- Tekenős vagyok, nem teknős. Ez fontos. Szótagolom neked: te-ke-nős. Nős is vagyok persze, az asszony ott árul a gyöngyfűző meg a fazekas között, de legfőképp tekenős vagyok. Mifelénk, Miskolcon ezt így mondják, én meg ragaszkodom a hagyományokhoz, elvégre népi iparművész lennék.
Farkas Béla fafaragó szinte egy szuszra mondta mindezt, miután megszólítottam a nemrég megrendezett szilvásváradi pisztrángfesztiválon. Hatalmas szalmakalapjával, fehér vászoningével, felpödört bajszával messziről kitűnt a többi árus közül. Asztalán simára csiszolt tálak, gömbölyű fakanalak, erős vágódeszkák, de legelébb is: "tekenők" - számos méretben, formában, színárnyalatban.
Farkas Béla szerint reneszánsza van most ennek az eszköznek, sorra érkeznek a megrendelések hozzá, alig győzi teljesíteni. Napközben karosszérialakatosként dolgozik egy miskolci üzemben, így csak délután meg hétvégén tud nekifogni szekercéjével, kaparókésével a fának. A jegenyenyár a kedvence, szerinte az ártéri erdőkben, tópartokon növő fafaj pont eléggé nedves és ruganyos, ugyanakkor strapabíró is ahhoz, hogy formázni lehessen, s később sokáig kiszolgáljon egy családot. Mivel egy jobbfajta jegenyéből akár négy teknő is kitelik, így nem sok fatörzsre van szüksége.
- Nem kell egész erdőket kivágni - mondja -, ezért inkább egészségügyi ritkítások idején hívnak.
Farkas Bélának nem gond, ha a fa alsó törzsrésze kicsit beteg, belülről korhadt, mert a felső részéből is megvan a hatvan centi átmérőjű, egy méter hatvan centi hosszú dagasztóteknő. Nagyobb nem kell. Igaz, régebben az asszonyok nagycsaládnak, akár több hétre előre dagasztották a kenyérnek valót, manapság kevesebbet készítenek.
- Az emberek rájöttek, hogy az otthoni kenyér jobb, ízesebb, mint a bolti, ráadásul a házi sütésűről pontosan tudják, mi van benne, s nem kell félniük az ilyen-olyan adalékanyagoktól - magyarázza Farkas Béla, mitől nőtt meg úgy mostanság a teknővásárlási kedv. Szavai szerint már a dagasztásnál eldől, milyen ízű lesz a kenyér: ha a kovász speciális kovászolóteknőben készül - olyat is gyárt -, s később jegenyenyár teknőben dolgozzák azt össze liszttel, vízzel, sóval, sokkal ízesebb tésztát kapnak, mint ha robotgéppel dagasztanák, netán kenyérsütő gépben mixelnék eggyé a hozzávalókat. Szerinte a fa lelke megy át az otthon, teknőben dagasztott tésztába, s teszi azt különlegessé.
Az ötvenöt éves mester két éve kapta meg a hagyományőrző népi iparművész címet, amely igazolja: régi technikával és eszközökkel készíti tárgyait. Vásárokra nemigen jár, inkább csak fesztiválokon, ünnepeken mutatja be, amit tud.
- Teknővájócigány-dinasztiából származom - mondja büszkén -, de a családomban már nem volt, aki megtanítson őseim mesterségére. Ezért egy Ongán élő barátomtól, Balogh Istvántól tanultam meg a különféle fogásokat.
Farkas Bélának két felnőtt fia van, mindketten Miskolcon dolgoznak: az egyik forgalomirányító a helyi közlekedési cégnél, a másik most kezdi népművelői pályáját egy ifjúsági házban. A nagyobbik - a forgalomirányító - talán örökli apja mesterségét, s később ő is tud majd kolbászhúskeverő, hurkabélmosó, kovászoló, dagasztó, vagy épp kalácsnak való teknőt vájni. Lehet, hogy még a sózóteknő-készítéshez is kedvet kap, bár apja - mivel ahhoz másféle fa kell - ilyet nem csinál.
Igény biztos lesz a teknőkre húsz, harminc év múlva is, hisz - ahogy Farkas Béla fogalmaz - jó tekenő nélkül szinte üresnek tetszik a ház. Doros Judit
"A teknővájó cigány nagy körültekintéssel és türelemmel választja ki magának a megfelelő fát, törzsét megsimogatja, körüljárja, méregeti tekintetével, fel egészen az égbe érő levelek végéig, majd baltája élén hüvelykujját megszokásból végighúzva nekifog a fa ledöntésének. Boszorkányos ügyességgel és gyorsasággal végez vele, mire lemenni készül a nap, már legallyazva, méretre darabolva fekszik a törzs a teknővájó cigány otthonának udvarán (...). A teknő gyorsan készül, a kiskapához hasonlatos szerszám ütemesen koppan a fán, messze elhallani a tágas és csendes nyárban. A harkályok időnként abbahagyják munkálkodásukat, s csodálkozva figyelnek a különös kopácsolásra. A teknővájó cigány a nyárfa minden darabját felhasználja, hólapátot farag, lisztmerő kanalat, fakanalakat. Ha kedve tartja, tálakat is készít, holdtányérhoz hasonlókat." (Faludi Ádám: Cigányélet)