezres településen most 500 ember él, akik itt dolgoznak. Tudósok, mérnökök, biztonsági őrök és építőmunkások. A felrobbant reaktor ugyan a Csernobil nevet kapta, de nem ez volt az erőműhöz legközelebbi település, Csernobil a zóna külső részén van. A legtöbb ház üresen áll, a településen lézengő emberek között nincs gyerek. Ide csak felnőttek jönnek, mindenki két hetet dolgozik és két hetet távol van, és senki sem akar nagyon sokáig maradni.
Mint egy ottani ember elmondta, nehéz ide munkaerőt toborozni, hiába nagy a munkanélküliség egész Ukrajnában. Csernobil utcáin járkálók többsége terepszínű katonanadrágot vagy zubbonyt viselt, a városkában egyetlen épületben van a bolt és a kocsma, ez a legfontosabb közösségi tér. Van egy étterem is, ahová a turistacsoportokat viszik. A zónában alig közlekedik személyautó, buszok és teherautók fordulnak elő leginkább. A város elhagyatott részeit benőtte a növényzet.
Az egész zónában nagyon buja az élővilág. Mivel emberek alig vannak ezen a hatalmas területen, ezért a növények és az állatok szabadon szaporodnak, máris sok veszélyeztetett faj, például sas és szarvas él a zónában. Mindannyian többszörösét szenvedik el az átlagos földi háttérsugárzásnak, a terület ugyanis még most is veszélyes. Az ukrán kormány azt tervezi, hogy ha sikerül végleges megoldást találni a sugárzó anyagok elpakolására, akkor természetvédelmi területté nyilvánítják a világ legszennyezettebb zónáját. Ökopark lesz a sugárszennyezett vidék.
Pripjaty, a szellemváros
Pripjaty volt az a város, ahol az erőmű dolgozóinak többsége élt, ez volt a zóna legnagyobb települése, 13 kilométerre az erőműtől. 50 ezer ember lakta. 1986. április 27-én, 14 órakor, a robbanás után 36 és fél órával kezdték meg az emberek kitelepítését, és alig néhány óra alatt be is fejezték. Pripjaty azóta egy furcsa emlékmű.
A 22 éve lakatlan településen hagytak szinte mindent egykori lakói: az épületekben ott vannak még a székek, a mosdókagylók, a szekrények. Tipikus szocialista iparváros volt, sokemeletes betonházakkal, amelyek üresen szürkéllenek most. A város egykori főterének egyik fő épülete egy kultúrház volt, mellette a Políszjá nevű hotel, ami rendőrségi munkásszálló volt egykor. A kultúrház szocialista realista freskója maradt csak színes az egész főtérből, az épületek ablakai szilánkokban hevernek a földön, a lépcsők szétrohadtak, a fűtőtestek kiestek a falból. A város villanyoszlopait szétszedte a rozsda.
22 év alatt a természet erősen amortizálta a várost, az utcákat benőtte az erdő, lassan a nagy sokemeletes tömbökön is megkapaszkodnak a fák. Ahol nincs zöld növény, ott rozsda vagy szürke beton maradt csak és törmelék, bútormaradványok nagy összevisszaságban. A legmagasabb házak tetején még az égnek merednek a szovjet címerek, ezek jól bírták karbantartatás nélkül is.
Pripjaty hivatalosan lakatlan, ahogy a zóna is, ám néhányan rendre belógnak a zónába és megpróbálnak megtelepedni, általában volt lakók. Az utóbbi néhány évben 300 embert kellett kiköltöztetni a zónából.
A zónának sok fosztogatója is van. Pripjatyban a mai napig tonnaszámra áll például a fémhulladék, de lehet fát vágni vagy orvvadászni is bőven. Minden ami bent van, az sugárszennyezett, ezért kivinni hivatalosan semmit sem szabad. A zóna határánál minden autót ellenőriznek, minden csomagtartót kinyitnak, ennek ellenére sok a fosztogató. Idén májusban például egy komoly bandát kaptak el, akik éppen egy komplett rohadó helikoptert akartak kihozni a zónából. A nyomozók kiderítették, hogy kávézónak akarták berendezni az egyébként még sugárzó járművet.
