Őrizetben a francia idegenlégiós (Hír6.hu)

Csillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktív
 
2008-07-11 - Meghatalmazott védőjével jelentkezett a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr- főkapitányság Felderítő Osztályán az a Francia Idegenlégióban szolgálatot teljesítő magyar állampolgárságú férfi, aki haditechnikai eszközök eltulajdonításával gyanúsítható.

K. István 26 éves felsőtelekesi gyanúsított vallomást tett, majd a  rendőrség őrizetbe vette, egyben kezdeményezte előzetes letartóztatásának elrendelését. A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság  haditechnikai termékkel és
szolgáltatással való visszaélés, illetve jelentős értékre elkövetett sikkasztás bűntett miatt folytat vele szemben eljárást.
Disznóra csúcsminőségű francia haditechnikával
A rendőrség korábban már két ízben is nyomozott olyan bűncselekmények ügyében, amelyeknél valószínűleg a francia idegenlégió fegyvertárából származó haditechnikai eszközöket használtak. Az egyik esetben Kazincbarcika, Ormosbánya és Felsőtelekes környékén ismeretlen tettesek illegálisan vadásztak vaddisznóra. 
Az adatgyűjtések során sikerült két felsőtelekesi férfit beazonosítani, akik a gyanú szerint a tiltott vadászatokat szervezték. A felderítés során az is világossá vált, hogy a felsőtelekesi elkövetők egyik helybéli ismerőse a francia idegenlégióban szolgál. E kapcsolat révén az orvvadászatokat, megkönnyítő úgynevezett 3. generációs csúcstechnológiának számító eszközöket szereztek be.
Nem sikerült elrejteni a lángrejtőt
A nemzetközi szálak apropóján a nyomozásba a Nemzeti Nyomozó Iroda munkatársai is bekapcsolódtak. Ennek eredményeként június 24-én sikerült egy ormosbányai fuvarozó cég telephelyén elfogni annak a kamionnak a sofőrjét, aki a nagy értékű haditechnikai eszközöket szállította Magyarországra. A gondosan és szakszerűen előkészített akcióban mintegy 40 rendőr vett részt, akiknek sikerült lefoglalniuk 41 éjjellátó készüléket, 2 lézertávmérőt, 8 elektro-optikai irányzékot, 1 lángrejtőt, 2 állítható hidraulikus fegyverállványt és 7 fej-adaptert.
Az ügy kapcsán a házkutatások is hozzájárultak a teljes orvvadászhálózat felszámolásához, továbbá a rendőrök lefoglaltak még egy darab illegálisan tartott sörétes vadászfegyvert és egy bűncselekményből származó cross-motort, több kiló fagyasztott vadhúst, illetve ki-, előkészített trófeákat is. A rendőrség a haditechnikai eszközök megrendelőjét, a 36 éves kazincbarcikai V. Zs.-t őrizetbe vette, majd a bíróság elrendelte előzetes letartoztatását.
A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság a francia idegenlégió tájékoztatása mellett visszaélés haditechnikai termékkel és szolgáltatással bűntett miatt folytat eljárást, melynek büntetési tétele kettőtől nyolc évig terjedő szabadságvesztés is lehet.


© 2024 Forestpress. All Rights Reserved.