Aki nem lőfegyverrel, hanem íjjal, csapdával vagy hurokkal ritkítja a páratlan vadállományt, legfeljebb egyszerű tolvajlásért vonhatják felelősségre. A világhíres, kapitális magyar szarvasok és arasznyi agyarú vaddisznók legkevesebb tíz-tíz százalékát feketén ejtik el, súlyos károkat okozva ezzel a nemzetnek, gazdaságunknak.
Ne legyenek illúzióink, ezek az alakok nem válogatnak a módszerekben: a legvéresebb, kiontott belektől csöpögő horrorfilm is kismiska ahhoz képest, ahogy e patkánynépség dolgozik. Sintérmunkát végeznek, a szó legrosszabb értelmében. Ha pedig sarokba szorítják őket, a hivatásos erdészeket is megtámadják. Sok esetet lehetne felsorolni – ám a hatalom süket. Pedig a szakma jelesei lassan két évtizede szorgalmazzák, hogy az orvvadászat menjen bűncselekményszámba. Kevés híján sikerrel jártak, ám 2002-ben más szelek kezdtek fújni, s a hatalomba beült urak lesöpörték az asztalról a javaslatot.
Így minden maradt a régiben: az erdőkben vidáman csattan a fogasléc, suhan a nyílvessző, a hivatásos vadászok pedig takaríthatják a mások által otthagyott mocskot, a betegre lőtt szarvast, az elfekélyesedett lábú, fájdalomtól félőrült vaddisznót.
Néhány évvel ezelőtt egy szabályosan muflon után járó ügyvéd egyetlen golyóval leterítette az őt megtámadó orvvadászt. Nem állítom, hogy ez a legjobb megoldás, de öt év fegyház mindenképp kijárna a rapsicoknak.
Lázin Miklós András