Pripjaty után újabb ellenőrző pont következik: az erőmű 10 kilométeres körzete egy második, az előzőnél szigorúbban ellenőrzött zóna.
Az erőmű
Pripjaty felől az első feltűnő épület egy hatalmas vörös gyár, körbe óriási toronydarukkal. Ez lett volna az ötödik blokk, amit a robbanás idejére még nem fejeztek be. Az építkezés 22 éve érintetlen, a munkagépeket mind otthagyták körülötte, minden sugárszennyezett.
Később feltűnik az út másik oldalán az első három blokk is, amelyek közül az utolsó egészen 2000-ig működött. Ukrajna nem volt hajlandó lemondani a csernobili áramról (eredetileg az ország áramszükségletének tizedét állították itt elő) és addig nem zárták be teljesen, amíg nemzetközi támogatásból nem építhettek meg két újabb atomerőművet. A nyolc éve még üzemelő blokkok egész jó állapotban vannak, előttük hatalmas vezetékek fénylenek. A tájat szinte vonzóvá teszi a Pripjaty folyó erre terelt csatornája, amit hűtővíznek használtak. A folyó a Dnyeperbe, a Kijeven is áthömpölygő széles folyamba ömlik, 1986-ban súlyosan szennyeződött így az is.
A 4-es blokk, a 22 éve felrobbant épület szögesdróttal megerősített kerítéssel van körülvéve. A blokkot fotózni csak egyetlen irányból szabad. A blokk környékén letérni a kijelölt útvonalról tilos. A blokkba belépve hosszú ujjú ruhát kell viselniük a látogatóknak, hogy így védjék testüket a sugárzástól, bár a bent dolgozók erre a szabályra fittyet hánynak. A blokk közvetlen közelében most is a normális érték 30-szorosa a sugárzás mértéke.
A blokk környékén elképesztő mennyiségű rozsdás fémhulladék és törmelék van. Maga a négyes blokk, köznyelvi értelemben "a Csernobil" most egy óriási szürke betontégla, a tetején egy hatalmas kéménnyel.
Hétszázezer ember fordult meg a zónában a robbanás után
A robbanás idején az épület teteje lerepült, helikopterből szórták rá a homokot. A robbanás után gyorsan síneket fektettek le, hogy vasúttal hozhassák a betont. Elképesztő munka volt a reaktor beborítása betonnal. Az óriási szarkofág több mint fél év alatt, november 15-re készült el. A tüzet két hét alatt, május 10-re oltották el.
A robbanás hatására minden idők legnagyobb radioaktív szennyeződése érte a Földet, a sugárzás közel negyvenszerese volt a Hirosimára és Nagaszakira ledobott atombombák együttes sugárzásának.
1986-ban több százezer embert vezényeltek Csernobilba, hogy a szarkofágon dolgozzanak. A mostani zónán belül az eredetileg ott élőkkel együtt összesen 700 ezer ember fordult meg a baleset utáni hónapokban. Nincs semmilyen statisztika arról, hogy hányan betegedtek meg vagy haltak meg közülük. A Szovjetunió kezdetben 56 halálos áldozatot ismert el, többségük tűzoltó volt. Néhány hónapon belül négyezer mentésben résztvevő munkás lett rákos és halt meg. Az ENSZ egészségügyi szervezete 9 ezerre tippeli az összes halálos áldozat számát, a Greenpeace 93 ezerre. Ezen felül nem tudni, hogy hány későbbi rákos beteg szenvedését okozhatta Csernobil, de óvatos becslések szerint is több tízezer emberét. Ukrajnában csökkent a várható élettartam 1986 óta, de nincs rá bizonyíték, hogy ezt közvetlenül Csernobil okozta.
Nem tudni, hogy a kárelhárítás mennyibe került, de sok politológus úgy gondolja, hogy a hidegháborút legalább részben a csernobili kiadások miatt vesztette el néhány év múlva a Szovjetunió.
