2005. január 18.
Az elmúlt évben legenda szöv?dött arról, hogy a Mecsek legmagasabb pontján néhány szál bazsarózsa képezi a lokátorépítés akadályát. A valós helyzet korántsem ilyen egyszerű.
Az Európai Unió Élőhely Irányelvének II. sz. Függeléke azokat a közösségi jelentőségű, fokozottan védett fajokat sorolja fel - közöttük a bánáti bazsarózsát -, amelyekre nézve élőhely-megőrzési kötelezettségek állnak fenn. Az Irányelv I. sz. Függeléke pedig a közösségi jelentőségű élőhelytípusokat tartalmazza: a Zengő társulásai közül a szikla- és görgeteglejtő-erdők, valamint az illír jellegű gyertyános tölgyek és bükkösök tartoznak ide. 2004. május 1-jétől az uniós irányelvek hazánkat is kötik. A kormány ezért hirdette ki október 8-án a NATURA 2000 hálózatba tartozó területek kijelölési rendjéről szóló rendeletét. E területek kijelölése késik ugyan, de a rendelet és az irányelv mellékleteinek ismeretében biztosan állítható: a lokátorállomás tervezett helyszíne része lesz a hálózatnak. Az engedélyeztetése óta tehát a jogi környezet mindenképpen megváltozott. A környezetvédelmi törvény szerint a hatóság a környezetvédelmi engedélyt visszavonja (és nem visszavonhatja!), ha az engedélyezéskor fennálló feltételek lényegesen megváltoztak.
Lenkovics Barnabás ombudsman tavaly nyári Zengő-jelentése világosan bemutatta, hogy a radarprojekt eljárásjogi szempontból is ezer sebből vérzik. Annak idején az elsőfokú környezetvédelmi hatóság a Duna-Dráva Nemzeti Park szakhatósági véleményére alapozva két alkalommal is megtagadta az engedély kiadását: "a felsorolt alternatív helyek vizsgálata sablonos, a kizáró okok nem megalapozottak, az összehasonlításra környezeti hatásvizsgálat keretén belül alkalmatlanok". A főfelügyelőség végül 23 feltétellel járult hozzá a beruházáshoz. A 23 feltételről az ombudsman pontról pontra kimutatta, hogy azok önkényesen értelmezhetők, illetve egymásnak ellentmondók. Az egyik feltétel teljesítése, a bazsarózsa-állomány áttelepítése totális kudarccal végződött. A környezetvédelmi törvény az engedély kötelező tartalmi elemei között említi az érvényességi időt. Ez minimum öt év, de az engedély határozatlan időre is megadható. Ám a Zengőre kiadott engedély sem időhatárt nem tartalmaz, sem utalást a határozatlan időre. Azon kívül, hogy érvényessége emiatt eleve kétséges (s a jogharmonizáció miatt amúgy is visszavonásra ítéltetett), a jobb híján irányadó minimális idő bőven letelt. Az építkezés erdei feltáró út létesítésével képzelhető el. Az erdészeti hatóság első fokon az erre irányuló kérelmet elutasította, de - lássunk csodát! - a másodfok 1998-ban itt is megváltoztatta az elsőfokú határozatot. Csakhogy az építési engedélyek két év alatt érvényüket veszítik! Az építési engedélyek számtalan alaki hibával születtek, az építési hatóság az erdő- és örökségvédelmi hatóságok hatáskörét elvonta, határozatait nem kézbesítette szabályosan. Az ombudsman törvényességi aggályaira a kormányzat érdemben nem reflektált. A Zengő-ügy tehát nem pusztán természetvédelmi kérdés, hanem a jogállamiság próbája is. Kellő tisztelettel viseltetik-e a kormány más alkotmányos szereplők iránt? Akar-e és képes-e érvényt szerezni a törvénynek a közigazgatás a mégoly nyomós gazdasági, katonai, politikai érdekekkel szemben? A nemleges válasz baljós üzenet azoknak is, akiknek saját lakókörnyezetükben keserítik meg a mindennapjait "mindentelintéző", törvények felett álló maffiózók.
Lenkovics Barnabás ombudsman tavaly nyári Zengő-jelentése világosan bemutatta, hogy a radarprojekt eljárásjogi szempontból is ezer sebből vérzik.
A Zengő a Kelet-mecseki Tájvédelmi Körzet része. A tájvédelmi körzet a nemzeti park után a legfontosabb védett terület. A világon egyedülálló bazsarózsa-állomány ennek az oltalomnak köszönheti létét. A tájvédelmi körzet az ember és a természet kölcsönhatásából származó unikális értékeket is védi. Ezzel magyarázható a helybeliek elszántsága: nemcsak a bazsarózsák, hanem az emberek életvilágát, az őseik szőtte hagyományokat is féltik a radartól. Az Alkotmánybíróság 1994-ben kifejtette: a természetvédelem jogszabályokkal biztosított szintjét az állam nem csökkentheti és nem élvez szabadságot abban, hogy a környezet állapotát rontani engedje, vagy a romlás kockázatát megengedje. Az engedélyeztetési eljárás során a helyszínt jól ismerő, az alkotmány és a törvények szellemét követő elsőfokú természetvédelmi hatóságok rendre megálljt parancsoltak a haditervnek. Talán túlságosan is komolyan vették szerepüket. Múlt év végén mindenesetre - átszervezés címén - a kormány hozzálátott a természetvédelmi szervezeti rendszer szétveréséhez, a hatósági jogkörök megkurtításához. A zengői csata ettől fogva küzdelem az összes magyarországi védett területért. Mint cseppben a tenger tárja elénk: mire számíthatnak kulturális és természeti értékeink, ha nagy ívű fejlesztési tervek útját keresztezik?
Jogállamban a jogszabályok pontosan kijelölik a hatóságok és az értük felelős kormány teendőit, ha egy közigazgatási eljárás hibás, egy hatósági engedély érvényét veszítette, vissza kell vonni. A "bizottságosdi" a késő Kádár-kor politikai eszköztárába való.
Ki gépen száll fölébe, annak a hegycsúcs stratégiai pont, az erdő energiaforrás, a természetvédelmi őr pedig felesleges költségvetési kiadás. Értékválasztásunk függvénye: a használat, vagy a kímélet elvét követjük? S ha elfogadjuk, hogy a politika értelme a jó mibenlétének megállapítása körül folytatott vitában rejlik: az értékválasztás politikai döntést feltételez. A magyar alkotmány rendelkezik politikai döntéshozatalra hivatott "bizottságról": ez a Köztársaság kormánya. A kormánynak kell döntenie, hogy a technokrata vagy az ökopolitikai alternatívát választja. A többi mesebeszéd.
Schiffer András
A szerző jogász, a Védegylet munkatársa