Ha nincs az a soproni erdészbál... (Zalai Hírlap)

Csillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktív
 
 
2005. január 29.
Az elmúlt évtizedekben számos rangos ásatás -  Fenékpuszta, Kis-Balaton, avarkori temetők -, s ebből fakadó kiállítás, publikáció és nemzetközi kapcsolatteremtés jelölte ki dr. Müller Róbert      munkaterületét. Történész kandidátusként ugyancsak több        elemző, összefoglaló mű szerzője.

 Közép-európai származású magyarnak vallja magát, az anyanyelve   német. Építőmester nagyapja Szászországból vándorolt be 1896-ban    Magyarországra, s a kőszegi molnár egyszem lányát vette feleségül.    Mivel akkoriban 15 évnyi itt tartózkodás után lehetett magyar        állampolgárságot kapni, fiuk - hősünk édesapja - , még német           állampolgárként látta meg a napvilágot. Egy osztrák lánnyal kötötte     össze az életét, akivel a soproni erdészbálon ismerkedett meg. A 30-as években nem volt ebben semmi meglepő... Négy fiuk született,            harmadikként a kis Robi, akiben ma dr. Müller Róbertet, a keszthelyi   Balatoni Múzeum nemrégiben nyugdíjba vonult igazgatóját           tisztelhetjük.
- Otthon jobbára németül beszéltünk, 91 éves édesanyám ma is         akcentussal beszéli a magyart. Családunk férfiágán nagyon erős a        műszaki vonzalom, szinte mindenki építész, csak én választottam         humán pályát - vázolja az előzményeket a régész.
- Kőszegen cseperedett fel. Miként kerültek a Balaton partjára?
- Apám a honvédelmi minisztérium főépítésellenőre volt, s 1953.           áprilisában - közvetlenül a Nagy Imre kormány megalakulása előtt - 
behívatták és közölték vele, hogy vagy elköltözik jószántából, vagy     nem lesz gondja a fuvarra, ugyanis a megyei pártbizottság          ragaszkodik a kitelepítéséhez. A szüleink úgy döntöttek, ha már el 
kell hagynunk Kőszeget, akkor a Balaton mellé megyünk, és nem          városba, hanem egy faluba, ahol meghúzhatjuk magunkat. Így kerültünk Vonyarcvashegyre. Ott végeztem az általános iskolát, majd 
Keszthelyen a gimnáziumot.
Ajándék Afrikából, Széchenyi Zsigmondtól
- Mi fordította a figyelmét a régészet, a múzeumok felé?
- Gimnazistaként naponta utaztam Keszthelyre, s az ugyancsak 
Vonyarcon élő, velünk jó barátságot tartó Iványi Béla jogtörténész 
professzor gyakorta megkért, hozzam el számára a múzeumból a         kutatásaihoz szükséges levéltári dokumentumokat. Odaadta a nagy, 
félbehajtható irattáskáját, s én boldogan szállítottam az anyagot. 
Így ismerkedtem meg Sági Károllyal, a múzeum akkori igazgatójával, s 
egy idő után valahogy az ásatásokon kötöttem ki. A szüleim egyébként összejártak a Györökön élő Széchenyi Zsigmonddal is, akitől 
gyerekként egy Afrikából hozott faragott kést kaptam ajándékba. 
Később az egyetemen László Gyula professzor hatására köteleztem el 
  magam végérvényesen a régészet mellett.
- Régészként az egerszegi Göcseji Múzeumban kezdett, bár nem maradt sokáig...
- Akkoriban ezen a pályán csak úgy lehetett elhelyezkedni, ha egy 
megye garantálta, hogy foglalkoztatja a jelentkezőt. Zalában           sikerült elnyernem az ösztöndíjat, 1967-ben kerültem ide. A            munkafeltételek azonban meglehetősen mostohák voltak, ráadásul 
albérletben laktunk, holott már útban volt a második gyermekünk is. 
Nagyon szerettünk volna lakáshoz jutni, s egy bennfentestől azt a 
tanácsot kaptam, mondjam, hogy nagyon csábítanak az akkor még 
Veszprém megyéhez tartozó Keszthelyre, akkor bizonyára lakáshoz 
jutunk végre. Szót fogadtam, s előadtam, hogy így meg úgy... Az 
illetékes elvtárs azonban legnagyobb rémületemre azt válaszolta, hogy ez egy kitűnő ajánlat, ezt nem lehet kihagyni, sok szerencsét... A megye egyetlen régésze voltam. Gondoltam, ha itt „ekkora” szükség van a munkámra, megpróbálom tényleg Keszthelyt. 
Felhívtam Sági Károlyt, akitől megtudtam, hogy éppen indul a 
fenékpusztai ásatás tízéves projektje, állást ugyan nem ígér, de 
szívesen lát szerződésesként...
Mindez 70-ben történt. Kilenc évvel később, amikor Keszthely újból 
Zalához került, Müller Róbert a Balatoni Múzeum igazgatója volt. A történet innen már ismerős..

                        Magyar Hajnalka


© 2024 Forestpress. All Rights Reserved.