Az energetikai zsákutcából kiutat kell mutatni (Magyar Hírlap)

2010. április 3. - A következő kormány egyik legfontosabb feladata az lesz, hogy kiutat mutasson abból az energetikai zsákutcából, amelybe a jelenlegi kormányzat bemanőverezte magát és az országot. Az energiastratégia hiánya ma egyaránt veszélyezteti hazánk gazdasági fejlődését és függetlenségét. A lehetséges kiútról Gyürk Andrással, a Fidesz európai parlamenti képviselőjével beszélgettünk.
– Hogyan jellemezné a hazai energetikában kialakult helyzetet?

– Röviden három szóval: kiszolgáltatottság, koncepciótlanság és sodródás. Magyarország a gázellátásban nyolcvan százalékban Oroszországtól függ. A kormány azonban az elmúlt hét évben szinte semmi sem tett a helyzet megváltoztatásáért. A koncepciótlanságra jellemző, hogy képtelenek voltak egy széles társadalmi támogatást élvező energetikai stratégia kidolgozására. Ennek kellene ugyanis meghatároznia az ágazat fejlesztési irányait a következő évtizedekben. Ebből kellene kiderülni, hogy melyik energiaforrás milyen arányban járul majd hozzá az ország ellátásához. Mivel olyan szektorról van szó, amelyben a beruházások megvalósítása akár egy évtizedet is igénybe vehet, megtérülésük pedig három-négy évtizedre is elnyúlhat, ezen alapkoncepció nélkül nem fejlődhet az ágazat.

– Mintha beterjesztettek volna egy energiapolitikai koncepciót a parlamentben…

– A jelenleg érvényes energiapolitikai koncepció csak a nevében az, valójában egy olyan tanulmány csupán, amelyet még a szocialisták sem tartottak alkalmasnak parlamenti vitára. A tanulmányt előterjesztő minisztérium már egyébként sem létezik, s az összeállításáért felelős államtitkár is távozott a posztjáról. Ez is jelzi, hogy nemcsak hosszú, hanem rövid távon sem tudnak mit kezdeni ezzel az ágazattal. Még a szakemberek sem tudják nyomon követni, melyik tárcához is tartozik tulajdonképpen az energiapolitika. A szabályozást nem az ország hosszú távú, hanem a költségvetés fércelésének rövid lejáratú érdekei vezérlik. Az energiapolitikát így néhány óra alatt összetákolt rendeletek mozgatják.

– Milyen következményei lehetnek ennek a koncepciótlanságnak?

– Mindenekelőtt az, hogy a döntéshozók kiszámíthatatlanságát látva, a befektetők nem indítják be a korszerűsítéseket és a növekvő igények ellátásához szükséges beruházásokat. Ennek következményeként továbbra sem világos, milyen energiaforrásokra támaszkodva tudjuk majd az országot a fenntartható fejlődés pályájára állítani. Ez nemzetbiztonsági kérdés is. A tét nem kisebb, mint a hazai gazdaság versenyképessége és az ország nemzeti függetlensége.

– Érezhetők már most is a sodródás hátrányos következményei a hétköznapi életben?

– A hétköznapi életben ezt most úgy érezzük meg, hogy a külföldi nyersanyagszállítók és befektetők közötti sodródás egy sajátos magyar energetikai hibridet szült. A liberalizáció címén a piaci és az államilag ellenőrzött kereskedelem modelljeit úgy sikerült vegyíteni, hogy mindkettőnek a hátrányai terhelik a fogyasztókat, miközben az előnyeit nem élvezhetik. A szolgáltatóváltás szabadsága ma még csak papíron létezik, miközben a versenypiacon rekord mértékű árakkal szembesülnek a fogyasztók. A koncepciótlanul sodródó partner ugyanakkor könnyű préda is. Az ellátás biztonságáért folyó alkukban könnyen felülkerekedhetnek idegen állami vagy vállalati érdekek, amelyek miatt a magyar fogyasztó csak drágán juthat a kiszolgáltatottságunkat bebetonozó energiaforráshoz.

– A megoldás az energiafüggetlenség lehetne. Reálisnak tartja egy ilyen cél kitűzését, s ha igen, mit is jelentene ez Magyarországnak?

– Az utóbbi hetekben élénk vita bontakozott ki erről, ami azonban nem magyar találmány. Andris Piebalgs uniós energetikai biztos még az idén februárban szorgalmazta az energiafüggetlenség megteremtését egy nemzedéken belül az unióban. A Fidesz álláspontja az, hogy felelős magyar kormányzat nem teheti a mércét ennél alacsonyabbra. Ez nem jelenti azonban azt, hogy önellátásra szeretnénk berendezkedni, vagy be szeretnénk zárkózni a világ elől. Azt viszont igenis jelenti, hogy szeretnénk a magunk urai lenni. Azonnali irányváltásra van szükség az energiapolitikában: meg kell indulni a rekordméretű kiszolgáltatottság fokozatos enyhítése felé, korszerűsítve nemcsak az ellátást, de a fogyasztást is.

