Az egyetlen szakember által irányított multifunkcionális lánctalpas gép egy nap alatt öt, egyenként három-három fős favágócsapatot és az ehhez tartozó tíz lovat és öt-hat, esetenként nyolc láncfűrészt képes helyettesíteni. A Straubingban székelő Sennebogen cég helyszíni bemutatóra, a Bajor erdőbe hívta meg az erdélyi szakembereket.
Rombolás helyett talajjavítás
A Duna mentén fekvő Regensburg közelében lévő Achslach erdejében jó darabig vidéki polgármestereink által is megirigyelhető aszfaltozott erdei úton haladunk a sűrű, lombhullató fák között, majd jól kitaposott köves útra térünk. Tudjuk, hogy valahol a környéken ritkítás folyik, de egyetlen favágót, lovat, rakodó munkást, traktort vagy teherautót sem látunk a környéken. Az erdő gyomrában viszont ott van a szaknyelven harvesternek nevezett lánctalpas multifunkcionális gép. Jobbra és balra, bő tizenkét méterre kinyúló csápjával egy óriási bogárra hasonlít. Hol innen, hol onnan kap el egy-egy megjelölt fát, átöleli, és „karmai” alatti fűrészével a földtől mintegy harminc centiméterre elvágja a törzsét.
Ezek után, anélkül, hogy a földön végighúzná, magához ragadja, és megtisztítja a legkisebb ágaitól, majd vízszintes állapotba fekteti, és elkezdi a rönk egyenlő feldarabolását. Az időt mérve kiderül, hogy egy húsz-huszonöt méter magas fenyőt vagy bükköt egy efféle „vasfavágó” képes két perc és tíz másodperc alatt kitermelni, letisztítani, feldarabolni és kupacba helyezni. „Óránként vígan ki lehet termelni húsz-harminc vagy akár negyven köbméter fát. Ráadásul nem is nehéz a gépet kezelni” – állítja Bernd Bleier, aki az Erdélyből érkezett kíváncsiskodók kedvéért megszakítja munkáját, és mesélni kezd. Tulajdonában nincs erdő, de a technikumot végzett bajor fiatalember mégis a fakitermelésből keresi a kenyerét. Bleier lényegében családi hagyományt ápol, hisz a szépapja is favágó volt, s ugyanúgy termelte ki másfél évszázaddal ezelőtt az erdőt, mint ahogy mostanság is még szokás a Székelyföldön. A fiatalember viszont hallani sem akart a fejszéről, inkább több mint négyszázezer euróért gépet vásárolt magának, amivel bérmunkát vállal. Érkezésünkkor már több tíz köbméter fát legyúrt, de sem a cég nevével feliratozott pólóján, sem az erdő zöldjében sárgán csillogó gépén olajfolt nem látszik. „Ez tiszta munka. Nem csak számomra meg a gép számára, hanem az erdőt illetően is” – mondja, majd a lánctalpak nyomára mutat. Ezek sokkal kímélőbbek, mint a hatalmas kerekek, melyek akár félméteres árkokat is képesek hagyni erdeinkben. Ráadásul Németországban minden szakmunkás ügyel arra, hogy gépe elé a korábban kivágott fenyő ágaiból és leveleiből egy védőszőnyeget terítsen le. A gép ezen a sávon közlekedik, és nyúl jobbra meg balra, nem cikázza össze az erdőt.
Míg nálunk hatalmas nyomokat hagyó erőgépek túrják fel az erdőt, a földön húzva a kivágott rönköt és megsértve a talpon maradt többi fát, itt a lábon maradó fák törzsein legfeljebb egy-egy karcolás esik. Dolga végezte után a gépet irányító szakember csak annyi gallyat hagy a használt sávon, amennyi belátható időn belül felbomlik, és érdemben hozzájárul a talaj minőségének javításához. A magyar, román és német erdész szakemberek által is csak harvesternek nevezett gép után egy forwardert is megtekintünk.
Ez ugyanazon a kitermelő úton halad végig, és a már szinte szabályos kupacokba rendezett rönköket – méretük és minőségük függvényében – magára rakja. Kiérve az erdei útra, méret függvényében válogatja, és ha kell, a fáért érkező kamiont is megrakja. „Ha nálunk is így folynának az erdőritkítások, minden rendben lenne. De hol állunk mi még attól, hogy a kitermelők ennyire óvják a megmaradó fákat meg a talajt? Pedig a jövő erdőkitermelése erről szólna” – állapítja meg a küldöttségünk környezetvédelmi szakembere, Ábrán Péter. A több mint húsz éve a marosmenti erdők védelmébe szegődött mérnök szomorúan nyugtázza, hogy a Székelyföld zöld aranyát nem csak a fatolvajok dézsmálják, hanem a törvényes, de szakszerűtlen kitermelések is egyre megkopottabbá teszik.
Tizenöt munkás és tíz ló helyett
„Mindkét masina több erőgépet és számos munkást helyettesít. Számításaim szerint egy harvester tizenöt székelyföldi favágó és tíz ló munkáját végzi. Munka után összeszedi az ágakat, melyből aztán távfűtésre alkalmas biomassza készül. Ha egy ilyen gép jó a német, osztrák vagy svájci kitermelőknek és erdészeti törvényeknek, nem értem, nálunk miért nem lehetne használni?” – vonja meg a vállát Csuszner Ferenc. A gyergyószentmiklósi erdészmérnök gyors fejszámolást végez, melyből kiderül, hogy egy köbméter fa kitermelése Nyugaton sem kerül többe, mint Romániában. „És akkor nem lenne jobb hatékonyan és szakszerűen elvégezni azt?” – teszi fel a költői kérdést. Tudomása szerint a Kárpátokban egyelőre senki nem alkalmazza a fejlett európai technológiát. Erre az egyik magyarázat a gép öt-hat, vagy rosszabb esetben nyolc év után megtérülő 400 ezer eurós ára lenne.
A hazai kitermelők kapzsiságát ismerve, Răzvan Câmpu, a brassói erdészeti egyetem doktorandusa úgy véli, Romániában még kevés az olyan befektető, aki képes türelmesen kivárni beruházásának megtérülését. Kurt Otrin Romániában élő, osztrák származású mérnök szerint mégis jó lenne, ha Erdély erdeiben is hasonló, környezetkímélő gépeket használnának. Szerinte az lenne a legszerencsésebb megoldás, ha az Európai Unió országaiból nemcsak a technológiát, hanem a szaktudást is sikerülne importálni. Ehhez viszont egykét éves gyakorlatra lenne szükség.
A székelyföldi erdők jellegzetességeit jól ismerő Josef Fent nem lát semmiféle akadályt abban, hogy miért ne lehetne nálunk is efféle gépeket bevetni. „Ezek rendkívül megkönnyítenék, és balesetveszély-mentessé tennék a kitermelők munkáját. Az ötven-hatvan fokos lejtőkön is vígan dolgozó gépek sok nehézségtől kímélnék meg az erdélyi kitermelőket” – állítja az 1952-ben alapított Sennebogen cég eladási menedzsere.
Szucher Ervin