Tégy a klímaváltozás ellen! Fizess a favágóknak a semmittevésért! - nagyjából erről szól Kevin Conrad ötlete, amelynek megvalósítására létrehozta az esőerdővel rendelkező nemzetek koalícióját.
Az ENSZ Élelmezési és Mezőgazdasági Szervezetének adatai szerint a világ erdeiben 50 százalékkal több szén tárolódik, mint amennyi a légkörben található. Az erdőirtással, főleg az égetéssel évente több mint egymilliárd tonna kerül ebből a levegőbe, ami hétszerese az öszszes más emberi tevékenységből fakadó emissziónak.
Éppen ezért Kevin Conrad szerint a klímaváltozás lassításának legolcsóbb módja, ha fizetünk a bennszülötteknek azért, hogy ne égessék az erdőt és ne gazdálkodjanak ezeken a területeken.
A javaslat szülőatyja, Kevin Conrad, különös figurája az üzleti világnak. Misszionáriusok gyermekeként azzal töltötte gyerekkorát, hogy fát vágott, tüzet csiholt, és madarakra vadászott a pápua új-guineai dzsungelben. Ma befektetési bankárként dolgozik, és nem mellesleg akadémikus. Számításai szerint körülbelül 10 dollárba kerül egy tonna szén-dioxid kiváltása, azaz akkora erdő megmentése, amit ha elégetnének, egy tonna szén-dioxidot juttatna a levegőbe. Ez a tíz dollár nagyjából a fele annak, amibe a fosszilis tüzelőanyagok megújuló energiaforrással való helyettesítése kerülne.
A tavalyi bali klímakonferencián 100 ország döntött egyetértésben arról, hogy kompenzációs rendszert létesítsenek Conrad ötletére alapozva. 2009-re, a klímapolitikusok következő találkozójára aláírásra készen kell állnia a REDD (Reducing Emission from Deforestation and Degradation) nevű haditervnek.
Persze addig jó néhány borítékolható problémát meg kell még oldani. Meg kell előzni, hogy a lefizetett favágók magukhoz vegyék a pénzt, és odébbálljanak, kicsit távolabb folytatva tevékenységüket; és kezelni kell azt a várható társadalmi feszültséget, amit okozni fog, hogy a legszegényebbek, akik valóban kímélik az erdőt, kimaradnak a jutalomosztásból. Afrika középső vidékén vagy az Amazonas esőerdeiben élő törzsek, akik generációk óta harmóniában élnek a természettel, nem vettek részt a fakitermelésben, tehát nekik nincs is mit kompenzálni.
Szintén nagy az ellenérzés az olyan mamutokkal szemben, amint amilyen például Szumátra legnagyobb erdőirtója, az APRIL nevű rostanyag-előállító üzem. Egy kísérleti program keretében ugyanis a cég több tízmillió dollárt kap azért, hogy leállítsa az erdőirtást és a tőzegfelhasználást. Aki tehát nagy erdőirtó, az sok pénzt kap, aki kicsi, az keveset. Csak idő kérdése, hogy ez a feszültség nemzetközi szinten is megjelenjen, hisz amíg az erdőirtó Indonézia nagy bevétel elé néz, addig Costa Rica, amely megóvta erdeit, nem sokat remélhet a REDD-től. Mindezzel együtt a klímakutatók többsége azt mondja, bárhogyan is csökkenti a REDD az erdőirtást, ha működik, akkor mindenképp jót tesz vele a légkörnek.
S hogy ki fog pénzt pumpálni a kompenzációs rendszerbe? A tervek szerint a fejlett országok, például az Európai Unió, segélyek és adományok formájában. A másik jelentős bevételi forrás az emissziókereskedelmi piac, ahol a fejlődő országok eladhatják felesleges szén-dioxid-egységeiket a fejlett államoknak vagy közvetlenül a nagy kibocsátóknak. Az optimistább klímatudósok bíznak benne, hogy működőképes lesz a rendszer, és nem folyik el a pénz eredmény nélkül a helyi döntéshozók kezében. Márta Kriszta