– Mit kezdhetünk azzal az adottsággal, hogy Oroszországból szerezzük be gázszükségletünk nyolcvan százalékát?

– Nemcsak ez gond, hanem az is, hogy a teljes energiafelhasználásban a földgáz több mint negyven százalékkal van jelen. Európában csak Hollandia engedhet meg magának ilyen mértékű gázfüggőséget, de ez ott érthető, mert exportőr ország. Magyarországon tehát a gázfelhasználás csökkentése irányába kell elindulni.

– A felhasználást a világon mindenütt az energiahatékonyság növelésével és a megújuló energiaforrások támogatásával faragják le. Hogy állunk ezen a téren?

– Magyarországon ezeken a területeken is felemás a kép. A megújulók támogatása ugyanis úgy néz ki, hogy a keret jelentős részéből azokat az erőműveket támogatjuk, amelyek villamos energia mellett hőt is termelnek. Igen ám, de ezt földgázból teszik. Vagyis a gázfüggőség csökkentése helyett megint a gázfelhasználást dotáljuk. Másfelől a megújuló energia termelése hazánkban még mindig főként biomasszán alapul. Ez máshol általában azt jelenti, hogy az elhullott gallyakból meg a fahulladékból készül a forgács, amit felhasználnak. Magyarországon meg azt, hogy jobb sorsra érdemes farönköket darálnak le sokszor barbár erdőirtás keretében erre a célra. A szélenergia szabályozása a széljárás szeszélyeihez hasonlóan változik, miközben a hungarikumnak is tekinthető, egyedülálló geotermikus adottságok kihasználását egyszerűen nem támogatják. A megújulók térnyeréséhez elengedhetetlen az engedélyezési eljárások egyszerűsítése. A szabályozást úgy kell módosítani, hogy a jövőben a megújuló forrásból előállított energia pénzügyi dotáció nélkül is életképes alternatíva legyen. Ami az energiahatékonyság kérdését illeti, ez egy méltatlanul feledésbe merült terület. Pedig az ilyen beruházások új munkahelyek ezreit teremthetnék meg.

– Mi a helyzet a lakossági programokkal?

– A lakossági energiatakarékossági programokra évről évre egyre kevesebb pénz jut. Ezek a világon mindenütt csak akkor sikeresek, ha a közembert adó- és egyéb kedvezményekkel érdekeltté teszik abban, hogy a saját kis környezetében, saját kezével is mindent megtegyen az energiapazarlás felszámolása érdekében. Ehhez például lehetővé kell tenni azt is, hogy a házilag előállított energiát betáplálhassák a rendszerbe, és ezt mérni is tudják, s csak a különbözetet fizessék. Ha ugyanis az energiatakarékosság nem válik a civilizált élet éppolyan szerves részévé, mint a kézmosás, akkor a kormányzat erőfeszítéseinek sem lesz eredménye.

– Számíthatunk-e uniós támogatásra az energiafüggetlenség eléréséhez?

– Vannak uniós források, de azt hiába várjuk, hogy Brüsszel megoldja helyettünk a problémáinkat. Az uniós forrásoknak ugyanis jelenleg csak elenyésző részét fordítják a megújuló energiaforrásokra vagy a hatékonyság fejlesztésére. A közösségi kalapból ma még infrastrukturális fejlesztésekre sem jut sok forrás. A közép-európai térség beruházásai mindemellett aránytalanul kevés forrásból részesültek a nemrég elfogadott uniós gazdaságélénkítési csomagból. Beszédes példa, hogy a hetedik belga–francia összeköttetés több támogatásban részesül, mint a szlovák–magyar, holott az utóbbi első lenne a maga nemében. A lakóépületek felújítása pedig egyáltalán nem került be a gazdaságélénkítési csomagba. Mindez részben annak köszönhető, hogy az uniónak még nincs közös energiapolitikája. Minden tagország maga igyekszik megkötni a saját alkuját a nagy termelő országokkal, s ezt azok ügyesen ki is használják. Hazánknak tehát magának kell gondoskodnia arról, hogy minél több alternatív energiaforrás és útvonal álljon rendelkezésére, az egyoldalú függés csökkentése érdekében. Ennek egyik eleme az atomenergia szerepének újragondolása is. Aligha lehet kétséges ugyanis, hogy a paksi atomerőmű fejlesztése nélkül nem léphetünk előre ezen a téren.

– Ha összeurópai szinten nem is, regionális viszonylatban lát-e esélyt az összefogásra?

– A közép-európai összefogás elengedhetetlen feltétele annak, hogy a térségben egy életképes és versenyképes, korszerű energetikai hálózat jöjjön létre. A régió minden országának versenyképességét és függetlenségét alapvetően befolyásoló tényező lehet az eddig kelet–nyugati irányba futó energetikai rendszerek észak–déli összekötése. Az Adriától a Balti-tengerig terjedő energetikai hálózat nemcsak gazdaságilag, hanem politikailag is megalapozhatná a térség országainak együttműködését. Emellett sokat javítana a régió pozícióin a keleti és a nyugati szomszédokkal folytatandó tárgyalásokon. Szalontay Mihály