2010. április 17. - Ezerkilencszázhetvenben kezdődött. Előttem van még
mindig a kép. Aktivisták tiltakoznak az Amazonas-medencét átszelő
autópálya építése ellen, pólójukon a következő felirattal: „Amazónia a
Föld tüdeje." Na mármost ez orbitális baromság. A tüdő tudniillik nem Amazónia, hanem autó, miheztartás végett, ha már. Tüdőnk ugyanazt a nemzetközi körözés alatt álló gázt, jelesül a szén-dioxidot termeli, mint a kocsik. Amiről itt elvileg szó van, az a növényzet oxigéntermelő kapacitása. Valójában az Amazónia párti aktivisták arra gondoltak, hogy az amazóniai őserdő egy nagy oxigéngyár, ezért kell védenünk. Ha leáll, oxigén híján megfulladunk. Talán ott, akkor, 1970-ben, eme demonstráción kezdődött meg a természet szellemi elgázosítása, mely azóta is tart, igaz, eltérő hangsúlyokkal. Akkor az erdőket azért akarták megvédeni, mert oxigént termelnek, most meg azért, mert megkötik a szén-dioxidot. Olyan ez, mintha egy gyárat a füstjéért, az égéstermékért akarnánk megvédeni a bezárástól, nem a munkahelyek megóvása végett. Jóhiszemű bio-Mengelék évtizedek óta gázosítják a természetet. A szellemi elgázosítás egy ideje fizikailag is manifesztálódott. Az élő anyagból biomassza lett, és bioerőmű címszó alatt a krematóriumok is létrejöttek, másfelől épp az elgázosítás nyújt a természetnek a fennmaradásra nem várt esélyt:
Kevin Conrad és mások munkássága nyomán lassan világszerte elfogadottá válik az „avoided deforestation”, az elkerült erdővesztés piacosítása. A deforestation szó elég nehezen fordítható le magyarra, hisz nem erdőirtást, hanem erdőtlenülést jelent szó szerint. Jól példázza, hogy az erdőirtás az erdővesztés egyik eleme csupán. Az avoided deforestation lényegében véve nem végrehajtott, bojkottált erdőirtás, visszatartott átok. A megmaradt erdők szén-dioxid-kötő kapacitására hivatkozva így egy nem cselekvés, az erdők nem irtása bevonható a nemzetközi kvótakereskedelembe. A világ fizet a fenntartóknak a megmaradt erdőért. A következmény: védett erdő. Védett erdő, mely mégsem természetvédelmi okból jön létre, hisz csak azért lesz megtartva, mert a szemünkben egy nagy gázdepó, mely képes tárolni a civilizációnk által termelt szén-dioxidot. A gáztartály szerkezete, az a néhány millió faj és az a néhány milliárd esztendő alatt felhalmozott evolúciós tapasztalat e tekintetben tökéletesen mellékes. Akár nagy alumíniumtartályokat is építhetnénk erdő helyett, ám ha utóbbi olcsóbb, hát legyen erdő, na puff. Az indonéz kormányzat egyébként már javasolta, hogy minősítsék át jogilag az olajpálma-ültetvényeket erdővé. Zöld, zöld. Végül is mindegy. Ha néhány korrupt úgynevezett szaktudós bebizonyítja, hogy az olajpálma-ültetvény jobb szén-dioxid-depó, mint az őserdő, akkor búcsút inthetünk Borneó utolsó őserdeinek is. Van rá esély. A szén-dioxid-érvbe a visszaélés bele van kódolva, de még így is hatékonyabb a természetvédelem hagyományos érveinél.
Aki valamelyest is ismer, az tudja, hogy Kordos László professzorhoz, a Magyar Állami Földtani Intézet vezetőjéhez és Szentgyörgyi Zsuzsa villamosmérnökhöz hasonlóképp jómagam is elszánt klímaszkeptikus vagyok, a természet elgázosításának esküdt ellensége, de épp természetvédőként aligha mehetek el szó nélkül a gázos retorika feltűnő hatékonysága mellett.
