Az új nagyhatalom megjelenésére az amerikai politikának is választ kell találnia, de egyelőre a két fél között – eltérő érdekeik miatt – konfliktusokkal terhelt a viszony. Az Egyesült Államok mindig is fontos regionális hatalomként tekintett Brazíliára, azonban a dél-amerikai ország szerepe az elmúlt évtizedben felértékelődött. Brazília gazdasági erejének növekedése és vezetőjének aktivitása révén fontos szereplőjévé vált a regionális és a világpolitikában egyaránt. Napjainkban a fő feladat Washington számára, hogy miként fordítsa le a kétoldalú kapcsolatok világába Brazília megváltozott szerepét – olvasható Shannon O’Niel elemzésében, aki az Egyesült Államok Latin-Amerikával való kapcsolatának kutatója.
Pici figyelem a válságokkal küzdő államra
Az elmúlt évszázadban az Egyesült Államok Brazíliára csupán méretéből és lakosságából kifolyólag, valamint a nyugati értékekre való nyitottsága miatt fordított figyelmet. A második világháború során az amerikaiak támogatták a brazil gazdasági fejlesztéseket, cserébe a dél-amerikai állam volt az egyetlen, amely csapatokat küldött az európai csatamezőkre. A háborút követően a brazil kormányzat támogatta az amerikai politikát a szovjet kommunista rezsimmel szemben. A Henry Kissinger vezette külpolitikai adminisztráció igyekezett megerősíteni a „különleges viszonyt”. A Carter-kormányzat az emberi jogok védelmébe és a nukleáris fegyverek elterjedésének megakadályozásába kívánta bevonni a brazil vezetést. Az 1980-as években a két fél között egyre feszültebbé vált a viszony, aminek az oka az volt, hogy az amerikaiak ellenezték a brazil kereskedelmi politikát, valamint nem nézték jó szemmel, hogy Brazília nem kívánta óriási államadóssága kamatait kifizetni. A latin-amerikai ország pedig elutasította az amerikai katonai beavatkozásokat a közép-amerikai államokban.
Az 1990-es évekre az adósságválság megoldódott és a poszthidegháborús világban Brazília ismét az USA szívélyes partnerévé vált. Nagyrészt a térség demokratikus átalakulásának segítésében sikerült megállapodnia Cardoso brazil és Bill Clinton amerikai elnöknek az 1990-es években. A globalizáció előrehaladása azonban ismét felszínre hozott több problémát a két fél viszonyában. Az amerikaiak a szabad kereskedelem további bővítését szerették volna elérni, míg a brazil fél ettől elzárkózott. Az elmúlt öt évtizedben bár a két ország jó viszonyban volt egymással, a konkrét kezdeményezések és megállapodások száma viszonylag csekély volt.
Erősödő középosztály, pezsgő gazdaság
A bilaterális kapcsolatok az elmúlt évtizedben kezdtek megváltozni. Brazília egy természeti kincsekben gazdag, 200 milliós piaccal rendelkező, rendkívül diverzifikált gazdasággá vált. A dél-amerikai óriás évtizedekig magas inflációtól, árfolyam-instabilitástól és alacsony növekedéstől szenvedett, ezért minden előnye ellenére egy „nem kiemelten fontos terület” volt az amerikaiak szemében. Az 1990-es években Cardoso gazdasági reformjai következtében sikerült a fentebb felsorolt problémákat megoldani és sokat segített, hogy a reformok folytatódtak Inació Lula de Silva jelenlegi baloldali elnök alatt is. 2001-re a pénzügyi piacok is elismerték az ország eredményeit. A Goldman Sachs a BRIC-csoport (Brazília, Oroszország, India, Kína) egyik tagjának nevezte a dél-amerikai államot, amely képes lehet pár évtizeden belül a G8-ak gazdasági teljesítményét is meghaladni. A 2000-es években a korábbi makrogazdasági problémák megszűntek és megkezdődött a középosztály folyamatos bővülése.
Energianagyhatalom született
Ezekben az években az energiahordozók világméretű áremelkedése és a globális felmelegedés fenyegető veszélye a bioüzemanyagok használata felé terelte a washingtoni kormányzatot. A brazil bioüzemanyag-ipar az 1970-es évekre tekinthet vissza, amikor a katonai kormányzat a cukornád alapú etanol bevezetése mellett döntött, hogy így csökkentse a fosszilis forrásoktól való erőteljes függését. Az 1980-as évek végére minden harmadik motor már tiszta etanollal működött. A 21. századra Brazília dicsekedhet a leghatékonyabb bioüzemanyag-termeléssel az egész világon, amelynek nagysága az amerikaiéval konkurál. 2008 februárjában az etanol piaci részesedése meghaladta a hagyományos benzinét a dél-amerikai országban. Ha ehhez hozzávesszük, hogy Brazília partjai mentén hatalmas kőolajlelőhelyet fedeztek föl, akkor nyugodtan kijelenthető, hogy az ország az egyik potenciális energianagyhatalommá vált a világban.
