A nemzeti parkok kezelik majd erdőiket (FN)

Csillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktív
 
2008. július 14. - A nemzeti parkok területén lévő erdők kezelői joga a profitorientált erdőgazdaságoktól kerüljön át a nemzeti parkokhoz - ismertette javaslatát Szabó Imre környezetvédelmi és vízügyi miniszter hétfőn sajtótájékoztatón, miután találkozott Fülöp Sándorral, a jövő nemzedékek országgyűlési biztosával.

A miniszter elmondta: a kevesebb fakitermelés miatt bevétel kiesés éri az államot, viszont a nemzeti parkok területén telepítendő új erdők megnövelik Magyarország szén-dioxid kibocsátási kvótáját, amelyet 30-40 milliárd forintért lehet értékesíteni.
A gazdasági társasági formában működő állami erdőgazdaságok ma legálisan végezhetnek tarvágást - jelentette ki a miniszter. Ezért szorgalmazza, hogy a nemzeti parkok területén lévő erdők kezelői joga a parkoké legyen. Ezzel nem a profit lesz az erdőgazdálkodás vezérlő elve, hanem a levegő védelem és a jóléti funkciók lépnek a helyére.

Szabó Imre elmondta, hogy hétfőn reggel találkozott Sólyom László köztársasági elnökkel is, aki támogatja javaslatát, de korábbi tárgyalásain egyetértett kezdeményezésével Gráf József földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter is.

Fülöp Sándor a környezet védelme érdekében egy széleskörű platformot javasolt, amelynek részesei a hatóságok mellett a társadalmi szervezetek, a tudomány képviselői, de a bűnüldözők is. Ezzel egymást erősítő hálózat jön létre - mondta a zöld ombudsman. A hivatala a tárcával közösen sokat tehet a környezetvédelmi jog egységesítésért is - tette hozzá.


© 2024 Forestpress. All Rights Reserved.