2010. október 7. - Rövid lábú vadászebek számos országban léteznek. Nagy hagyományuk van például francia földön, de idesorolhatjuk a mi erdélyi kopónk rövid lábú változatát is, amely kihaltnak számít, de vannak, akik még reménykednek feltámasztásában. Közép-Európában a legismertebb képviselője ennek a típusnak az alpesi tacskókopó.
Az alpesi tacskókopó hazája Ausztria, s első hallásra meglepő, hogy míg Szlovákiában, amely egykor szintén a Monarchia része volt, napjainkban is nagyon népszerű, addig a mai Magyarországon alig ismerik. A magyarázat valószínűleg abban rejlik, hogy a Trianon utáni határainkon belül gyakorlatilag nem maradt olyan vadászterület, amely ennek a kimondottan hegyvidéki, nehéz terepre termett vadászkutyának kedvezne. Északi szomszédainknál a fajtának komoly tenyészegyesülete van, amely vadászversenyeket is rendez. Az állomány zöme vadászkézen van, kedvencként alig tartják, noha mérete és barátságos természete folytán erre is alkalmas lenne.
Első írásos említése 1881-ből, Rudolf koronahercegtől származik, aki Utazás a keleten című könyvében ejt szót róla. Eredeti neve Dachsbracke, ami a németül tudók számára kissé megtévesztő lehet, hiszen szó szerint „borzkopót" jelentene, holott a fajtát nem borz vadászatára tenyésztették ki, még csak nem is kotorékeb. A név a tacskóval, azaz borzebbel (Dachs-hund) való rokonságára, illetve ahhoz való hasonlatosságára utal, ám a tacskókopó lába annyira azért nem kurta, mint a valódi tacskóé. Ez az erős csontozató, kitartó, élénk vadászösztönnel megáldott, tíz-tizenöt kiló körüli kis kutya nemcsak a nyúl-, róka- vagy vaddisznóhajtásban jeleskedik, hanem éppúgy megállja a helyét a sebzett szarvas utánkeresésében, akár hideg nyomon is. Nagyra értékelt erénye, hogy alacsony orral keres, ami jó nyomtartást biztosít.
Az alpesi tacskókopó orra aránylag hegyes, füle lelógó, lekerekített. Szőrzete sűrű és fekvő, a hátvonalban hordott, középhosszú farok alsó részén jól fejlett kefét alkot. Hátsó lábai hosszabbak a mellsőknél, így fara kissé magasabb a marjánál. A legkedveltebb szín a sötét őzvörös, fekete tűzéssel vagy anélkül, de előfordul fekete-cser színben is, kis fehér jegy csak a mellkason megengedett. Létezik más tacskókopófajta is, például a vesztfáliai, amelynek hazája Németország, színe pedig az angol kopók jellegzetes tri- vagy bicolor összeállítását mutatja, vagy a drever, azaz svéd tacskókopó, amelynek „védjegye" a fehér pofa, homlokcsík és körgallér, illetve fehér láb- és farokvég. Míg azonban utóbbiakat a nemzetközi ebtenyésztő szervezet a kopók közt tartja számon, addig az alpesi tacskókopót a valódi vérebek szűk körű társaságába sorolják. MIRTSE ÁRON