Vajon miért hatékonyabb a gázos beszéd a természetvédelem tradicionális érveinél? A szépségre, az ősiségre, a biológiai sokszínűségre való hivatkozás miért gyöngébb a gázos dumánál? Csak nem azért, mert lényegét tekintve a gázos mantra rituális és nem racionális? Védettséget valaminek évezredeken keresztül csak a kultikus jelentőség volt képes biztosítani.
A fejlett világ filoszai közül sokan saját reményeiktől megvezetve a rituális ok nyomán keletkezett szentség-be ökológiai bölcsességet vetítenek bele. Feltételezik, ha egy hegy valamely törzs mítoszában szent, akkor azért szent, és nem szabad hozzányúlni, mert a törzs tudat alatt, kimondatlanul felismerte, hogy az erdőkitermelés talajerózióhoz vezet. Szerintem a törzsi bölcsesség ilyetén értelmezése önbecsapás, amely arra hasonlít, mint amikor állati cselekedetek mögé emberi motívumot sugallunk. Az igazság az, hogy a rituálék és kultikus parancsok csak szerencsés esetben vezetnek akaratlanul természetvédelmi következményhez, más esetekben akár az adott kultúra kipusztulását is okozhatják vagy megengedhetik.
A kutatás nyomán egyre több rejtélyes okból kipusztult ősi kultúráról kiderül, hogy balsorsuk oka egyszerű környezetpusztítás volt. A Húsvét-sziget egykori lakóit sem védték meg teremtésmítoszaik attól, hogy feléljék és elpusztítsák erdőiket. Egy-két totemállatnak eseti jelleggel ugyan védettséget biztosít a mítosz, ám összetett, korszerű élőhelyvédelmet keresni a törzsi mítoszok mögött hiábavaló vállalkozás. A modern pszichológiához hasonlóan az ökológia kései ránc a civilizáció regék barázdálta ábrázatán. Meglehet, ezért aztán korszerű ökológiai szemléletből kiindulva mind ez idáig a természet egyetemes védettségét soha sehol nem sikerült megteremteni, ami visszafelé olvasva azt is jelenti, jelentheti, hogy ami képes ilyen egyetemleges, nem részérdekű védettséget létrehozni, az nem lehet korszerű ökológiai szemlélet. A klímapánik nem az. Ezért hatékony. Mert valláspótlékként működik, de nem ám valamiféle primitív, animista vallás pótlékaként!
A klímakultusz valójában nem más, mint a zöld szellemiség egyistenhite. A primitív többistenhit az volt, amikor megpróbáltunk pogány és profán isteneket, vagyis látható állatokat és növényeket helyezni a védelem központjába, míg az egyistenhit az, amikor fura bálványok, pogány és profán állatok meg növények helyett a szent, mennyei éghajlat kerül védelem alá.
Vegyük észre, félelmetesen sok rokon vonás akad a bibliai Űr és a klíma között! Először is a klíma, ha úgy vesszük, nem más, mint az egek ura. Ott, fenn az történik, amit ő akar. Ő a legfőbb jó. Szeszélyes, akárcsak Isten. Mit is mondunk? Isten akarata kifürkészhetetlen, az időjárás is megjósolhatatlan. Az Úr is olykor lesújt példának okáért Szodomára, miként a klíma hurrikán képében New Orleansra. Isten szellem, a klíma is egyfajta szellem. A létet lénnyel nem szennyezi, és ebben hasonlít az egy igaz Istenre leginkább. A klímakultusz: posztmodern egyistenhit, ezért terjed a kereszténység egykori terjedéséhez hasonlón gyors tempóban. Mert vallás és nem tudomány. A tudományhoz lélektanilag semmi köze.
Amit Mózes az aranyborjúval művelt, azt műveli most az új Mózes, Albert Gore az eddigi bálványokkal. Aranyborjú helyett imádjuk az egy igaz Urat. Orrszarvú helyett védjük az egy igaz Éghajlatot. A védett éghajlat a jól imádott Isten. A korábban imádott bálványok - a növények és az állatok - ebben a vallási világképben teremtményi alárendeltségre kárhoztatnak, ám ha így legalább, ezen az áron fennmaradhat közülük valamennyi, klímaszkeptikus létemre már holnap csatlakozom a légváregyházhoz, és hivő leszek. Édes mindegy, hogy Manitura vagy a klímára hivatkozva marad érintetlen a hegy. Sebeők János
