Éjjelenként medvék látogatják a tusnádfürdői EU-tábort (Erdély.ma)

Csillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktív
 
2008. július 12. - Nem csak fiatalok, politikusok látogatják a tusnádfürdői EU tábort. Hívatlan vendégek is be-be kukkantanak a tábor életébe. Éjjelenként rendszeresen medvék látogatják a rendezvényt. A szervezők és hatóságok egymásra mutogatnak: a mackók hét elején a zuhanyozó melletti kukákból vacsoráztak. A sajtó nyomására mostanra a helyzet valamelyest javult.

A több mint 150 táborozó fiatal egy része ahhoz a zuhanyozóhoz jár, amelyik mellett hét elején még halomban állt a szemét. Itt éjfél körül rendszeresen megjelent a medve, és a veszéllyel dacoló gyerekek emlékfotókat készítettek. A kemping tulajdonosa nem óhajtott kameránk előtt nyilatkozni, a szervezőknek szűk mozgásterük van.

Tusnádfürdő polgármester-helyettese telefonon azt nyilatkozta: kilövési engedélyért folyamodtak a környezetvédelmi minisztériumhoz, de választ nem kaptak. Ezt az éppen tusnádfürdői születésű szakminiszter, Korodi Attila cáfolja: „A védett állatok kilövése komoly procedúrát jelent és európai ellenőrzés alatt van."

A sajtó nyomására a kempingben kukákat helyeztek el, emelték az őrség létszámát – így egyelőre csökkent a baleset veszélye.

Barnamedvét észlelt az Aggteleki Nemzeti Park Természetvédelmi Őrszolgálata a park északi részén, a szlovák-magyar országhatár közelében is. A nyomok alapján egy kifejlett példány és egy idén született fiatal medvebocs járt a területen – olvasható az Aggteleki Nemzeti Park honlapján. A nemzeti park igazgatósága arra kéri a látogatókat, hogy kirándulás, túrázás során a kijelölt turistautakat használják és tartsák be a látogatási szabályokat.


© 2024 Forestpress. All Rights Reserved.