A szarkofág
A felrobbant blokk körzetébe újabb engedéllyel lehet csak belépni. Zsilipes rendszer van, egymást követő ajtók közötti kis küszöbökön kell várni, hogy tovább lehessen haladni. A blokk előtti hatalmas udvaron ócska fémhordók, sitthalmok vannak. A szarkofágot a 90-es évek végén megerősítették, de szavatossága néhány év múlva lejár. Hamarosan elkezdik építeni közel egymilliárd euróból az új szarkofágot, egy hatalmas acélkupolát. A blokk kéményét lebontják. Az erőmű radiokatív üzemanyagának 95 százaléka még ott van a blokk gyomrában ésa szarkofágba beépítették a mentésen dolgozó munkagépeket is.
Az EU atomtemetőt épít
A blokk közelében most is építkeznek. Jórészt az EU pénzéből épül egy veszélyes hulladékokat kezelő üzem, ahol a többi blokk és a szétszóródott sugárzó anyagokat osztályozzák, préselik és acéltartályokba helyezik majd. Őszre készen lesz.
Szintén EU-pénzből néhány kilométerrel odébb már majdnem teljesen készen van egy hatalmas atomtemető. Az erőmű mellett becsomagolt anyagot teherautón szállítják majd át. A temető két óriási betonkád, együtt majdnem akkorák mint a Hősök tere, 55 ezer köbméter anyag fér el bennük. 300 év a szavatossági ideje, addig földrengést, atomtámadást, mindent kibír. Ha megtelik földdel borítják és a dombokat füvesítik. Elvben csak a csernobili anyagokat tárolják majd itt, de olyan nagy, hogy esetleg más erőművek kiégett fűtőelemeit is idehozhatják. Nyugati környezetvédelmi csoportok attól tartanak, hogy Nyugat-Európából is exportálnak majd ide atomszemetet, azért finanszírozott egy ekkora temetőt az EU. Az ukrán törvények tiltják a veszélyes hulladékok befogadását, a rendkívüli események minisztere azt mondta, hogy ezen nem akar senki sem változtatni.
Az építkezést egy német cég, a Nukem végzi. Thomas Pietsch a főnök, ő NDK-s polgárként Moszkvában tanult atomfizikát. Amikor megkapta az állást, számított, hogy még a szovjet időkből ismerte az ukrajnai szakembereket. Pietsch nem a zónában lakik, hanem azon túl egy kisvárosban. Vonattal jár a zóna határáig. Útközben belóg Fehéroroszország, minden nap megnézik a vonaton az útlevelét.
Pietsch szerint nagyon nehéz volt munkásokat találni. "Az emberek nem akarnak Csernobilban dolgozni. Ezért ugyanazok építik az utat, szerelik a villanyt, betonoznak, nincsenek igazi szakmunkások. Ezért mindent nagyon lassan lehetett csak megcsinálni, mindenre be kellett tanítani az embereket, és sokszor nem is sikerült elsőre az új feladat." Ennek ellenére szerinte az atomtemető és a hulladékfeldolgozó teljesen biztonságos lett, láthatóan büszke az építményekre.
A helyszínen azt is beszélték, hogy az 50 millió eurós (12 milliárd forint) költség (ebből 47-et fizetett Brüsszel) bőven túlszámlázott volt. Az atomtemetőhöz használt betont egyetlen cégtől lehetett például megvenni, ezt az ukrán fél választotta és a nyugati szakemberek szerint a piaci ár tízszereséért adta az anyag köbméterét.
A felrobbant hármas blokkból kilépve megmérték mindenkinek a sugárzását, egy fémdetektorra emlékeztető kapun kellett kilépni. Értéket nem közöltek, de az ukrán őrök azt mondták, mehetünk, nem rosszabb, mintha egy hosszú repülőutat tettünk volna meg. (A repülőgépeken is erősebb a háttérsugárzás mint a földön.) A zóna határán újabb mérés következett, és egy műszerrel megmérték a busz sugárzását is. A zónát elhagyva az ukrán sofőr újra bekapcsolta a rádiót. Magyari Péter