2010. október 16. - Lassan három évtizedes hagyományokra tekint vissza
az egri Végvár-konferencia. A szakma tudományos műhelymunkájának ezúttal
is a Dobó István Vármúzeum adott otthont. A múzeumok feladatai közé tartozik a tudományos műhelymunka megszervezése is – fogalmazott Szalayné Király Júlia, a Dobó István Vármúzeum tudományos titkára az idei Végvár-konferencia megnyitóján. Az egri várhoz kötődő konferenciasorozat – mely az országban a legjelentősebb ehhez a korszakhoz kötődő állandó tanácskozás – 1982-ben indult útjára, s így közelít a jubileumi harmincadik esztendőhöz. Ám évfordulóból az idén sem volt hiány, hiszen 300 éve, 1710-ben történt az egri vár utolsó ostroma, s ezt követően az erődítmény már nem bírt többé katonai jelentőséggel. Ehhez, a vár életében és a történelmi korban is tetten érhető korszakváltáshoz kötődött a tanácskozás ide tematikája.
A nyitóelőadó, a rendezvényt a kezdetek óta nyomon követő R. Várkonyi Ágnes családi okok miatt az utolsó pillanatban lemondta részvételét, ám előadásának anyagát így is hallhatták az érdeklődők. A professzor asszony, aki a korszak európai hírű kutatója, arra keresett választ, lehet-e a történelmet napokkal, hetekkel, vagy akár évekkel datált korszakokban vizsgálni, vagy a múlt folytonossága nem időzíthető egyetlen dátumhoz. Az évszámok lényegéhez adhatnak egy-egy határjelzőt, ám használhatatlanok, ha a történelmet folytonosságában vizsgáljuk, hiszen a múltat mindig magában hordozza jelenünk. Nincs évszámokkal kettévágott történelem – szögezte le –, a határjelző dátumokat a történelemtudomány csak segédletként használhatja.
Előadása későbbi részeiben – Berecz Mátyás történész-muzeológus tolmácsolásában – kitért arra, hogy a Buda visszafoglalása (1686) és a Rákóczi-szabadságharc vége (1711) közé eső időszak mennyire mozgalmas és fontos korszaka egyetemes és magyar történelmünknek. Elég csak a tudományok gyors fejlődésére gondolni, hiszen 1887-ben született meg a Newton gravitáció-elmélete, 1703-ban omlott össze az Oppenheimer bankház, s rengette meg a Habsburg Birodalom gazdaságát, 1704-ben dőlt el a spanyol örökösödési háború, miközben hazánkban már zajlott a Rákóczi-féle szabadságharc.
A török a korszak nagy mumusa volt
A törökökkel kapcsolatban hosszú időn keresztül a magyar népben az ősellenség képe élt – jelezte G. Etényi Nóra előadásában. – Ezt a császári és pápai propaganda is erősítette és táplálta. Ezen harminc esztendőben azonban változás történik a török megítélésében is, hiszen ebben az időben nincs már közvetlen fenyegetettség az országban. A török korszakot lezáró békeszerződés után megszelídül ez az ősellenség-kép is.
Ehhez a mindössze harminc évhez köthető a „kis jégkorszak” néven elhíresült lehűlés, pestisjárványok kitörése, az éhínség tombolása, s ezen rövid idő alatt megy végbe Nyugat-Európában az energiaforradalom, amikor a fát kiszorítja a szén, miközben nálunk a tovább tartó mérhetetlen erdőirtások következtében az árvizek és erdőpusztulások a jellemzők. Ha mindehhez hozzátesszük, hogy nem csak gazdasági változások történnek e századfordulós évtizedekben, hanem a megszűnő végvárak katonaságának, népességének is új irányokat kellett találniuk, akkor e korszak mindenképp érdemes a történészek figyelmére.
Szeptemberi lapzárta a kalendáriumoknál
Dukkon Ágnes professzor felhívta a figyelmet arra az érdekességre, hogy a XVII. század végi és XVIII. század eleji kalendáriumok zárása rendszerint szeptemberben történt. Sokszor gondot okozott az esemény és a közlés időpontja között eltelt jelentős távolság is, mely a pontatlanság veszélyét növelte. A kalendáriumi tudósításokban a törökök fölötti győzelmet egységesen fontosnak és jelentősnek értékelték, ám a kuruc–labanc harcok megítélésében már országrészenként tapasztalható különbség.
Az előadások következő részében Dukkon Ágnes, az MTA doktora, az ELTE professzora a kalendáriumi krónikák tudósításait vette górcső alá. A XVII. század második felétől a Felvidéken és Erdélyben készült kalendáriumok két legfontosabb témája a törökellenes harcok és a kuruc–labanc összecsapások voltak. A leghíresebb kalendáriumok a lőcsei, a kolozsvári, a nagyszombati és a bártfai nyomdákban készültek. Jellemző a korszak ezen nyomtatott termékeire, hogy legtöbbjük borítóján díszes fametszetekkel ábrázolják a töröktől felszabadított várakat, így történelmi forrásként is kiemelkedő az értékük. Ám hibalehetőségektől sem voltak mentesek, hiszen a tájékoztatás lassúsága okán forrásként dátumaik kritikával kezelendők. Szuromi Rita
Olvasóink értékelése: 1 / 5