Nem mérgesedett el a viszony
Szemben Venezuelával, a Lula vezette baloldali-munkáspárti kormányzat lényegesen barátságosabb az Egyesült Államokkal, és korábban George Bush is jó viszonyt alakított ki a brazil elnökkel. Brazília felemelkedése kedvező időpontban jött az amerikaiak számára. A Bush-adminisztráció két háborút is viselt a világ más régióiban (Afganisztán, Irak), ezért az Andok területe kiesett a külpolitika látószögéből. A Fehér Ház bízott benne, hogy az ország képes fenntartani a dél-amerikai stabilitást, amit jól bizonyított Bush 2005-ös látogatása, ahol további támogatásáról biztosította Lulát.
Növekvő globális befolyás
Az elmúlt évek eseményei és az új amerikai adminisztráció még fontosabbá tették Brazíliát az USA külpolitikájában. A világgazdasági válságot követően a Brazíliával, Kínával és a többi felemelkedő gazdasággal való kapcsolat került a középpontba egy esetleges világméretű pénzügyi megállapodás kapcsán. A dél-amerikai állam ezért most már minden, a globális gazdaságot érintő tárgyaláson jelen van, amelyeken alapvető szerepet tölt be az Észak–Dél dialógusban. Az Obama-adminisztráció számára kiemelt fontossággal bír a klímaváltozás elleni küzdelem, amelyben Brazíliának fontos szerep jut, mivel a latin-amerikai nagyhatalom vezető a megújuló energiaforrások terén, valamint az erdőirtások elleni fellépésben. Brazíliában 46 százalékot tesz ki a megújuló energiaforrások felhasználási aránya, miközben a világátlag csupán nyolc százalék. Ráadásul mivel az Amazonas mentén található a világ legnagyobb őserdeje, ezért az ország központi szerepet játszhat az erdőirtások elleni küzdelemben. Az amerikai közéletben ennek ellenére még mindig nem kap akkora figyelmet a dél-amerikai ország, mint amekkorát megérdemelne – véli a cikk szerzője.
Eltérő érdekek hálójában
Ezen okok miatt Washingtonnak kezdeményeznie kellene egy különleges kapcsolat kialakítását Brazíliával – javasolja a cikk írója. Szerinte az amerikai adminisztrációban sokan egy kalap alá veszik az egész latin-amerikai térséget. Kevesen tudják például azt, hogy Brazília portugál anyanyelvű. Szükség lenne olyan nyomásgyakorló csoportokra, amelyek folyamatosan az adminisztráció napirendjén tartják Brazília kérdését. A belső viták vezettek el ahhoz, hogy több mint egy évig tartott, míg az Obama-kormánynak sikerült egy új brazil nagykövetet találnia, amely szintén gátolta a kapcsolatok dinamikus továbbfejlesztését – mutat rá O’Neil az elmúlt időszak egyik nagy hibájára.
Míg az USA számára a terrorizmus és a nemzetközi kábítószer-kereskedelem korlátozása számít elsőrendű szempontnak, addig ezek a kérdések nem a legfontosabbak a brazil kormányzat számára. Fölmerültek amerikai aggodalmak azzal kapcsolatban is, hogy Mahmúd Ahmedinezsád iráni elnök 2009 novemberében hivatalosan Brazíliavárosban járt. A szabad kereskedelem kérdésében is hasonló dilemmák vannak napirenden. Bár mindkét nagyhatalom a globális szabad kereskedelem mellett érvel, alapvető érdekeik mégis gyakran eltérőek. Brazília csökkenteni, vagy esetlegesen megszüntetni kívánja az amerikai mezőgazdasági támogatásokat és a piacvédő mechanizmusokat. Az amerikaiak azonban a brazil iparban meglévő védelmi törvényeket csökkentenék.
Összességében megállapítható, hogy az Egyesült Államok felismerte az új nagyhatalom megjelenését a saját kontinensén, és megkezdődött a párbeszéd a két fél között. Ugyanakkor a szerző szerint a meglévő konfliktusok nagy száma miatt a „speciális kapcsolat” megvalósulása egyelőre még várat magára. Kovács András