2008. november 28. - "Utolsó féltett értékeink egyike az erdő" – mondja Pethő József, az Országos Erdészeti Egyesület elnöke. A szakember lapunknak adott interjújában arról is beszélt, hogy kormányzati szinten is sokan ellenzik a privatizációt, a területek szétdarabolását és elvesztegetését. Az erdészek munkájának köszönhetően ma Magyarország területének valamivel több mint húsz százalékát borítja rengeteg – az ideális az lenne, ha sikerülne legalább harmincszázalékosra feltornázni e mutatót. Ha ez teljesül, elmondhatjuk, hogy a trianoni csonkítást legalább ezen a téren enyhíteni tudtuk. – Mennyi fát fogyaszt évente a magyar nép?
– Egy emberre egy köbméter fát szokás számolni. A hazai rengetegekből ki lehetne termelni a szükséges mennyiséget, ám ennek csak a felét, legfeljebb hétmillió köbmétert veszünk ki.
– A zöldek szerint ez is sok.
– A történeti Magyarország területén 7,3 millió hektár erdő volt, ebből Trianon után egymillió maradt. A hazai szakemberek óriási munkát, a nemzet pedig rengeteg pénzt fektetett bele, hogy ez a szomorú állapotot megváltozzon. A második világháború vége óta gyakorlatilag megduplázódott az erdőterület: 2006 őszén ültettük el a kétmilliomodik hektárt, így ma huszonegy százalék az erdősültség. Ez, azt hiszem, elég jó válasz azokra a vádakra, amelyek szerint az erdészek rosszul teszik a dolgukat.
– Mennyi lenne az ideális?
– Huszonhét-harminc százalék. Ez természetvédelmi, rekreációs és gazdasági szempontból is biztonságot jelentene mindannyiunknak. Ha ez teljesül, elmondhatnánk, hogy a trianoni rablást legalább ezen e téren kompenzáltuk. Ez pedig szerintem igen nagy szó lenne.
– Hová lehet még fákat ültetni?
– Az állami tulajdonú erdészetek területi növekedésére már nem nagyon lehet számítani, ezért a magánerdő-tulajdonosok tehetnek sokat e célért. Az évente átlagosan tizenötezer hektár új erdő létrehozása elfogadható ütemet jelent részükről. Erre egyébként állami és uniós támogatást adnak, igaz, kifizetésük elég hektikusan történik.
– Van elég facsemete?
– Több millió facsemete van, vagyis ezzel nem lenne probléma. Sokkal nagyobb gond, hogy a kertészetek a növények fejlődése miatt – hiszen a makkból és magból nem máról holnapra lesz fácska – nehezen tudják követni a támogatási rendszerek gyakori változását. Egy-egy fiatal példányt legkésőbb négyesztendős korában ki kell ültetni, utána már nem használható föl.
– Visszakanyarodva az erdősültségre: számos természetvédő szerint ha a mutatós számok mögé nézünk, lehangoló állapotokat találunk, mert az erdők valójában súlyos betegek.
– Az ilyen jellegű megnyilvánulások döntően nem szakemberektől származnak, vagy szándékos hazugság áll mögöttük. A felújítások rendben zajlanak. Természetesen botorság lenne azt állítani, hogy minden a legnagyobb rendben van, s nyugodtam hátradőlhetünk a karosszékünkben, de a helyzet korántsem olyan rossz, mint amilyenre egyesek igyekeznek beállítani. Az Állami Erdészeti Szakszolgálat Forest Focus rendszerében évről évre felmérik a hazai rengetegek viszonyait. Ebből egyértelműen kiderül, hogy állapotuk jobb az európai átlagnál.
– Sok vád éri önöket, hogy nem az őshonos, hanem a gyorsan növő, olykor tájidegen fajokat részesítik előnyben. Ehhez mit szól?
– Ez egyszerűen nem igaz. Az erdészek minden esetben az eredeti viszonyokat igyekeznek visszaállítani. Jó tudni ugyanakkor, hogy bizonyos állományokat, így a bükkösöket könnyebb, míg a tölgyeseket már sokkal nehezebb természetesen felújítani. Ha pedig valami nem megy, annak oka van, és a természetet ebben az esetben sem lehet megerőszakolni. Számos példát tudnék mondani fentről elrendelt "muszáj telepítésekre", amelyekből nem lett semmi. Az elmúlt évtizedben egyértelműen kiderült, hogy a mediterrán éghajlat felé tolódunk, s tetszik vagy sem, ezt mindenkinek figyelembe kell vennie a fafajválasztásnál is.
– A kirándulók sokat panaszkodnak a kerítésekre.
– Ezek szükségszerűek, hiszen a két szép szemünkért a vad nem fogja elkerülni a friss telepítéseket.
– Régen nem kerítettek.
– Régen is kerítettek, igaz, kevesebbet, mert nem volt olyan sok vad, mint manapság. A fájó az, hogy az erdő és vadgazdálkodás eltérő érdekei nehezítik a kívánatos összhang megteremtését.
– Mi a véleménye az erdőprivatizációról szóló hírekről?
– Hallottam róluk, húsz év óta állandó téma ez. Véleményem szerint hazánk egyik utolsó közös vagyontárgya az erdő, ezt – ráadásul külföldieknek – eladni nagyon-nagyon finoman szólva is ostobaság, ha tetszik, felelőtlenség. Annak az ötletnek sem vagyok a híve, hogy az erdőtársaságok területén lévő védett területeket átadják az érintett nemzeti parkok kezelésébe. Az erdőket országos szinten egységes szemléletben kell kezelni, mert ha elkezdjük szétaprózni őket, az könnyen katasztrófába torkollhat.
– A háttérben igen komoly erők, magyar és külföldi milliárdosok mozdultak rá erre a vagyonra. Mit tud tenni ez ellen egy hozzájuk képest vagyontalan egyesület?
– Észérvekkel dolgozunk. Hála istennek minden oldalon sok barátunk van, és belátják érveink helyességét. Ők azok, akik pontosan tisztában vannak vele, hogy ezek az erők nem az építésben, hanem a nemzet nehezen felhalmozott vagyonának elrablásában érdekeltek. Lázin Miklós András